Az Elhagytál, Helios a néhány évvel ezelõtt megjelent Égi jel ikerpárja: mindkét történelmi regényben a fõhõs és a kereszténység egymáshoz való viszonya a kulcsprobléma. Az Égi jel cselekményének középpontjában az idõzített csoda lélektani hatására fölényesen csatát nyerõ, erõszakos és kegyetlen Constantinus áll, kinek nevéhez az e jelben gyõzni fogsz legendája fûzõdik, az Elhagytál, Helios fõhõse pedig a Constantinus halála után negyedszázaddal hatalomra kerülõ filozófus császár, Flavius Claudius Julianus, akinek tragédiáját filozófiai elveivel és újplatonista miszticizmusával egyfogantatású uralkodói tervei és szándékai okozták. Julianus izgalmasan ellentmondásos képletû egyénisége az ókori történelemnek: a mûveltség, a gyakorlati érzék, az emberség és az egyszerûségre való törekvés sajátos módon párosul benne a vallásos fanatizmussal, az elfogultságokkal, az életellenes merevséggel és a korproblémák iránti érzéketlenséggel. Míg Constantinus a kereszténység hõse lett, mert nem szállt szembe a kor szellemével és a történelmi szükségszerûség által meghatározott törekvésekkel, Julianus, a Helios-kultusz kései fõpapjaként, újplatonista rajongóként bukott el, mert - anakronisztikus módon - a görög világ isteneit akarta föltámasztani, pedig a kor, melyben uralkodott, az új vallási és szellemi irányzatoknak kedvezett. A regény fõhõsét a régi istenek szerelme feltartóztathatatlanul a tragikus örvénybe szédítette.