Álomgyár
Carrie Cooper

Carrie Cooper

Carrie Cooper


1977-ben született Budapesten. Az általános iskola nyolc osztályát a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában végezte, majd Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1996-ban. 2005-ben az ELTE PPK szakán Pedagógia Szakos Tanári és Pedagógia Szakos Bölcsész diplomát szerezett, majd ELTE 2009-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Karán tanulásban akadályozott szakon végzett. Máig egy budapesti iskola speciális tagozatán tanít.

A gyermeke születését követően, 2011 után lett része az írás az életének, ami azóta is a szenvedélye maradt.


„Sosem gondoltam volna, hogy az írás ilyen hatalmas erőt és szabadságot tud adni! Az ember belepottyan egy másik világba, egy másik dimenzióba, ahol a szereplők életre kelnek, döntéseket hoznak, cselekszenek, éreznek, és mindezt úgy, hogy közben én is mindennek a részese lehetek. Mintha a szereplők létező személyek lennének, és én csupán tolmácsolnám mindazt, ami velük történik. „

Carrie Cooper


2016-ban jelent meg az első regénye A szemtanú az Álomgyár Kiadó gondozásában. A Lili Green-sorozat első epizódját egy évre rá, 2017-ben követte a második rész, az Ügynök tűsarkúban. Amíg a két első kaland fele-fele arányban ötvözte a romantikus és a krimis elemeket, addig a 2018-ban és 2019-ben megjelent Marionettjátszma két kötete, a Kétségekbe zárva és a Bábok tánca inkább egy érzelmi hullámvasútra hívja az olvasót, bár a krimis, kalandos és humorral átitatott események itt sem hiányoznak a történetből.


Eddig megjelent könyvei:

  • A szemtanú (2016)

  • Ügynök tűsarkúban (2017)

  • Marionettjátszma I. – Kétségekbe zárva (2018)

  • Ügynökjátszma – novella (2018)

  • Marionettjátszma II. – Bábok tánca (2019)


 Díjak, jelölések:

  • Aranykönyv jelölés (2017)

  • Aranykönyv jelölés (2018)

  • Aranykönyv jelölés (2019)


Elérhetőségek:


Facebook: Carrie Cooper

Instagram: carriecooper.books



Carrie Cooper könyvei

(5 találat)
Rendezés:
  • Népszerűség
  • Megjelenés szerint
  • Ár szerint növekvő
  • Ár szerint csökkenő
  • Legmagasabb kedvezmény
Rendezés:
  • Népszerűség
  • Megjelenés szerint
  • Ár szerint növekvő
  • Ár szerint csökkenő
  • Legmagasabb kedvezmény
Típus
Ár
0 Ft68 000 Ft
Megjelenés éve
20002026
Üdv újra, valóság!
-15%
Carrie Cooper
Üdv újra, valóság!

Akciós ár:

5099 Ft

Borító ár:

Kosárba
Viszlát, józan ész!
-15%
Carrie Cooper
Viszlát, józan ész!

Akciós ár:

4589 Ft

Borító ár:

Kosárba
Ügynökjátszma (e-könyv)
-5%
Carrie Cooper
Ügynökjátszma (e-könyv)

Akciós ár:

656 Ft

Borító ár:

Kosárba
Üdv újra, valóság! (e-könyv)
-5%
Carrie Cooper
Üdv újra, valóság! (e-könyv)

Akciós ár:

4274 Ft

Borító ár:

Kosárba
Viszlát, józan ész! (e-könyv)
-5%
Carrie Cooper
Viszlát, józan ész! (e-könyv)

Akciós ár:

3799 Ft

Borító ár:

Kosárba
5 Könyv az összesből (5)
Álomgyár

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.