Manila a Fülöp-szigetek fővárosa, Metro Manila néven több egybefüggő város alkotja. Az egyik legsűrűbben lakott metropolisz, zsúfolt, fülledt, pezsgő, egzotikus. A spanyol hatás érződik az építészeten, a kopott, színes házak között keskeny utcák kanyarognak, felettük kábelek feketítik el az eget. A kontraszt nagy: a csillogó felhőkarcolók árnyékában szegénynegyedek terpeszkednek. Sokan vidékről, a jobb élet reményében költöznek a városba, de az infrastruktúra alig-alig bírja el az ide özönlő embertömeget. Ennek megoldása komoly probléma a mindenkori városvezetés számára.
Jártál már abban az országban vagy városban, ahol a regényed játszódik? Ha igen, milyen élmény volt számodra? / Ha még nem jártál ott, tervezed, hogy egyszer ellátogatsz?
Jártam Manilában, amikor az Etihad arab légitársaság légiutaskísérőjeként dolgoztam. Nagyon szerettem felfedezni a várost, a többi egzotikus úti célhoz hasonlóan. Oda voltam a vibráló ázsiai városokért, az ételekért, a keleti hangulatért.
Sajnos már elfelejtettem, melyik hotelben szálltunk meg, de annyi emlékem van róla, ahogy várakoztam a bejárat előtt, és egy hatalmas csótány kiszemelt magának.
Addig üldözött, míg végül be kellett menekülnöm előle az előtérbe. Ezt a közjátékot leszámítva szerettem azt a kb. harminc-negyven órát, amit ott töltöttem. Emlékszem, este kimentünk a többiekkel adobót (helyi rizses csirkét) enni. Nem véletlen, hogy az egyik főszereplőm kedvence is ez az étel.
Mi volt az, ami a kutatómunka vagy személyes tapasztalat során leginkább meglepett az adott országgal, várossal vagy kultúrával kapcsolatban?
Korábban nem voltam tisztában, mennyire komoly probléma a szegénység a városban, mennyire borzasztó körülmények között él több százezer ember. Sokan hidak alatt, vízben, cölöpökön álló viskórengetegben élnek, rendkívül rossz higiéniai körülmények között. Mások a régi temetőkbe költöznek be, elfoglalják a családi kriptát, a temetőt egy vibráló, élő közeggé alakítva, de ami csak egy fokkal teremt emberségesebb körülményeket, mint a hidak, folyópartok menti, vagy az óriási szemétlerakókra épült szegénynegyedek.
Manilában az élet kemény tud lenni, de az ott élő emberekben van valami makacs derű: egyfajta képesség arra, hogy a káoszból is közösséget, a szegénységből is méltóságot teremtsenek.
Volt valami, amit korábban teljesen másképp képzeltél el erről a helyről?
Alapvetően nem volt olyan, ami kifejezetten meglepett. Ez azért lehetett, mert már évek óta repültem, több ázsiai országban is megfordultam már, amikor először eljutottam a Fülöp-szigetekre.
Miért éppen ezt a helyszínt választottad a történetedhez?
A Dubaj gésái folytatásához mindenképp egy egzotikus helyszínt kerestem, olyat, ahol jellemző a kontraszt, a kettősség, ahol könnyen el tudok képzelni egy sötét, noir történetet.
Hadházi Anita könyvei elérhetőek az Álomgyárnál.