„A gyilkossági ügyeknek inkább a rejtvényjellege vonz, mintsem a sötétebb aspektusai.” – EXKLUZÍV interjú M. R. G. Daviesszel!

Idén szeptemberben jelent meg az első könyved, a Gyilkosság a könyvesboltban Magyarországon. Kérlek, mutatkozz be a magyar olvasóknak és krimirajongóknak!

(magyarul) Üdvözlök minden kedves olvasót!

(angolul) Nagyon szeretném magyarul folytatni az interjút, de remélem, megértitek, hogy az angol az anyanyelvem – elnézést! Örülök, hogy Magyarország az első, ahol lefordítják egy könyvemet.

Brit író, drámaíró és újságíró vagyok. Korábban egy regionális újság szerkesztője voltam, de kiszabadultam az irodából 2002-ben csaknem 20 év után, hogy regényt írhassak. A könyvek mellett írtam díjnyertes színdarabokat, toplistás Netflix ismeretterjesztő filmeket, novellákat és verseket, de világszerte több színháznak írok műsorokat is.

A karriered elég sokszínű. Van kedvenc művészeti formád, amivel kifejezheted magad?

Imádom a változatosságot, amit a karrierem biztosít, és nehéz lenne egyetlen kedvencet választanom. Most mélyen a regényírás varázsa alatt vagyok, angolul már megjelent a Cosy Crime Club-sorozat három része, szóval van még ott, ahonnan a Gyilkosság a könyvesboltban jött. Az utóbbi egy évem nagy részét ezek írásával töltöttem. Talán egy kicsit csalás ez a válasz, de a kedvenc művészeti formám mindig az, amelyben éppen dolgozom.

Mikor és hogyan kezdtél el írni? 

Így vagy úgy, de mindig is írtam. Az iskolában novellákat írtam, és lelkesen olvastam, így mindig is valószínű volt, hogy egyszer valamilyen formában az írás lesz a hivatásom. Eredetileg újságírónak tanultam, most nagyrészt fikciót írok.

Miért éppen a cosy crime?

Az első kiadott regényeim akcióval és kalanddal fűszerezett thrillerek voltak, és még mindig szeretem ezt a műfajt is, de mindig is lenyűgözött a cosy crime. Kamaszkoromban szerettem Agatha Christie-t és hasonló írókat olvasni, és amikor megnyílt a lehetőség a kiadómnál, hogy én is írjak egy ilyet, azonnal ugrottam a lehetőségre.

A gyilkossági ügyeknek inkább a rejtvényjellege vonz, mintsem a sötétebb aspektusai. Sosem rajongtam igazán a horrorért, és ez az írásomon is látszik. Egyértelműen a krimi “cosy” oldalát képviselem.

Van egy egyre emelkedő trend a “könyvklubos” regényekkel kapcsolatban, legyen az krimi, thriller, románc vagy bármilyen más műfaj. Szerinted miért vonzza az embereket ennyire ez az atmoszféra?

Valóban elég népszerű mostanában, és ha rájöhetnénk a pontos okaira, már gazdagok lennénk! Talán arról van szó, hogy az embereket vonzza a hasonló emberekből álló csoporthoz való tartozás, vagy az a leírhatatlan érzés, amikor másokkal együtt elmerülsz egy jó könyvben. Ahogy mondod, ez túlnyúlik a műfaji határokon. Őszintén, nekem mindegy is, mi az oka – de hálás vagyok, hogy az olvasók szeretik azt a műfajt, amiben írok. Remélem, ez még sokáig fog tartani!

A Gyilkosság a könyvesboltban izgalmas, szerethető karaktereket ígér, bár a fülszövegből nem tudunk meg túl sokat róluk. Kik ők? Milyen olvasó tud hozzájuk a legjobban kapcsolódni?

Feltett szándékom volt, hogy a könyvklub négy tagja egy változatos csapat legyen, akikkel jól lehet azonosulni. Természetesen vannak közöttük súrlódások, de alapvetően egy csapat, ott vannak egymásnak. A legidősebb Stone professzor, aki szeret magára a csapat vezéreként gondolni. Nyugdíjazott egyetemi tanár, de ő maga is őriz pár titkot (például a keresztnevét). A legfiatalabb Lauren Sherwood, aki pedagógusasszisztensként dolgozik, emellett saját krimijei írásával próbálkozik. A harmadik tag egy nem túl sikeres színész, aki már megbánta, hogy a Harrison Fforde (két f-fel és e-vel) művésznevet választotta, amiről korábban azt gondolta, hogy felfigyelnek rá, de végül inkább csak akadály lett. A legújabb tag pedig Bella Bourton, egy középkorú háziasszony, aki a hatalmaskodó Trevorral elszenvedett 20 éves házasságából lábadozik. Számára a könyvklub az első lépés afelé, hogy felfedezze, ki is ő valójában. Valószínűleg egy kissé kívül esik a komfortzónáján, amikor meggyilkolják a könyvesbolt vezetőjét…

Szerinted mi az abszolút recept egy jó csavarhoz?

Arra törekszem, hogy a csavar kiérdemelt legyen, és ne csak úgy bedobjam a semmiből. Amire olvasóként azt mondanám: ó, igen, még szép, ezt sejthettem volna!

Ezt nem egyszerű úgy abszolválni, hogy közben ne legyen mesterkélt vagy túl egyértelmű, szóval mindig nagyon szeretem, amikor az olvasók elmondják, hogy nem számítottak egy csavarra, de utólag mégis azt gondolták, hogy számíthattak volna rá.

Melyek a kedvenc könyveid és szerzőid? Van olyan, amely kifejezetten inspirálja a műveidet?

Rengeteg olyan van, aki így vagy úgy, de inspirált. Kamaszként imádtam Desmond Bagley könyveit – a 60-as és 70-es években ő volt a legnagyobb thriller-sikerszerző, mára viszont nagyrészt feledésbe merült –, és az első regényeim erősen hajaznak a műveire és hozzá hasonló szerzőkéire, mint például Alistair Maclean vagy Len Deighton. Nagy rajongója vagyok még Ian Flemingnek, a James Bond-könyvek írójának, a lényegre törő stílusa miatt. Az általam követett utat az aranykor krimiírói – Christie, Dorothy L. Sayers és társaik – taposták ki, de a különböző művészeti formák mesterei is rengeteg technikai szakértelemmel tudnak számomra szolgálni. Stephen King író, Alan Ayckbourn drámaíró, John Yorke tévés producer és Aaron Sorkin forgatókönyvíró mind szerepet játszottak abban, hogy megtanuljak írni.