Egy anyának is lehetnek nagy álmai. Ugye?!
Patak Gyöngyvér másfél évtizede ír a nők, azon belül elsősorban az anyák és kismamák számára. Szórakoztató stílusban megírt informatív, segítő könyvei és cikkei mellett az anyaság különböző élethelyzeteit, problémáit feldolgozó novellái is megjelentek. A “Család a dombon” Gyöngyvér első regénye, melyhez szintén az élet szolgáltatta az alapanyagot – némi írói fantáziával kiegészítve.
Miről szól a regény?
Ismét „anyatéma”, de nem csak az. Mint mindannyiunk élete, ez a történet is sokkal összetettebb, sokrétűbb. Maga a történet a cselekmény szintjén egy kisgyermekes család életének néhány évében zajló események sokasága, mélyebb rétegeiben pedig érzelmek hálója, belső utazás, fejlődéstörténet.
Anyaként is elsősorban nők vagyunk, akiknek számos szerepben kell helytállni. A hétköznapok kavalkádjában próbálunk a munkánkban is kiteljesedni, nőként szeretnénk megélni a szerelmet, boldogságot. Küzdünk a körülményekkel és a belső akadályainkkal.
Mindannyiunk útja más, mégis tele hasonló élethelyzetekkel. Ahol kisgyerek van, ott biztos, hogy szédült iramban pörögnek az események, váratlan fordulatok, belső, érzelmi hullámvasút nehezítik az emelt szintű pályát.
Útkeresés, miközben „nem megyünk sehova”, és amely során „Anya” szeretné élni a saját életét is. Ez bonyodalmakhoz vezet, számos problémát generál, feszültséget okoz egyénen belül és a kapcsolatokban, sokszor egészen kilátástalanná vagy éppen szürreálisan viccessé téve bizonyos helyzeteket.
Mint a főhős, a nagy kavalkádban sokszor mi sem látjuk tisztán, merre tartunk, mit is szeretnénk elérni, mitől is leszünk boldogok. Ám a humor, a bátorítás, egy segítő kéz, na meg az érzés, hogy nem vagy egyedül, sok nehézségen átsegít.
Miért tartottad fontosnak, hogy egy teljesen realista, „igaz történetet” mesélj el?
Háy János mondta egy előadásában, hogy íróként elsősorban arról írjunk, amit mi átéltünk, ami minket foglalkoztat, amiről mi gondolkodunk – és nagy valószínűség szerint ezt sokan mások is átélik, sokakat foglalkoztatnak ugyanezek a dolgok. Vannak mindenkit érintő kérdések, mondhatni univerzális problémák, illetve a hasonló élethelyzetekben levő emberek számos hasonló szituációt élnek át, hasonló problémákkal szembesülnek.
A nők, az anyák egy ilyen csoport. Értjük egymást. Félszavakból is. Létrejön egy összekacsintás, az ismerős, komfortos, támogató közegben biztonságban érzi magát az olvasó. Ilyen helyzetben nyitottabb az ember, könnyebben bevillanhatnak megoldások, átélhetünk hirtelen „megvilágosodást”, vagy „csak” felismerjük, hogy számíthatunk segítségre és nem vagyunk egyedül.
Nem véletlenül népszerűek Sally Rooney karakterközpontú regényei – ahol nem feltétlenül a cselekmény a fontos, hanem a főhős és társai belső útjai, kérdései, megoldásai.
Ha mindez mozgalmas környezetbe, események sokasága közé van ágyazva, burkoltan vagy nyíltan a sorok közé rejtve, az szerintem nagyon szórakoztató, egyben elgondolkodtató tud lenni. Egyrészt kizökkent a hétköznapokból, kikapcsol – azaz oldja a szorongást, felszabadít, megnevettet, vagy épp megríkat, azaz intenzív érzelmeket élhetünk át olvasás közben, miközben gyökeret ver bennünk egy gondolat, ami mélyen belül dolgozni kezd bennünk, válaszok formálódnak az akár ki nem mondott, meg nem fogalmazódott kérdéseinkre.
Én az ilyen komplex könyveket szeretem igazán. Bízom benne, hogy a Család a dombon hasonlóan sikerült. Sok nevetés közben sok nagy érzelem és mély gondolat.
Mi a könyv üzenete?
Szeretném megmutatni, hogy gyermeket nevelő anyaként, feleségként, dolgozó nőként a mai Magyarországon is rátalálhatunk a boldogságra. Vagyis inkább: képesek vagyunk megteremteni a boldogságot, csak tudni kell, hol keressük a forrását. Lehet, hogy az orrunk előtt. Szeretném megmutatni, hogyan vegyük észre.
A másik cél pedig a szórakoztatás. A nevetés ugyanis az egyik legfontosabb dolog az életben. Vallom, hogy gyereket nevelni csak humorral lehet, különben beleeshetünk a perfekcionizmus vagy épp a kétségbeesés, vagy a bűntudat csapdájába. Az pedig nem vezet semmi jóra.
Mikor, hogyan jut időd, energiád az írásra?
Nem jut. Meg kell teremteni. Nagyon nehezen. Erős elhatározás kell hozzá. És szívfájdalom nélkül be kell vésni a naptárba az írásra szánt órákat, mert nyilván a család és a munka azok, amiket nem lehet kihúzni a sorból.
Mint minden anyának, nekem is nagyon rugalmasan kell tudnom kezelni az időbeosztásomat. A névjegy listája nem teljes. Jógaoktató is vagyok, civil egyesületet vezetek, plusz otthon természetesen feleség, házvezetőnő, kisállat-tulajdonos, kertművelő, barátnő, gondoskodó gyerek, sofőr, szakács is vagyok (mint minden anya), sőt, idén először – talán elment az eszem! – még a szülői munkaközösségi tagságot is elvállaltam.
Bődöcs Tibor után szabadon (aki azt mondta, hogy ha nem lennének gyerekeim, lenne rájuk időm): ha nem lenne életem, lenne idő megírni.
A naplóírás mindig is az életem része volt, egy időben ezt nyilvánosan, célzott szándékkal, válogatva a velünk történt eseményeket, kérdéseket blogírás formájában írtam. Terápiás célra is használom az írást. A cenzúrázatlan, kézzel papírra vetett szavak, kicsit később, már külső szemmel visszaolvasva, általában világosan megmutatják, mi a probléma gyökere, mi is a baj valójában, és sokszor a sorok közül nyilvánvalóvá válik a megoldás is.
Az írás lételemem. Nemcsak menekülést és megoldásokat jelent, hanem egyszerűen élvezem magát a folyamatot. Írás közben flowban vagyok, ezért igyekszem mindenáron megteremteni rá a lehetőséget. Csakúgy, mint a rendszeres mozgásra, ami szintén létszükséglet. Nekem ezek jelentik az énidőt, az önkifejezést, és magát az önismeretet, ami nélkülözhetetlen kapaszkodó a boldog élethez.
Mit írsz most?
A Család a dombon második részét. Bízom benne, hogy a következő félévben be tudom fejezni és meg is jelenik majd.
Ezenkívül több regényötletem, vázlatom van, amiket szeretnék megírni. Ezek témái is a nőkhöz kapcsolódnak, a főhősök is nők. Humoros, könnyed, szórakoztató formában valójában komolyabb, mélyebb témákat dolgoznak fel: párkapcsolat, kiégés, szorongás, életközepi válság – amiket a saját életemben, illetve a tágabb és közvetlen környezetemben látok, tapasztalok. A forma és a végkicsengés miatt semmiképp sem nehéz, nyomasztó olvasmányokat tervezek, hanem derűs, vidám, pozitív sugallatú, felemelő, igazi kikapcsolódást nyújtó történetek lesznek, sok nevetéssel – mint a Család a dombon-ban is.
Az említett könyv itt található.
A cikket írta: Péter Dóra
