Álomgyár
Elena Honoria

Elena Honoria

A könyvek által bárhová eljuthatunk, átléphetünk dimenziókat. Megszűnik az idő. Nincsenek határok és szabályok. Azzá válhatunk akivé csak szeretnénk. Ezért imádok olvasni, ezért imádok írni."

Elena 2020-ban kezdett az írással foglalkozni, de ekkor még csak novellákat osztott meg az olvasókkal. Első regénye A Varázslónő 2023-ban jelent meg. Egy szívbemarkoló romantikus fantasy, mely épp annyira szól egy izgalmas fiktív világról, mint amennyire a nem kevésbé izgalmas valódi világunkról.
Még ugyanebben az évben kiadta a Lélekszilánkok című könyvét, melyben szintén megmaradt a romantikus vonal, annyi különbséggel, hogy ez a kötet a különféle párkapcsolati helyzetek szövevényes útjait mutatja be.

Mindig is nagy könyvmolynak tartotta magát, sokáig mégsem gondolta volna, hogy valaha író válik belőle. A sors azonban közbeszólt és mutatott számára egy olyan utat, aminek a végén rátalált erre a csodálatos hivatásra.

Elena Honoria könyvei

(7 találat)
Rendezés:
  • Népszerűség
  • Megjelenés szerint
  • Ár szerint növekvő
  • Ár szerint csökkenő
  • Legmagasabb kedvezmény
Rendezés:
  • Népszerűség
  • Megjelenés szerint
  • Ár szerint növekvő
  • Ár szerint csökkenő
  • Legmagasabb kedvezmény
Típus
Ár
0 Ft68 000 Ft
Megjelenés éve
20002026
Szívembe zárva (e-könyv)
-5%
Elena Honoria
Szívembe zárva (e-könyv)

Akciós ár:

2052 Ft

Borító ár:

Kosárba
A varázslónő
-15%
Elena Honoria
A varázslónő

Akciós ár:

3221 Ft

Borító ár:

Kosárba
Lélekszilánkok
-15%
Elena Honoria
Lélekszilánkok

Akciós ár:

3391 Ft

Borító ár:

Kosárba
Szívedbe zárva - Darina és Alexander 2.
-10%
Elena Honoria
Szívedbe zárva - Darina és Alexander 2.

Akciós ár:

4491 Ft

Borító ár:

Kosárba
Szívembe zárva - Darina és Alexander 1.
-15%
Elena Honoria
Szívembe zárva - Darina és Alexander 1.

Akciós ár:

3051 Ft

Borító ár:

Kosárba
Szívedbe zárva (e-könyv)
-5%
Elena Honoria
Szívedbe zárva (e-könyv)

Akciós ár:

2841 Ft

Borító ár:

Kosárba
Kegyetlen játszma
-10%
ÚJ
Elena Honoria
Kegyetlen játszma

Akciós ár:

5841 Ft

Borító ár:

Előjegyzem
7 Könyv az összesből (7)
Álomgyár

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.