Szerző kérdez szerzőt 5. - Palotás Petra kérdezi Ángyán Patríciát!

Palotás Petra: Emlékszel még arra a könyvre, amelyik először igazán nagy hatást tett rád? Tervezed, hogy egyszer újra kézbe veszed?

Ángyán Patrícia: Nagyon kedves kérdéssel kezdtél. Tisztán emlékszem rá: tizenhat éves voltam – ami most már több mint tíz éve volt –, amikor elolvastam Jamie McGuire Gyönyörű sorscsapás című könyvét. Azonnal beleszerettem a karakterekbe, a főszereplő férfiba, a történetbe és az egész cselekménybe. Annyira magával ragadott, hogy azóta az egész sorozatot beszereztem, és természetesen minden egyes részt el is olvastam.

Érdekes, hogy pont az elmúlt hetekben gondolkodtam azon, hogy újra kellene olvasnom őket. Kíváncsi vagyok, vajon több mint tíz év távlatából ugyanúgy megérintene-e a történet. Közben viszont van bennem egy kis félelem is, mert annyira szép emlékként él bennem az első olvasás élménye, hogy nem szeretném, ha egy újraolvasás esetleg kicsit megtörné azt a varázst.

Ettől függetlenül a mai napig megvan az egész sorozat, és a könyvespolcom legelső helyét foglalja el.

Palotás Petra: És máris újra az emlékeidben kutakodom. Fel tudod idézni azt a pillanatot, amikor először tudatosult benned, hogy a regényed valóban meg fog jelenni? Mennyi idő telt el az első leírt mondattól addig, hogy az olvasók a kezükbe vehették a könyvet.

Ángyán Patrícia: Ennek egyébként nagyon vicces története van. Az első regényem idén van három éve, hogy megjelent, de még egy évvel a megjelenés előtt, amikor az előző kiadómmal készültem aláírni a szerződést, éppen nem volt munkahelyem. Pont anyukámmal telefonáltam arról, hogy egyáltalán aláírjam-e a kiadóval a szerződést, mert hirtelen bizonytalanná vált körülöttem sok minden. Elkezdtem megijedni, megfutamodni, és azon gondolkodtam, hogy biztos jó döntés-e.

Akkor édesanyukám nagyon helyretett. Azt mondta, hogy ezen dolgoztam hosszú hónapokig, hát persze, hogy ezt akarom. Kit érdekel, hogy éppen van-e munkám vagy nincs? Vágjak bele, mert a könyvkiadás lehet életem egyik legfontosabb mérföldköve.

Végül hallgattam rá, és egy pillanatig sem bántam meg. Bár tudtam, mit akarok, egy kis noszogatás néha mindig jól jön.

Az első leírt mondattól addig, hogy az olvasók a kezükbe vehették a könyvet, nagyjából egy év telt el, ami szerintem nagyon gyorsnak számít. Tulajdonképpen rögtön a mélyvízbe kerültem, de azóta megtanultam úszni.

Palotás Petra: Kiknek szólnak a könyveid? Amikor történeteket írsz, inkább egy már létező világot szeretnél felfedezni és megmutatni az olvasóknak, vagy az vonz inkább, hogy a saját szabályaid szerint egy újat teremts?

Ángyán Patrícia: Amikor valaki megkérdezi, kiknek ajánlom a könyveimet, mindig azt szoktam mondani, hogy elsősorban fiatal felnőtteknek. Ugyanakkor nem szeretnék korosztályt meghatározni, mert igyekszem úgy írni, hogy minél több generáció megtalálja bennük a saját történetét.

Mivel jelenleg 26 éves vagyok, természetesen olyan érzésekről és élethelyzetekről írok, amelyek hozzám is közel állnak, ezért talán a fiatal felnőttek tudnak velük a legkönnyebben azonosulni.

A történeteimben szeretem ötvözni a valóságot a rendkívülivel. Olyan helyszíneken játszódnak, ahová én is szívesen elutaznék, de közben olyan karakterek és fordulatok jelennek meg bennük, amelyekkel a való életben szinte biztosan nem találkoznánk. Egy kaszkadőrből lett műkincsrabló, egy verhetetlen ketrecharcos vagy egy titokzatos múltú autóversenyző – szerintem pont ettől izgalmas a könyvek világa. Szeretem, amikor a romantika mellett mindig ott van egy kis rejtély és váratlanság is.

Palotás Petra: Előfordult már, hogy egy-egy szereplőd annyira közel került hozzád, hogy azt érezted: szívesen ismernéd őt a való életben is? Legyen szó akár egy férfi főhősről, akár egy barátnőről, akit örömmel tudnál magad mellett.

Ángyán Patrícia: Jaj, hát már ettől a kérdéstől is megdobogott a szívem! Rögtön az a férfi főszereplő jutott eszembe, akinek nemrég fejeztem be a történetét. Erre nem is tudok mást mondani: teljesen szerelmes vagyok belé.

Igazából bármelyik férfi főhősömmel szívesen találkoznék. Nyilván úgy írom meg őket, hogy nekem is tetszenek. Persze ez nem azt jelenti, hogy hibátlanok – sőt, pont az ellenkezője. A hibáikkal együtt válnak igazán szerethetővé. Viszont ez a legutóbbi karakter valahogy különösen közel került hozzám. Ő az, akit a való életben is el tudnék képzelni magam mellett. Jó, nem minden tulajdonságával együtt, mert azért nem egy egyszerű eset… de nem szeretek unatkozni.

A női karaktereimmel pedig nemcsak barátnők szeretnék lenni, hanem legszívesebben a családjuk részévé is válnék. Valahogy mindenki annyira szerethető a maga módján. Igazából, ha tehetném, egyszerűen beleköltöznék a saját regényeimbe.

Palotás Petra: A barátaid és a családod olvassák a regényeidet? Kíváncsi vagy a véleményükre, vagy van benned egy kis félsz attól, hogy túl közelről látnak bele az írói világodba? Sok szerző szerint nehéz, amikor a közvetlen környezetük olvassa a történeteiket. Te hogy vagy ezzel?

Ángyán Patrícia: A családomból azok olvassák a könyveimet, akik egyébként is szeretnek olvasni, főleg az idősebb családtagjaim. Nem félek a véleményüktől, mert nekem is határozott elképzeléseim vannak, ugyanakkor nagyon szívesen meghallgatok minden építő jellegű visszajelzést.

Viszont pont azért, mert a családomról van szó, és tudom, hogy mekkora hatással vannak rám, semmit sem mutatok meg nekik addig, amíg a regény meg nem jelenik. Nem azért, mert ne lennék nyitott a változtatásokra – sőt, szeretek gondolkodni azon, hogyan lehet még jobb egy történet –, hanem azért, mert ismerem őket. Nagyon fantáziadúsak, rengeteg ötletük van, és nem szeretném, hogy akaratlanul is befolyásolják azt a világot, amit én elképzeltem.

A megjelenés után viszont már kifejezetten érdekel a véleményük. Volt is olyan családtagom, aki azt mondta, hogy egy-egy főszereplőben teljesen engem lát. Ez számomra azért volt meglepő, mert írás közben egyáltalán nem éreztem így. Szerintem ez is jól mutatja, hogy mindenki máshogy lát bennünket.

Ráadásul folyamatosan változunk. Mire egy könyv az első leírt mondattól eljut a megjelenésig, akár fél-egy év is eltelik, és ez idő alatt rengeteg minden történhet velünk. Másképp kezdünk gondolkodni, fejlődik a személyiségünk, ezért mindig izgalmas számomra, amikor valaki megmondja, hogy melyik karakteremben ismer fel engem.

Palotás Petra: Ugyanabban a zsánerben olvasol szívesen, amelyben írsz is, vagy szeretsz más műfajokban is elmerülni, hogy új ötleteket és impulzusokat meríts?

Ángyán Patrícia: Már egy ideje kacsintgatok többféle stílus és zsáner felé is. Két évvel ezelőttig szórakoztató irodalomban szinte kizárólag romantikus regényeket olvastam, de minél több idő telik el, annál inkább rájövök, hogy minél több műfajban olvasok, annál sokszínűbb lehet az én írásom is.

Tavaly jelent meg az első romantikus krimim, és egy-két évvel ezelőtt még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaha krimiszálat is beleírok a történeteimbe. Egy romantikus thrillert is olvastam, ami nagyon tetszett, bár az már feszegette a saját határaimat. A fantasy egyelőre nem igazán az én világom, de ezt is csak a jelenlegi állapotomban mondom. Ha valamire az elmúlt évek megtanítottak, az az, hogy soha ne mondjam, hogy soha, mert ki tudja, mit hoz a jövő.

Abban viszont biztos vagyok, hogy nagyon is látszik az írásaimon, hogy mit olvasok. Szerintem egy írónak nemcsak az írás, hanem az olvasás is folyamatos tanulás és inspiráció. Minél több történetet ismerünk meg, annál többféle világból és megoldásból meríthetünk ihletet.

Palotás Petra: Van az íráson kívül olyan szenvedélyed vagy elfoglaltságod, amely fontos része az életednek?

Ángyán Patrícia: Nagyon szeretek utazni. Egyszerűen imádok felfedezni más kultúrákat, országokat, nyelveket és szokásokat. Szerintem minden utazás egy kicsit formálja az embert. Idén sajnos még nem volt lehetőségem eljutni sehova, mert másfelé terelődtek a dolgok, de már alig várom, hogy újra repülőjegyeket és úti célokat nézegessek.

Európán belül már sok helyen jártam, de természetesen még rengeteg hely van a bakancslistámon. Ázsia pedig már nagyon régóta vonz, remélem, egyszer oda is eljutok.

Emellett nagyon szeretek énekelni és táncolni is – természetesen teljesen amatőr szinten, leginkább otthon. A zene viszont a mindennapjaim része, nélküle el sem tudnám képzelni a napjaimat. Úgyhogy ha valaki egyszer elhívna egy kocsikázós randira, ahol végig karaokézhatunk az úton, szerintem azzal pillanatok alatt levenne a lábamról.

Palotás Petra: Mit kívánsz magadnak íróként és emberként a következő évekre? Milyen álmokat szeretnél még megvalósítani?

Ángyán Patrícia: Most az életemnek egy kicsit nehezebb időszakát élem, mint az előző években, de közben azon vagyok, hogy később minél jobb legyen. Jelenleg munkát keresek, tulajdonképpen egész évben, és nagyon szeretnék egy olyan állást találni, ami tényleg nekem való, amit szívesen csinálok, és ami mellett a könyveimet is folytatni tudom.

Nagyon érdekel a marketing, a videózás világa, szeretek szerepelni, és a szinkronszínészet is régóta foglalkoztat. Mindegyik területen volt már egy-két tapasztalatom, ráadásul kommunikáció és média mesterszakon végeztem, úgyhogy ezek igazán közel állnak hozzám.

De tudod mit, Petra? Igazából nem is egyszerűen egy munkát keresek, hanem valami olyat szeretnék találni, amit annyira szeretek csinálni, hogy örömmel keljek fel minden reggel. Még akkor is, ha tudom, hogy nehéz nap vár rám, mert maga a munka feltölt.

Persze egy dolog biztos: ezt csak a könyvírás mellett tudom elképzelni, mert ezen a világon talán semmit sem szeretek annál jobban.

A sorozat folytatódik! Az előző részben John Cure kérdezte Palotás Petrát, a következőben pedig Ángyán Patrícia interjúvolja meg P. C. Harrist.