Álomgyár
Tomor Anita

Tomor Anita


Író, forgatókönyvíró, műsorvezető. Végzettsége szerint: magyar-történelem szakos bölcsész és tanár. Diplomáit a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. A Budapest Film Akadémián és az ELTE-n tanult forgatókönyvírást. Elvégezte a TV2 Akadémia műsorvezető képzését is. Egy ideig tanárként, később a saját cégei vezetőjeként, majd néhány évig a Balaton Televíziónál dolgozott műsorvezetőként. 2014 óta a Pyrus Kiadó tulajdonosa és vezetője.


A nagy sikerű Helló újra, kedves exem!, Nyolc éjszaka, Sugar Daddy című regények szerzője. Romantikus regényeket és mesekönyveket ír, és foglalkoztató füzeteket készít gyerekeknek. Mindemellett a hétköznapokban feleség és két gyerkőc anyukája. Imád olvasni és utazni. Szereti a filmeket, a divatot, a szép ruhákat, a klassz cipőket, és táskamániásnak is vallja magát. Amerikától Hongkongon át Kambodzsáig bejárta már a világot. A regény helyszínei mind olyan helyek, ahol már ő maga is járt.

Veszprémben nőtt fel, de jelenleg Budapesten, Óbudán él.

 

 

Díjak, amelyekre jelölték:

 

•   Arany Könyv (TOP10)

•   Az év könyve-díj (TOP10)

•   Dugonics András irodalmi díj (III. helyezés, Szórakoztató irodalom)

 

Eddig megjelent művei:

 

Foglalkoztató füzetek:

•               Legyél okosabb füzetek I. – Foglalkoztató- és készségfejlesztő füzetek 3-6 éves gyerekeknek

•               Legyél okosabb füzetek II. – Foglalkoztató- és készségfejlesztő füzetek 4-6 éves gyerekeknek

•               Sulira Fel! – Lányoknak (foglalkoztató füzet)

•               Sulira fel! – Fiúknak (foglalkoztató füzet)

•               Sulira fel! – Extra

•               Boldog karácsonyt! – Színező és foglalkoztató 3-4 éveseknek

•               Boldog karácsonyt! – Kreatív foglalkoztató 5-6 éveseknek

•               Irány az iskola! – (foglalkoztató füzet)

•               Irány az iskola! – Színező- és gyakorlófüzet

 

Mesekönyvek:

•               Nyúl Benő, Csiga Bandi és a Sün testvérek – Kalandok az erdőben

•               Az ovinak vége, irány az iskola!

•               Sárga Répi és Brokkoli Koli

 

Regények:

•               Álmodtam már rólad

•               Helló újra, kedves exem!

•               Nyolc éjszaka

•               Még mindig rólad álmodom

•               Sugar Daddy

•               Most már együtt álmodunk

•               Irány Hollywood!

•               Veled egy szigeten

•          Imádlak, Los Angeles!

•          Szeretlek, Hawaii!

•          Újra veled álmodom

 

 

 

 

Tomor Anita könyvei

(39 találat)
Rendezés:
  • Népszerűség
  • Megjelenés szerint
  • Ár szerint növekvő
  • Ár szerint csökkenő
  • Legmagasabb kedvezmény
Rendezés:
  • Népszerűség
  • Megjelenés szerint
  • Ár szerint növekvő
  • Ár szerint csökkenő
  • Legmagasabb kedvezmény
Típus
Ár
0 Ft68 000 Ft
Megjelenés éve
20002026
Szeretlek, Hawaii!
-15%
Tomor Anita
Szeretlek, Hawaii!

Akciós ár:

4241 Ft

Borító ár:

Kosárba
Balin találkozunk!
-15%
Tomor Anita
Balin találkozunk!

Akciós ár:

5091 Ft

Borító ár:

Kosárba
Imádlak, Los Angeles!
-15%
Tomor Anita
Imádlak, Los Angeles!

Akciós ár:

3816 Ft

Borító ár:

Kosárba
Kellesz nekem!
-15%
Tomor Anita
Kellesz nekem!

Akciós ár:

5091 Ft

Borító ár:

Kosárba
Újra veled álmodom
-15%
Tomor Anita
Újra veled álmodom

Akciós ár:

5091 Ft

Borító ár:

Kosárba
Sugar Baby
-15%
Tomor Anita
Sugar Baby

Akciós ár:

5516 Ft

Borító ár:

Kosárba
Sugar Daddy
-15%
Tomor Anita
Sugar Daddy

Akciós ár:

3391 Ft

Borító ár:

Kosárba
Veled egy szigeten
-15%
Tomor Anita
Veled egy szigeten

Akciós ár:

3646 Ft

Borító ár:

Kosárba
Irány Hollywood!
-15%
Tomor Anita
Irány Hollywood!

Akciós ár:

3391 Ft

Borító ár:

Kosárba
Helló újra, kedves exem!
-15%
Tomor Anita
Helló újra, kedves exem!

Akciós ár:

3391 Ft

Borító ár:

Előjegyzem
Balin találkozunk! (e-könyv)
-5%
Tomor Anita
Balin találkozunk! (e-könyv)

Akciós ár:

4741 Ft

Borító ár:

Kosárba
Sugar Daddy (e-könyv)
-5%
Tomor Anita
Sugar Daddy (e-könyv)

Akciós ár:

2366 Ft

Borító ár:

Kosárba
Most már együtt álmodunk
-15%
Tomor Anita
Most már együtt álmodunk

Akciós ár:

3391 Ft

Borító ár:

Kosárba
Helló újra, kedves exem! (e-könyv)
-5%
Tomor Anita
Helló újra, kedves exem! (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Nyolc éjszaka
-15%
Tomor Anita
Nyolc éjszaka

Akciós ár:

3391 Ft

Borító ár:

Kosárba
Újra veled álmodom (e-könyv)
-5%
Tomor Anita
Újra veled álmodom (e-könyv)

Akciós ár:

4076 Ft

Borító ár:

Kosárba
Nyolc éjszaka (e-könyv)
-5%
Tomor Anita
Nyolc éjszaka (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Imádlak, Los Angeles! (e-könyv)
-5%
Tomor Anita
Imádlak, Los Angeles! (e-könyv)

Akciós ár:

2841 Ft

Borító ár:

Kosárba
Ez a mi titkunk marad
-10%
Tomor Anita
Ez a mi titkunk marad

Akciós ár:

6021 Ft

Borító ár:

Kosárba
Irány az iskola! - Foglalkoztató- és készségfejlesztő füzet
-15%
Tomor Anita
Irány az iskola! - Foglalkoztató- és készségfejlesztő füzet

Akciós ár:

833 Ft

Borító ár:

Kosárba
20 Könyv az összesből (39)
Álomgyár

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.