Eddig főleg romantikus, lélektani történeteket olvashattunk tőled. Honnan jött az ötlet, hogy most cosy crime irányba alkoss? Mi fogott meg ebben a műfajban?
Mindig szerettem a rejtélyeket. Azokat a történeteket, amelyekben egy kis közösség látszólag békés élete mögött titkok húzódnak meg. Olvasóként régóta közel áll hozzám a cosy crime világa, mert egyszerre ad izgalmat és emberi történeteket. Nem a brutalitás érdekel benne, hanem az, hogy mit tesz az emberekkel egy titok, egy veszteség vagy egy régi sérelem.
A Gyilkosság a révnél tulajdonképpen abból a vágyból született, hogy kipróbáljam magam egy új műfajban, miközben megőrzöm mindazt, amit az olvasóim megszoktak tőlem.
Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a krimi, a romantikus szál és a tőled megszokott érzelmesebb hang között?
Meglepő módon nem. Amikor elkezdtem írni, hamar rájöttem, hogy számomra a krimi sem elsősorban a nyomozásról szól, hanem az emberekről. A rejtély adja a történet gerincét, de ugyanúgy fontosak maradtak a kapcsolatok, az újrakezdések, a barátságok és a szerelem lehetőségei.
Talán éppen ezért érzem úgy, hogy ez a könyv természetes folytatása annak az útnak, amelyen eddig is jártam, csak most egy titokzatosabb irányba kanyarodtam.
Krimit írni mennyiben volt más alkotói folyamat, mint a korábbi regényeidnél? Volt olyan része a történetnek, amin különösen sokat gondolkodtál írás közben?
A legnagyobb különbség az volt, hogy sokkal tudatosabban kellett felépítenem a történetet. Egy krimiben minden apró részletnek jelentősége lehet, ezért sokkal többet terveztem előre, mint korábban.
Sokat gondolkodtam azon, hogyan adagoljam az információkat úgy, hogy az olvasó együtt nyomozhasson Andreával, de közben mindig maradjon valami, ami meglepi. Ez igazi kihívás volt, ugyanakkor nagyon élveztem.
A történet Révligeten, egy Duna-parti kisvárosban játszódik. Miért pont ilyen helyszínt választottál?
Nagyon szeretem a Dunakanyart. Van benne valami különleges hangulat: egyszerre békés, romantikus és titokzatos. Egy kisváros ráadásul tökéletes helyszín egy ilyen történethez, hiszen mindenki ismer mindenkit – vagy legalábbis azt hiszi.
Engem mindig érdekelt, hogy mi történik a kedves mosolyok és rendezett kertek mögött. Révliget egy kitalált település, de sok olyan érzést és hangulatot őriz, amit a Dunakanyarban járva magam is megtapasztaltam.
Andrea egy nyugodtabb élet reményében költözik vissza a szülővárosába, de hamar egy gyilkossági ügy közepén találja magát. Milyen főszereplő ő? Mesélj róla picit.
Andrea olyan nő, akit szerintem sokan ismerünk. Elfáradt a pörgésben, a megfelelési kényszerekben, és szeretne végre egy kicsit megérkezni önmagához.
Kíváncsi, empatikus és makacs. Az a fajta ember, aki nem tud úgy tenni, mintha nem látna valamit. Amikor azt érzi, hogy a dolgok nem stimmelnek, addig megy, amíg választ nem talál. Éppen ezért keveredik bele a nyomozásba is.
Nagyon szerettem őt írni, mert egyszerre erős és esendő karakter.
Mit gondolsz, azok az olvasók, akik a korábbi könyveid miatt szeretnek, mit fognak megtalálni ebben az új történetben?
Remélem, ugyanazt a hangulatot, amiért eddig is szerettek olvasni. Bár most egy gyilkosság áll a történet középpontjában, továbbra is fontos szerepet kapnak az emberi kapcsolatok, a családi történetek, a szerelem, a humor és az újrakezdés lehetősége.
A Gyilkosság a révnél egyszerre krimi és női regény. Van benne rejtély, de van benne szív is. Én pedig azt remélem, hogy az olvasók éppen úgy otthon érzik majd magukat Révligeten, ahogy korábban Balatonfaluban.