Hiába (e-könyv)

A múlt század egyik legkülönösebb és legrejtélyesebb magyar írójának mûvét tartja kezében az olvasó. Szathmári Sándort (1897-1974) eddig fõként a Kazohinia címû szatirikus utópiája révén ismerték, s csak a lexikonok említik egy, a harmincas évek elején írott mûvét, melynek kézirata csak 1989-ben került elõ. Szathmári e mûvét 1932-ben írta, amikor a Szovjetuniótól nyugatra még senkinek sem lehetet reális képe a „megvalósuló kommunizmusról”, ám õ hihetetlen logikával és fantáziával megalkotta a kommunizmus rémtetteinek enciklopédiáját. A Hiába tehát jóval megelõzte Orwell Állatfarm-ját (1945) és 1984 címû regényét (1949), s miközben Orwell mûvei világhódító útjukra indultak, Szathmárinak titkolnia kellett Budapesten, hogy van egy regénye, amely legalább olyan érdekes, mint a két világsiker. „Az én meggyõzõdésem szerint a hiba magában az emberi természetben van. Mind magasabb régiókba emelkedett elõttem Az ember tragédiája, az örök boldogtalanság törvényének felfedezése. Minden idõkben, mindig ugyanazt fogja átélni az ember. A próféták vérébõl mindig új zsarnokság fog kisarjadni, kísértetiesen azonos tünetekkel, és az ember mégis mindenkor reménykedni fog, hogy csak a jelszóban van a hiba: új tanok, új jelszó mindent rendbe fog hozni. Sõt, azt is hinni fogja, hogy a jelen rendszer lényegében más, mint a régi, csak éppen nem az igazi. Az majd a következõ lesz” – írta, jelezvén, hogy nemcsak a marxizmus és proletárforradalmiság gyilkos szatírája a könyv, hanem az emberiség megváltozhatatlanságának példázata is. A regény cselekménye 2082-ben játszódik Magyarországon, egy képzeletbeli kisvárosban és Budapesten, ahol a Gellért-hegy új neve Lenin-hegy, tetején az ijesztõ méretû forradalmi emlékmûvel, a Rókus kórház még mindig létezik a sok lebontási javaslat ellenére, s a Thököly út végén, Zuglóban az „élproletárok” minden luxussal felszerelt palotanegyede található. Megdöbbentõ pontossággal határozza meg (1932-ben!) a második világháború kitörésének évét, megjósolva, mely országok háborúznak egymással. A háború után egy világforradalom következtében hatalmas szovjet köztársaságok (önkényuralmak) alakulnak ki, hogy aztán az 1980-as években lezajlott újabb forradalmakban kivívott „népjogokat” az új hatalom visszavonja, s – ismét a marxizmus nevében – kialakítsa saját önkényuralmát. Az egyetlen és mindenható filozófia itt a marxizmus, és Marx „látnok, mert elõre megjósolta a proletariátus gyõzelmét. Az élproletariátust, a termelés vezetõségét Marx alapította”. A luxuséletet élõ élproletárok mellett csak két társadalmi csoport van: a fejmunkásoké (szellemi dolgozók, a hatalom kizárólagos szolgálatában) és a gépészek (a társadalom páriái, az anyagi javak termelõi). Ebben a társadalomban az élet minden jelensége kísértetiesen a közelmúlt szocializmusához hasonló, s innen próbál kimenekülni Hajós, a regény fõhõse, amikor – a szovjet engedélyével – megalapít egy független „önellátási telepet”, egy más élet megteremtésének reményében…