Ismerd meg B. J. Alexandrát! - Kulisszatitkok az írótól

1. Milyen zsánerben írsz? 

Fantasy egy kis sci-fi beütéssel, de igazából egyik megnevezést sem szeretem, mert nem fedik le elég jól. Sci-finek nem elég tudományos és futurisztikus a könyvem, a fantasy meg elvileg minden, amiben fantasztikus elemek vannak, de az olvasók többségének szerintem még mindig egy középkorra hajazó alternatív világ jut eszébe róla, sárkányokkal, mágusokkal, meg ilyenekkel.

Viszont, ha minden igaz, a fantasynak van egy alműfaja, az urban fantasy. Szerintem a könyvem ebbe a kategóriába esik, mert az általunk ismert modern világban játszódik a történet, és ebben mozognak a különleges képességű emberek és a szörnyek.

2. Hogyan kezdtél el írni?

Szerintem hasonlóan, mint a legtöbben. Szerettem történeteket kitalálni magamban, és később kialakult egyfajta vágy, hogy ezeket ne csak a fejemben tároljam, hanem „papírra is vessem“ őket. De az hosszú folyamat volt.

Gyerekként szerettem elképzelni, hogy a kedvenc mesehőseim találkoznak és együtt kalandokba keverednek, gyakorlatilag fanfictionöket „írtam“ fejben. Ahogy idősödtem, felváltották őket a könyv- és filmes karakterek, és így rengeteg-rengeteg különböző sztori kerekedett ki belőle, a szereplőket az én ízlésemre átalakítottam, és szinte már teljesen új karakterek lettek. Ezekből lett összeollózva a Kelet madara, nyugat virága néhány alapköve, amire ráépítettem a saját világomat és történetemet.

Eljutni a leírásáig más tészta volt. Ugyan azt mondtam, hogy fanfictionöket találtam ki, egy kezemen meg tudom számolni, hánynak álltam neki ténylegesen, és abból is csak kettőt fejeztem be. Mindkettő ship fic volt. Az egyik olyan, ami nem érdekelt, csak valaki egy fórumon mondta, hogy bárcsak lenne egy fic ilyen párossal én meg megírtam. Voltam talán 12, szóval a minősége is azon a szinten mozgott. A másik viszont az egyik kedvenc shipemmel íródott a 20-as éveimben, de így is katasztrofálisan rossz lett. Klisés és bugyuta. Csak azért nem tagadom le teljesen a létezését, mert kicsit terápiás jelleggel írtam. Elég stresszes, depis, pánikolós időszakom volt. Egyetem vége, belépés a felnőttkorba, nekem meg még mindig fogalmam sem volt, mihez akarok magammal kezdeni. Úgyhogy belevágtam ebbe a ficbe, hogy valamit alkossak. Amikor befejeztem, akkor voltam úgy vele, hogy ja, ideje lenne most már a saját könyvembe is belevágni.

Így is eltelt pár év, mire komolyabban belevetettem magamat a megírásába, de az első löket szerintem onnan jött. Abból a szörnyű ship ficből.

3. Hány könyved jelent meg eddig?

Kettő, és készül a harmadik, de ez egy összefüggő történet. Szóval lényegében egy trilógiát írok. Lehet, hogy a saját közösségi oldalaimon már említettem párszor, de eredetileg duológiát terveztem, mert azt költséghatékonyabbnak gondoltam, és kezdő íróként kicsit merész vállalkozásnak éreztem egy trilógiával nyitni. De aztán, amikor elküldtem az első kötet kéziratát, gyorsan kiderült, hogy olyan 800-900 oldal lesz így a könyv, az meg nagyon soknak tűnt. Egy ilyen vastag könyv egy ismeretlen írótól nem túl biztató, vagyis nekem nem lenne az. Szóval végül mégis háromra lett vágva a könyv.

Ha bárki azt gondolta, hogy furcsán ér véget az első kötet, akkor az emiatt van. Eredetileg máshol lett volna. Pontosan a második kötet 9. fejezeténél. Az sem a legtökéletesebb hely félbeszakítani egy történetet, de ott érezhetően lezárult valami. Mindegy, így alakult. Viszont így annyira megijedtem az első rész hosszától, hogy talán túl sokat vágtam a folytatásból, mert láthatóan vékonyabb lett. Pedig tudtam előtte is, hogy egy gépelt oldal a Wordben sokkal több lesz tördelve és kinyomtatva, de így is meglepett.

4. Ki az írói példaképed?

Lehet, hogy felszínes vagyok, de nincsenek példaképeim. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek emberek, akiket ne tisztelnék vagy nem alakítottak volna a világnézetemen, csak nincs egy (vagy több) konkrét ember, akit példaképnek mondanék.

5. Mi volt a legfurcsább dolog, amire rákerestél a Google-ön kutatómunka közben?

Fantasy lévén a legtöbb dolgot nekem kellett kitalálnom, így annyira mély kutatómunkát talán nem igényeltek a könyvek. Pár dolognak nyilván így is utána kellett néznem, de nagy furcsaságokat nem fedeztem fel. Mondjuk, már elég sok furcsaságot láttam a neten, így nehezen lehet meglepni.

Viszont a katonai szál miatt fegyverekkel meg hullaházzal kapcsolatos dolgokra rá kellett Google-znom párszor. Olyankor mindig viccelődtem magamban, hogy remélhetőleg nem most akar az FBI felhívni, hogy mire kellenek ezek az információk. 

6. Ki a kedvenc saját magad által alkotott karaktered?

Hibiya.

7. Hogyan kezeled az írói blokkot, vagy ha elakadsz a történetben?

Kikapcsolom a netet. Tényleg jól működik. Van valamilyen pszichológiai hatása. Az az abszolút lustaság, hogy meg kell nyomnom egy gombot és utána várni kell 5-10 másodpercet, hogy visszakapcsolódjon a gép a wi-fire, csodákat tesz, mert nincs kedvem kivárni, úgyhogy inkább folytatom az írást. Ha ez se válik be, akkor elkezdek járkálni a szobában és gondolkodok. Van egy nagyon puha labdám, néha azt is nekidobálom ilyenkor a falnak, aminek semmi értelme, de amíg járkálok és agyalok, legalább a kezem is csinál valamit.

Amúgy általában mire a gép elé kerülök, 90%-ban már megvan, hogy mit akarok leírni, így a blokkokat általában már előtte megoldom. Jó esetben. Elég régóta alakulgatott a történet a fejemben, szóval a sztori váza megvolt. A kezdeti nehézségek inkább a tapasztalatlanságomban gyökereztek, pl. fölösleges dolgokat ki kellett „gyomlálni“, az események sorrendjét megvariálni, az információadagolást jól megoldani, stb. De amikor nem írtam, akkor is sokszor a történeten gondolkoztam, a szöveget fogalmaztam, párbeszédeket találtam ki. Pár alkalommal tényleg vakartam a fejemet, hogy hogyan vigyem tovább az eseményeket, de olyankor átugrottam egy másik szálra és gyakran ez segített a megoldás megtalálásában. Például szereplőnek kell egy motiváció, hogy valamit megcsináljon, de nem tudom, mi legyen az, de hoppá, öt fejezettel később úgyis be akartam hozni egy új szereplőt, tegyük meg őt a riválisává. Ilyen speciel nincs a könyvemben, de efféle logikát kell elképzelni.

8. Melyik könyvedet filmesítenéd meg, és ki játszaná a főszerepet?

Én inkább weeb vagyok, mint filmrajongó, ezért ha választani lehet, akkor inkább animációs sorozatot csinálnék belőle. A karakterdizájnt szívesen rábíznám Amano Akira vagy Toboso Yana manga rajzolókra, vagy ha „csak“ illusztrátorokat kérhetnék fel, akkor esetleg Yomi vagy Skade.

Természetesen egy filmadaptációra se mondanék nemet, csak nincsenek elképzeléseim a színészekről, hogy kik lennének ideálisak a szerepekhez. Mondjuk annak idején a borítótervezésnél egyszer azt mondtam, hogy Theónak hasonló hajat képzelet el, mint amilyen Timothée Chalamet-nek volt a Dűnében, de ezt leszámítva nem lenne jó választás Theónak. Sokkal átlagosabbnak képzelem el és alacsonyabbnak.

9. Mennyire vagy jelen te magad a történeteidben?

Szerintem nem nagyon. Nem vagyok egy self-insert fajta, mások történetében is csak megfigyelő vagyok. De én írom a könyveimet, így nyilván elkerülhetetlen, hogy ilyen-olyan módon belekerüljek apróságokban. A kedvenc szereplőim valószínűleg csak olyan dolgokat szeretnek és utálnak, amit én is, de persze csak az észszerűség határain belül. Nem szeretek főzni, de ha lenne egy séf karakterem, elég nagy ostobaság lenne ilyen tulajdonságot adni neki (hacsak nem ez lenne a sztori fő konfliktusa). Szóval ő megkapná a pókok iránti utálatomat.

Szóval valami ilyesmi. Néha a szereplőim kicsit a szócsöveim is, meg lényegtelen tulajdonságokat örökölnek tőlem, de ennyi. Rokumo szereti az édességeket, mert én is szeretem (bár ennyit nem bírok megenni egyszerre, mint ő), Hibiya szeret olvasni, mert én is szeretek, és van pár elszórt videojátékos utalás, mert szeretek videojátékozni. Aki amúgy tudja, miből van az elég hányavetin fordított Jupiteres utalás, annak pacsi!

10. Hogyan választasz nevet a karaktereidnek?

Leginkább érzésre. Theo, Rokumo és Hibiya azok, akiknél volt egy kis tudatosság a névválasztásban, de a többi szereplő úgy kapott nevet, hogy szerintem mi illett hozzá. A francia Lajos királyok miatt a Louis névről mindig a királyokra és arisztokratákra asszociáltam, szóval a könyvemben szereplő katonai létesítmény igazgatója is Louis lett (angolos ejtéssel persze). A Catherine meg Raphael neveknek szintén olyan előkelő hangzásuk van, szóval a testvéreinek is ilyen nevek dukálnak. Egyes neveknek erősebb hangzásuk van, ezért karakán karakterekhez illenek, egy naiv karakterhez egy naiv hangzású. Nincs benne logika, teljesen a saját szubjektív megítélésemen múlik.

Van pár karakter, akinek nem vagyok megelégedve a névválasztásával, de azok többnyire csak pár fejezet erejéig szerepelnek, szóval nem láttam értelmét túlságosan belemélyedni a dologba. Igaz, örökre ott lesz bennem, hogy egy karakterhez csak hozzácsaptam egy random nevet, és nem érzem a kötődést közöttük, de ez kizárólag az én bajom.

+1 Ha egyetlen mondattal kellene meggyőznöd valakit, aki még sosem hallott rólad, hogy miért olvassa el a könyvedet, mi lenne az?

Hogy adjon egy esélyt a könyvnek, mert még ha a leírásból úgy is gondolja, hogy már olvasott hasonlót és tudja előre a történetet, nos nem, annál kicsit komplikáltabb agyam és ötleteim vannak. Csak olvassa el, és meglátja!

B. J. Alexandra könyvei elérhetőek az Álomgyárnál.