„Még sok történetem van, amit el akarok mesélni.” - Interjú Hidasi Judittal

Több mint húsz éve dolgozol újságíróként és szerkesztőként, így az írás nagyon régóta része az életednek. Emlékszel arra a pontra, amikor először érezted igazán, hogy ez már nem pusztán munka számodra, hanem hivatás?

Amikor először kaptam munkát újságíróként. Az első perctől éreztem a felelősségét annak, hogy amit leírok, azt mások, esetleg, elolvassák. A szüleim mindig azt mondták, hogy a papíron nem szabad hazudni. Ehhez azóta is tartom magam. 

Az életutadat mennyire határozta meg az, hogy Oroszlányból indultál? Mit vittél magaddal onnan emberileg, szemléletben, akár íróként is?

Nagyon fiatalon problémás volt a kapcsolatom a szülővárosommal. Többet akartam, mást, csillogóbbat. Újságíró akartam lenni, híradós, író. Egyenes út vezetett Budapestre, ahová 18 évesen elköltöztem. Később rájöttem, hogy a gyökereim mennyire fontosak, és, hogy valójában milyen jó dolog hazamenni, megpihenni. Nem véletlen, hogy ma Tatán élek, ami alig 10 perc autóútra van Oroszlánytól.

Ha most visszanézel a pályád legelejére, mit mondanál annak a fiatal nőnek, aki még csak akkor indult el ezen az úton?

Csak két szót: rendben lesz. Egyébként a fiamnak is ezt ismételgetem folyton. Rá fogsz találni az útra, bízz magadban. Legyél bátor, ne félj semmitől. 

Az évek során nagyon jellegzetes, könnyen felismerhető hangod alakult ki. Szerinted mitől lesz egy történet igazán „Hidasi Juditos”?

Szerintem attól, hogy bár a témák látszólag könnyedebbek, aki keres benne mélyebb tartalmat, azt is találhat. Legalábbis az olvasóim ezt mondják, mert ezt sokszor kérdezem én is.

Az írásaid középpontjában szinte mindig az emberi lélek, a kapcsolatok finom rezdülései, a veszteség, az újrakezdés és az önismeret áll. Ez tudatos írói döntés volt részedről, vagy inkább azt érzed, hogy ezek a témák találtak meg téged?

Szerintem ezek a dolgok talán most sokkal fontosabbak, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Úgy hiszem, hogy az emberi kapcsolatok képesek megmenteni a civilizációt, és az, hogy folyamatosan fejlődjünk lelkileg, emberileg, kutya kötelességünk. Alapvetően az emberei élet lényegét is ebben látom. Persze, hogy erről írok, hiszen ez érdekel. Hogyan lehetünk egyre jobbak emberek? Ehhez önismeret kell és állandó szembenézés. 

A regényeidben a szerelem sosem csak érzelem, hanem szinte mindig egy belső utazás is. Szerinted a szerelem és az önismeret elválasztható egymástól, vagy az egyik szükségszerűen magával hozza a másikat?

A szerelem, két ember kapcsolata mindig kompromisszumokból áll, azért működik, vagy nem működik. Ez pedig automatikusan hoz(hat) fejlődést. Ha sikerül a kapcsolat, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért. Ötven éves fejjel, visszanézve az eddigi életemre egy érdekes dologra is rájöttem, hogy néha az egész kapcsolat azért volt, hogy a szakítás felnyissa a szemem valamire. Volt olyan kapcsolatom, aminek az egész értelme a szakítás volt, és az, amit tanított.

Van olyan könyved, amely különösen közel áll hozzád, mert valamilyen szempontból személyesebb, mint a többi?

Az Április út. Kovács Vera mindig a kedvenc karakterem marad, talán azért, mert ő volt az első, és a legrégebb óta van velem. Tizenöt éves korom óta írom a történetét, és talán még fogunk vele papíron is találkozni.

És van olyan karaktered, akiben talán a legtöbb van belőled — akár kimondva, akár csak a sorok között?

Igen, egy időszakban a Véletlenül rendben van Pircsije voltam. Szinte teljesen. De már jó ideje nem írom bele magam a könyveimbe, egyszerűen azért, mert nem fontos. Nálam sokkal izgalmasabb szereplők vannak a világon. Az én életem valójában nagyon unalmas.

Sokan érzik azt az olvasóid közül, hogy a könyveid nemcsak történeteket mesélnek el, hanem valamilyen módon gyógyítanak is. Te magad hiszel abban, hogy az írásnak lehet gyógyító ereje — az olvasó és az író számára egyaránt?

Igyekszem a tudásom legjavát adni, amikor írok. Ez néha jobban, néha kevésbé jól sikerül. Az izgalmas mindig az, hogy az én gondolataim hogyan hatnak másokra, azokra, akik elolvassák. Van, akit megszólít, és van, akit egyáltalán nem. Ha magadra ismersz egy karakterben vagy történetben, az csodálatos, és boldoggá tesz engem. Gyógyulni akkor tudunk egy történetből, szerintem, ha utána a felhozott gondolatok és érzések elemzésig jutnak. Miért zavar, vagy miért ismerek magamra? A kérdés az, hogy mit kezdek ezzel... 

Egy ilyen hosszú és intenzív alkotói pályán szinte elkerülhetetlenek a nehezebb időszakok. Volt olyan pont az életedben, amikor közel érezted magad a kiégéshez?

Nem az írás miatt, hanem az állandó kötelező jelenlét miatt a szocmédiában. Október környékén pont volt egy ilyen mélypontom, amikor két könyvem is futott egyszerre, és nagyon kellett volna posztoljak, videózzak, jelen legyek. Kevesen tudják, de az írói lét hetven százaléka nem az írás, hanem a kontent gyártása. Ebben ki lehet égni. Az írás számomra boldogság, és ha csak ezzel tudnék foglalkozni, évente négy-öt könyvet is írnék.

És amikor éppen nem jönnek a szavak, amikor elakad benned valami, hogyan találsz vissza az íráshoz?

Pihenek egy napot, ha a határidő engedi. De nem hiszek az írói blokkban. Ha leülsz és nekiállsz, automatikusan előbb, vagy utóbb jönni fognak a szavak. Ehhez persze kell rutin. Minden nap valamennyit foglalkozni kell az aktuális kézirattal. Ha mást nem legalább olvasgatni, javítgatni, vagy jegyzetelni.

Mi az, ami ennyi év után is megtart ezen a pályán? Mi az a belső erő vagy motiváció, ami miatt újra és újra leülsz írni?

Az, hogy még sok történetem van, amit el akarok mesélni. 

Március 31-én egy fontos mérföldkőhöz érkezel. Mit tanított meg neked az életről az elmúlt ötven év? Van olyan dolog, amit ma már egészen másként csinálnál?

Bátrabb lennék, talán. Előbb küldeném szét a kéziratokat, nem hagynám magam lerázni. Ha rólam van szó, eléggé szégyenlős vagyok, nem szeretek nyomulni, talán ezért is nehéz nekem a szocmédia is. Azt tapasztalom, látom, hogy akik ezt leküzdik magukban, jobb eléréseket, jobb eladásokat tudnak csinálni. Márpedig, ebből élünk, ezért adják ki a könyveinket. De ezen kívül nagyjából elégedett vagyok az életemmel. Jó helyen vagyok, jó emberek vesznek körül, és ez a legfontosabb.

Az olvasóid közül sokan éppen a könyveidből merítenek erőt a nehezebb időszakokban. Mit üzennél azoknak, akik most életük egy fájdalmas, bizonytalan vagy újrakezdéssel teli szakaszában vannak?

Azt, hogy nyugodtan érezzék magukat rosszul, ne akarjanak villámgyorsan ismét boldogok lenni. Ha nem gyászoljuk el a nehéz helyzeteket, veszteségeket, akkor visszaütnek ránk. Ha ez megvan, és elfogytak a könnyek, akkor pedig jöhet egy újabb bizonyosság, minden helyzet megoldható, és nyugi. Kisüt még a nap! Előbb, mint hiszed!  

Végül, ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnod mindazt, amit ma az életről, az emberről és a boldogságról gondolsz: mi lenne a te életfilozófiád?

Kettő ilyen van, az egyik egy indiai közmondás: A végén jóra fordul majd minden. Ha még nem fordult jóra, akkor az még nem a vége. A másik pedig egy régi mém, sajnos nem tudom, eredetileg kitől származik, egy motivációs oldalon olvastam, nagyon megérintett. Így hangzik: a siker ugyanazon az úton van, mint a kudarc, csak tovább kell rajta menni. 

Hidasi Judit könyvei elérhetőek az Álomgyárnál.