Ez a könyv nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szülõföldnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emlékezés megszépítõ távolából mondja mûvérõl Gyergyai Albert. Mûfajára nézve nem napló, de nem is önéletrajz vagy emlékirat, hanem egyszerû visszatekintés egy emberélet vége tájáról egy emberélet kezdeteire, arra az elsõ, tíz-húsz évig tartó paradicsomi állapotra, mikor még nem szakadtunk el szüleinktõl, szülõföldünktõl [ ] A könyv címében benne van két alaptémája, ekörül forognak azok a történetkék, arcképek, leírások és emlékezések, amelyek, mint egy mozaikkép más-más színû kockái, együtt egy dunántúli falu társadalmát, légkörét, arculatát próbálják felidézni legalább háromnegyed század pora és hamuja alól, furcsa vagy kedves figurákkal, hajdani mesékkel és jelmezekkel, mindazzal, ami hozzájárult egy gyermeklélek »érzelmi neveléséhez«. Ily módon a könyv éppen annyira krónika, mint lírai emlékalbum. Egy író, aki élete javát fõképpen azzal töltötte, hogy nagy idegen alkotókat magyarázott, magasztalt, tanított s terjesztett idehaza élete végén visszatér indulásához és eredetéhez, s könyvét, amely talán úgy növekedhet évrõl évre, mint egy fa, szeretné ajánlani mindazoknak, akik közelrõl-messzirõl segítették munkájában: a magyar nyelv mestereinek, a nagy idegen alkotóknak, szülõföldjének, Pannóniának, s azon belül a tág Somogynak, de legfõképpen és mindenekelõtt anyjának meg a falujának, mivelhogy tõlük indult el, s ha másképp nem, e könyv útján hozzájuk is tér vissza