„Nem tudok elképzelni más műfajt, ami ennyire varázslatossá és valódivá tudná tenni a történetmesélést.” - Interjú Liana Cincottival

Miért épp a románc?

Úgy nőttem fel, hogy imádtam a szerelmet. Ez elég vicces egy olyantól, aki egyébként elég pesszimista a szerelemmel és minden nyálas dologgal kapcsolatban. Az egyik első emlékem az, hogy romantikus vígjátékokat nézek apukámmal, mint például a Szívem csücskei, A csaj nem jár egyedül vagy a 10 dolog, amit utálok benned. Melegség áradt szét bennem, amikor felismertem, hogy ezek a karakterek szerelmesek egymásba. Hogy egymást akarják. Hogy ismerik egymást. Ugyanezt láttam apukám arcán is. Egyedül úgy tudnám megmagyarázni, hogy van az a jelenet a Hamupipőke-filmben (2015), amikor Hamupipőke belép a bálterembe, és megpillantja őt a herceg. Pillangók és egy sóhaj.

Nem tudok elképzelni más műfajt, ami ennyire varázslatossá és valódivá tudná tenni a történetmesélést.

Hogyhogy a szerelmes történetek váltak a kreatív önkifejezéseddé?

A filmek miatt! Amikor filmeket néztem, arra gondoltam: hogyan lehetnék ennek a része, amikor idősebb vagyok? A színészkedéshez nem volt elég önbizalmam. Varrni sem tudtam, hogy jelmeztervező legyek. Az, hogy rendező legyek, túlzásnak tűnt. És hogy én írjam őket? Te jó ég, azt már nem, soha nem tudnám megtenni! (Mint ahogy látszik, ahogy idősödünk, a dolgok változnak.)

Milyen volt a romantikus íróvá válás folyamata, milyen mellékvágányok és fordulópontok voltak?

Amikor először kiadtam magánkiadásban az első regényem 2022-ben, nem neveztem volna magam írónak. Harmadéves egyetemistaként írtam egy könyvet csak azért, mert papírra akartam vetni, ami a fejemben volt. A jelenet üldözött engem, azért versenyeztünk, hogy le tudom-e írni, mielőtt elveszítem a motivációt. Végül megírtam és kiadtam 6 hónap leforgása alatt. A legnehezebb az volt, amikor növelnem kellett az oldalszámot. A szerzői utamon haladva a legnagyobb akadály én magam voltam, az igyekezetem, hogy meghaladjam a kétségeimet.

A legnagyobb fordulópont az volt, amikor elkezdett kifizetődni a marketing, és elkezdtek írni nekem az olvasók, hogy mennyire tudtak kapcsolódni a karaktereimhez. A karaktereim az övéik lettek.

Miért akartál író lenni?

Mindig lenyűgözött, hogy a kedvenc könyveim és filmjeim írók készítették. Hogy ezeket valaki megcsinálta. Megírta a párbeszédeket, kitalálta a világot, megalkotta a karaktereket. Semmi nem létezett belőle, mielőtt le lett volna írva. Az én szememben ez a tehetség elérhetetlennek tűnt.

Írónak lenni egyszerre tűnt elérhetetlen álomnak és a legrosszabb rémálomnak. A médiában az írók állandóan szenvednek az írói blokktól, a visszautasítástól és a kétségtől. Már így is sok kétségem volt magamban, nem kellett még több! Nem is volt olyan regényötletem, ami ki is tartana egy regény erejéig, úgyhogy félretettem ezt az álmot, és helyette marketinget és könyvelést tanultam.

De egyszer csak lett egy ötletem, elkezdtem írni, és azóta sem álltam meg. Három helyen dolgoztam, és így is találtam időt az írásra, mert semmi másra nem tudtam gondolni. Itt már nem arról volt szó, hogy csak írni akartam, hanem meg akartam találni az önbizalmat, hogy szerzőnek nevezzem magam.

Hogyan formálják a saját tapasztalataid a karaktereidet?

A karrierjükön és a hobbijukon keresztül találok rá a karaktereimre. Úgy gondolom, sokat elmond rólunk az, hogy miben találjuk meg a célunkat. Gyerekkoromban sokféle hivatás volt, amit szerettem volna kipróbálni. Sosem akartam egy helyre bezárva lenni. Arról álmodoztam, hogy a divatiparban dolgozok majd New Yorkban, vagy márkaépítéssel foglalkozom Londonban.

Elgondolkodtam, milyen lehet élsportolónak vagy titkosügynöknek lenni. Ezek a különböző életutak hozzáférést nyújtanak új karakterekhez, és közben felfedezhetek olyan dolgokat, amik érdekelnek.

Kik a kedvenc íróid?

Cassandra Clare, Lynn Painter, Jenny Han és Ali Hazelwood!

Hogyan nyúlsz hozzá az olyan pillanatokhoz, amelyek megdobogtatják az olvasók szívét?

Általában épp ezek a jelenetek azok, amik egyáltalán elültették a könyv gondolatát! Szóval amikor leülök írni, az a motivációm, hogy elérjek ahhoz a bizonyos pillanathoz. Amikor végre elérkezik, felteszem a fülesem és egy olyan számot hallgatok, ami magába foglalja ezt a pillanatot. Például a harmadik könyvemben, ami 2026-ban jelenik majd meg Amerikában, a kedvenc jelenetem egy szökőkútnál játszódik. Ehhez Taylor Swift SLUT! című számát hallgattam újra és újra, hogy hangulatba jöjjek. De nem gondolom túl – csak írok! Gyakorlatilag ömlik belőlem.

A romantikus könyvek rajongói gyakran beszélnek különböző trópusokról – nálad megjelenik a kamurandizás, az ellenségekből szerelmesek, az ellentétek vonzzák egymást és a választott család motívuma. Mi vonzott ezek felé a trópusok felé, és mi teszi őket egyedien a tiéddé?

A BookTok előtt fogalmam sem volt ezekről a dolgokról. Nem is állt szándékomban megjeleníteni őket, nemhogy még a nevüket is tudjam! Az a típusú olvasó voltam, aki bemegy egy könyvesboltba és elolvassa a fülszövegeket – soha nem foglalkoztam ajánlásokkal.

Amikor új könyvön ötletelek, a női főszereplőre és az ő fejlődésére fókuszálok. Miért itt, az első fejezetben kezdődik számára a történet? Mi motiválja? Mi fogja cselekvésre ösztönözni? Mi adja meg neki az önbizalmat, hogy felálljon? Ezek a kérdések segítenek köré szervezni a történetet.

Például Daisy a Százszor-szépekben tudomást sem vett Leviról azóta, hogy elballagtak a gimiből. Az egyetlen módja annak, hogy rákényszerüljön újra szembenézni az érzéseivel, az, ha kimozdítom a buborékjából, hogy egy kamukapcsolatba keveredhessenek. Ugyanez történet Adelaide-del a Don’t Be In Love című könyvemben. Ő nincs hozzászokva ahhoz, hogy emberek kihívás elé állítják vagy udvarolnak neki. Amikor Dorian megjelenik a történet elején, ő válik kihívássá. A jelenléte arra készteti Adelaide-et, hogy felfedezze önmaga eddig mélyen szunnyadó részeit. A dinamikájukban természetes volt, hogy egy időre ellenségekké tegyem őket.

Milyen kutatást végzel a regényeidhez?

A legtöbb kutatásom a helyszínekkel és a karakterek hivatásával kapcsolatos. A harmadik könyvem egy profi teniszezőről szól, ehhez több kutatást végeztem, mint eddig bármi máshoz. Teniszről szóló dokumentumsorozatokat és teniszedzéseket néztem, történelmi rekordokról és szabályokról olvastam, hogy minél jobban megérthessem ezt a sportot.

Forrás: Plot and Promise