Szerző kérdez szerzőt 6. - Ángyán Patrícia kérdezi P. C. Harrist!

Ángyán Patrícia: Ha most visszagondolsz arra az emberre, aki még az első könyved megjelenése előtt voltál, mit gondolsz, miben változtál a legtöbbet azóta, hogy író lettél?

P. C. Harris: Hú, rengeteg mindenben változtam! Ha visszagondolok arra, milyen voltam az első könyvem előtt, néha alig ismerek magamra. Sokkal türelmesebb, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem. Mondjuk az is lehet, hogy egyszerűen már nem maradt egy ép idegszálam sem.

Ángyán Patrícia: Van olyan tulajdonságod, szokásod vagy akár hibád, amit rendszeresen beleírsz a karaktereidbe, még akkor is, ha nem tudatosan teszed, és csak a végén esik le, hogy „basszus, már megint!”?

P. C. Harris: Abszolút! Időről időre teljesen rákattanok egy-egy szóra vagy kifejezésre, és onnantól kezdve akarva-akaratlanul kétoldalanként beleírom a történetbe. Szerencsére a bétaolvasóm és a szerkesztőm még időben kiszúrja ezeket, mielőtt az olvasókhoz kerülne a kézirat.

És persze ott vannak a tájszólásaim is. Hiába, a lányt kiviheted Borsodból, de Borsodot sosem veheted ki a lányból.

Ángyán Patrícia: Az olvasóid sokszor nagyon erősen kötődnek a karaktereidhez. Te hogyan kötődsz hozzájuk? Van olyan szereplőd, akit különösen nehéz volt elengedni a történet végén?

P. C. Harris: Ez nagyon változó, de mivel általában 5 hónap alatt írok meg egy könyvet és további 1,5 hónapig szerkesztjük, ez alatt az intenzív idő alatt kialakul egy erős kötődés. Ekkor valóban úgy érzem, mintha hús-vér emberek lennének a karaktereim. A történet elengedése után még sokáig hallom a hangjukat a fejemben, ismerem minden rezdülésüket, azt is tudom, hogyan reagálnának egy adott helyzetben. Amikor befejezem a történetüket, kicsit olyan érzés, mintha búcsút vennék régi ismerősöktől. De szerintem az olvasók is átélték már ezt.

Ángyán Patrícia: Amikor megalkotsz egy férfi főhőst, mennyire fontos számodra, hogy ő olyan legyen, akibe te magad is beleszeretnél olvasóként? Volt olyan karaktered, akinek az írása közben te is beleszerettél vagy pont ellenkezőleg, akit a hátad közepére sem kívántál?

P. C. Harris: Érdekes módon nekem nem az a fontos a férfi főhősöknél, hogy én magam beleszeressek. Sokkal inkább olyan karaktereket alkotok, amilyen én is szeretnék lenni, ha férfinak születnék. De a kérdésedre válaszolva, imádok olyan karakterekkel dolgozni, akikről már a történet formálódása közben tudom, hogy erős érzelmeket fognak kiváltani az olvasókból. 

Teljesen mindegy, hogy szeretik vagy tiszta szívből utálják őket, mert a lényeg az, hogy ne maradjanak közömbösek irántuk. Akit én jelenleg sem szeretek, az a Ne nézz vissza!-sorozatból Leewuen őrmester. Ő igazán idegesítő alak lett.

Ángyán Patrícia: Sokan mondják, hogy az írás egyfajta önismereti folyamat is. Volt olyan történet vagy karakter, ami közben te magad is rájöttél valamire saját magaddal kapcsolatban?

P. C. Harris: Persze! Egy jelenetet több szemszögből is le szoktam írni, így aztán rájöttem, hogy nem csak az az egy igazság létezik, amit én ismerek. Na jó, ez most elég bölcsnek hangzott, nem?

Ángyán Patrícia: Mi az a dolog, amit az olvasók valószínűleg nem sejtenek rólad, amikor a könyveidet olvassák? Van valami apró részlet, érzés vagy élmény, amit titokban mindig magaddal viszel a történeteidbe?

P. C. Harris: Szinte minden könyvemben elrejtek valamilyen apró magyar utalást. Az Árnyoldalban például Pali, a papagáj egy magyar kisállat-kereskedőtől kapta a nevét. Egyedül a Ne nézz vissza!-sorozatból maradt ki végül az ilyen utalás, pedig az eredeti változatban még abban is szerepelt. Valahogy mindig jó érzés egy pici darabot Magyarországból elrejteni a történeteimben.

Ángyán Patrícia: Ha a mostani önmagad találkozhatna azzal a lánnyal, aki még csak álmodott arról, hogy egyszer könyvei jelennek meg, mit mondanál neki?

P. C. Harris: Azt mondanám neki, hogy semmiképp se dobja ki a régi füzeteit, mert egyszer még jól jönnének azok a regényvázlatok. És azt is, hogy szerezzen be egy kényelmesebb kanapét, mert rengeteget fog rajta ülni gépelés közben, és fájni fog a feneke. 

Ángyán Patrícia: Van olyan álmod íróként, amit még nem sikerült megvalósítani, de titokban nagyon szeretnéd egyszer kipipálni?

P. C. Harris: Hogyne! Szerintem nagyon fontos, hogy legyenek céljaink, és merjünk nagyot álmodni. Én nagyon hiszek a manifesztációban, és az életemben is igyekszem eszerint gondolkodni.

A jelenlegi nagy célom, hogy a következő könyvem a Libri sikerfalának legelső helyére kerüljön. Ha pedig ezt kipipáltuk, jöhet a New York Times bestsellerlista...

Végül is tíz évvel ezelőtt azt sem gondoltam volna, hogy mára országszerte ott lesznek a könyveim a boltok polcain, és az írás lesz a főállásom. Úgyhogy inkább nem mondom semmire, hogy lehetetlen. 

A sorozat folytatódik! Az előző részben Palotás Petra kérdezte Ángyán Patríciát, a következőben pedig P. C. Harris interjúvolja meg Emma ZR-t.