„Egy év nem csupán egymást követő hónapokból áll, hanem rengeteg apró változásból.” - Interjú Hidasi Judittal
Hidasi Judit Farkasholdtól Hidegholdig című könyvében az írónő egy egészen új oldalát mutatja meg az olvasóknak. Az öröknaptárként is használható, 12 hónapnyi olvasnivalóval teli könyv a természet körforgását és a holdfázisokat használja ahhoz, hogy az olvasó napról napra egy kicsit közelebb kerülhessen önmagához. Hidasi Judittal erről a könyvről beszélgettünk.
Mi inspirált arra, hogy egy egész évet a természet körforgásán és a holdfázisokon keresztül mutass be?
Mindig is érdekelt, hogyan kapcsolódik össze az ember élete a természet változásaival. Ma nagyon sokszor úgy élünk, mintha minden napnak ugyanolyan tempóban kellene telnie, mintha egész évben ugyanazt a teljesítményt várhatnánk el magunktól. Pedig a természet egyáltalán nem így működik. Vannak időszakok, amikor minden kivirágzik, máskor visszahúzódik, pihen, elenged.
A könyv ötlete abból a vágyból született, hogy ezt az éves körforgást egy kicsit közelebb hozzam az emberekhez. A tizenkét telihold különleges keretet adott ehhez: mindegyiknek megvan a maga története, szimbolikája, hangulata, és mindegyik más-más módon kapcsolódik az adott évszakhoz. Szerettem volna megmutatni, hogy egy év nem csupán egymást követő hónapokból áll, hanem rengeteg apró változásból, amelyeket érdemes észrevenni.
Van olyan hónap vagy telihold, amely különösen közel áll a szívedhez?
Mindig nehéz választani, mert az év minden időszakában találok valami szerethetőt. Mégis különleges helyet foglal el a szívemben az ősz. Szeretem azt az átmenetet, amikor a természet lassan visszavesz a nyári lendületből, a fények megváltoznak, és egyre inkább előtérbe kerül az otthon, a befelé figyelés, a csend.
Az őszben van valami nagyon emberi: emlékeztet arra, hogy az elengedés nem feltétlenül veszteség, hanem a természetes változás része. Talán ezért is érzem ezt az időszakot különösen közel magamhoz.
Mit jelent számodra a lassítás, és mennyire sikerül ezt a saját hétköznapjaidban is megvalósítanod?
A lassítás számomra nem azt jelenti, hogy mindent abbahagyunk, elvonulunk a világtól, és többé nem foglalkozunk a teendőinkkel. Inkább azt, hogy megpróbálunk jelen lenni abban, amit éppen csinálunk. Hogy ne mindig a következő feladaton járjon az eszünk, miközben a mostani pillanatból szinte semmit nem érzékelünk.
Bevallom, nekem sem sikerül ez mindig. A hétköznapok, a munka, a rengeteg feladat könnyen magukkal sodornak. Éppen ezért nem szeretnék úgy beszélni a lassításról, mintha ez valamiféle tökéletesen elsajátítható életforma lenne. Inkább apró döntések sorozatának gondolom. Egy reggeli kávé, egy séta, egy csésze tea, néhány perc csend. Nem kell minden napnak különlegesnek lennie ahhoz, hogy értékes legyen.
Hogyan született meg a könyv személyes esszéket, önismereti kérdéseket és természetközeli rituálékat ötvöző koncepciója?
Azt szerettem volna, hogy ez a könyv ne egyszerűen információkat adjon át a természet körforgásáról és a teliholdakról, hanem valódi társ legyen egy egész éven keresztül.
Ezért kerültek bele a személyes esszék, amelyekben az évszakokhoz, a változásokhoz és az emberi élet különböző helyzeteihez kapcsolódó gondolatokat osztok meg. Ezek mellett helyet kaptak önismereti kérdések, amelyek segíthetnek abban, hogy az olvasó a saját életére is ránézzen, valamint természetközeli rituálék, teák, szezonális alapanyagok és más apró ötletek, amelyekkel közelebb kerülhet az adott évszakhoz.
A könyvben minden napra jut egy gondolat is. Így nem feltétlenül kell, és nem is szabad az elejétől a végéig elolvasni egy helyben: lehet vele haladni napról napra, hónapról hónapra, vagy egyszerűen felütni ott, ahol éppen tartunk az életünkben.
Mit remélsz, mit visznek magukkal az olvasók a könyv elolvasása után?
Azt szeretném, ha egy kicsit közelebb kerülnének önmagukhoz, és talán más szemmel kezdenék nézni a körülöttük lévő világot is.
Ha valaki a könyv hatására gyakrabban indul el sétálni, jobban figyel az évszakok változásaira, készít magának szezonális alapanyagokból egy teát, vagy esténként néhány percre megáll és végiggondolja a napját, már nagyon boldog lennék.
De talán még fontosabb, hogy az olvasók megengedőbbek legyenek önmagukkal. Ne érezzék úgy, hogy mindig változniuk, fejlődniük, teljesíteniük kell. Nem kell folyton megjavítanunk magunkat. Néha elég, ha figyelünk, jelen vagyunk, és hagyjuk, hogy a dolgok a maguk idejében történjenek.
Szerinted hogyan segíthet a természet ritmusának megfigyelése abban, hogy jobban kapcsolódjunk önmagunkhoz?
A természet megfigyelése tulajdonképpen egyfajta visszatanulás, visszatérés. A mai életünkben rengeteg mesterséges ritmushoz igazodunk: határidőkhöz, értesítésekhez, naptárakhoz, elvárásokhoz. Közben sokszor észre sem vesszük, hogyan változik körülöttünk a világ.
Ha elkezdjük figyelni, mikor jelennek meg az első tavaszi virágok, hogyan változik a fény, mikor érkeznek meg az első hideg reggelek, vagy hogyan készül fel a természet a télre, valahogy mi magunk is érzékenyebbé válunk a saját változásainkra.
A holdfázisok megfigyelése is adhat egyfajta rendszerességet és kapaszkodót ehhez. Nem azért, mert a Holdnak kellene megmondania, hogyan éljünk, hanem mert a megfigyelés, a visszatérő alkalmak és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok segíthetnek abban, hogy időt adjunk magunknak a befelé figyelésre.
Ha az olvasóknak egyetlen gondolatot kellene magukkal vinniük ebből a könyvből, mi lenne az?
Hogy nem kell mindig ugyanúgy működnünk. Ahogyan a természetnek is megvannak a maga aktívabb és csendesebb időszakai, nekünk is jogunk van a változáshoz, a pihenéshez, az újrakezdéshez és az elengedéshez.
Nem kell minden napból a legtöbbet kihoznunk, nem kell állandóan produktívnak lennünk, és nem kell folyton valamilyen újabb változást elvárnunk magunktól. Néha az is elég, ha megállunk egy pillanatra, és észrevesszük, hogy éppen hol tartunk. A saját életünkben és a természet körforgásában egyaránt.
Íróként te magad is tudatosabban figyeled a természet változásait, amióta ezen a könyvön dolgoztál?
Igen, azt hiszem, sokkal tudatosabban. Amikor az ember egy teljes évet próbál megérteni és bemutatni a természet változásain keresztül, óhatatlanul elkezd másképp figyelni. Észrevesz olyan apróságokat, amelyek mellett korábban talán egyszerűen elment volna.
Azt is megtanultam, hogy nem kell minden változásnak azonnal jelentőséget tulajdonítani. Néha elég csak megfigyelni. Hogy milyen a fény egy novemberi délutánon, milyen illata van a levegőnek eső után, vagy hogyan változik a kert hónapról hónapra.
Miközben az év körforgásáról írtam, én magam is közelebb kerültem ahhoz, hogy ne csak átéljem, hanem valóban észre is vegyem az év napjait.