Az angol nem az anyanyelvem - Öt érdekesség, amit biztosan nem tudtál Ellie Midwood-ról
Amióta az eszemet tudom, író akartam lenni, de majdnem sebész lettem. Könyvek bűvöletében nőttem fel, ugyanis édesanyám könyvtáros volt. A munkahelye olyan volt számomra gyerekként, mint egy mágikus labirintus. Három, vagy négy éves koromban kezdtem olvasni. Nem sokkal később, az általános iskolában saját kis rövid történeteket találtam ki, s vetettem papírra, ami azóta is töretlen. A főiskolán komolyan elgondolkodtam azon, hogy nagymamám nyomdokaiba lépek és én is sebész leszek, miután annyiszor megkaptam, hogy az írás nem egy megbízható szakma. Csatázott bennem a racionális és az álmodozó énem, de végül az utóbbi nyert. A nagymamám a mai napig azzal viccel, hogy ezzel a döntésemmel megmentettem pár emberi életet.
Az angol nem az anyanyelvem. A hajdani Szovjetunióban születtem (komolyan, a születési anyakönyvi kivonatomban van egy pecsét, amin az egész sarló és kalapács szerepel-durva, nem?) és nem sokkal a diploma megszerzése után New Yorkba emigráltam. Szóval igen, nem azon a nyelven beszélek és írok, ami az anyanyelvem, ezért nagy virágcsokor és sok csoki jár a szerkesztőmnek, Christinának, akinek mindig rendet kell tennie és kijavítania a hibákat a kézirataimban.
Nem csak introvertált, de antiszociális is vagyok. Mindent megteszek annak érdekében, hogy kerüljem az emberekkel való fizikai kontaktust. Online rendelem a bevásárlást (ha csak belegondolok, hogy be kell mennem egy szupermarketbe, szorongást vált ki belőlem.) A lépcsőt választom, ha látom, hogy bárki is velem együtt vár a liftre. Csak üzenetet írok, sohasem telefonálok és e-mailezek ahelyett, hogy Zoomolnék. Legtöbbször csak azért használom a közösségi médiát, hogy követhessem a kutyákról szóló bejegyzéseket. Vicces tény, hogy a vőlegényem velem ellentétben extrovertált. Egy nagy rejtély, hogy hogyan tudunk mi mégis ilyen békés kapcsolatot ápolni, immár 10 éve. Mindkét barátom csodálkozik ezen.
Nem én választottam a történelmi fikciót, mint műfaj, az választott engem. Ennyi a magyarázatom, amikor valaki azt kérdezi, miért pont ilyen stílusban írok. A második világháború és a Holokauszt mélyen a gyökereimben van, nem volt igazán más választásom. Talán az anyai nagyapám volt rám a legnagyobb hatással, aki harcolt a háborúban és sokat is mesélt nekem róla. Gyakorlatilag az ő háborús történetein nőttem fel, amiket sokkal jobban szerettem, mint a hagyományos tündérmeséket. A nagyanyám túlélte a német inváziót (12 éves volt, mikor véget ért a háború) és ő is megosztotta velem a saját történeteit, onnantól kezdve, hogy a német propaganda repülőgépekből, iskolák felett dobta ki a szórólapokat, egészen addig, míg szovjet csapatok állomásoztak a házukban. A mai napig nem tudjuk mi történt két családtagunkkal, akik eltűntek - lehet, hogy meghaltak még a táborba vezető úton, vagy ott ölték meg őket. Megfogadtam, hogy örökké őrizni fogom az emléküket azáltal, hogy elmesélem a túlélők és szenvedőtársaik hihetetlen történeteit. A legnagyobb vágyam az, hogy igazságot szolgáltassak nekik.
Rajongok a kutyákért. Nevetséges szinten. A két kutyámat jobban kényeztetem, mint egyesek a saját kisbabáikat. Minden alkalommal, amikor az utcán találkozom egy kutyával, legyen az kan vagy szuka, majd el olvadok tőlük. Küldetésemnek érzem, hogy mindegyikőjüket megsimogassam. Addig nézek Instagramon kutyás videókat, míg az összeset nem láttam. Az egyetlen módja annak, hogy elcsábítsanak egy összejövetelre az, ha megígérik, hogy lesznek ott kutyák is. Az összes szomszédom kutyájának tudom a nevét, ellentétben a szomszédaim nevével. Fizikai fájdalmat érzek, ha egy filmben kutyákat látok szenvedni, még ha jól is végződik a film. Azt hiszem ez az oka annak, hogy egy kutya A legbátrabb nő című legújabb novellám egyik karaktere, Goosie. Ha szeretnéd tudni milyen történeteken megy keresztül Goosie a gazdáival Margot- val és Jochen-nel, be tudod szerezni a könyvet a kedvenc kiadódtól, az Álomgyártól! Remélem, hogy élvezni fogod a hihetetlen kalandos utazásukat!
Ellie Midwoodról:
Ellie Midwood a USA Today bestseller és díjnyertes írója. A második világháború történetei iránti érdeklődését nagyapjának köszönheti, Junior Sergeant-nek, aki az első fehérorosz fronton, a második gárdahadseregében harcolt. Ő kezdett el mesélni a frontvonalon történt tapasztalatairól, mikor Ellie még kislány volt.
Felnőttként a történelem iránti érdeklődése csak még jobban elmélyült és átalakult olvasásból írásba. Miután nyelvészet szakon megszerezte diplomáját, Ellie eldöntötte, hogy teljes munkaidőben író lesz, és elkezdett az első történelmi novelláján dolgozni, a “The Girl from Berlin”-en. Ellie folyamatosan gyarapítja könyvtárát új kutatási anyagokkal. A II. világháborúval, Holokauszttal kapcsolatos ritka emléktárgyak és dokumentumok gyűjtésével elégíti ki szenvedélyét.
Szabadidejében egészség megszállott és jóga rajongó, túlontúl rendszerető, kalandor, a náci Németország történelem szakértője, több nyelven beszél, filozófus, büszke zsidó és kutyagazda. Ellie New Yorkban él vőlegényével és a csivavájukkal, Shark Bait-tel.
Ellie Midwood könyvei a webshopban: https://alomgyar.
A cikket fordította: Barna Evelin
