Az aranypolgár (e-könyv)

Lovik Károly (Budapest, 1874. március 9. – Budapest, 1915. április 19.) magyar író, újságíró, szabadkõmûves, nemzetközi hírû lótenyésztõ, és szakíró. 1874-ben született Budapesten. Gyermekkorát eperjesi rokonainál tölti. Késõbb Kolozsvárott, és Pesten jogot hallgat. 1893-tól hírlapíróként dolgozik. 1904-ben lovával megnyeri a Szent István-díjat. E díjjal hívja fel magára Bérczy Károly (fordító, sportújságíró, a Vadász és vesenylap fõszerkesztõje) figyelmét, aki tanítványának fogadja. 1911-ben a MTA Péczely-díjjal tünteti ki (Vándormadár c. mûve). Haláláig A Hét címû folyóirat munkatársa. Utolsó mûve a korai halála miatt félbemaradt Görgey regény részlete. Regényeiben,elbeszéléseiben megalázott kishivatalnokok, vidéki dzsentrik, unatkozó katonatisztek szerepelnek. Ábrázolásmódja a realizmus és az újromanticizmus között helyezkedik el. Lovik Károly regényeinek, elbeszéléseinek története a századforduló jellegzetes alakjai körül bonyolódik: figurái jellemzõen megalázott kishivatalnokok, vidéki dzsentrik, unatkozó katonatisztek. Az aranypolgár a melankóliát, líraiságot magán viselõ életmû egyetlen vidámregényének tekinthetõ, amely megörökíti az 1860-as évek pesti életét, sõt az egykori pesti nyelvezetet is. A hiteles korrajz nyelvi leleményességével, finomságaival manapság is lebilincselõ, intellektuálisan is szórakoztató olvasmány. „Bauernebel fölényesen mosolygott. - Ön csodálkozik? Nos, elmondom elsõ találkozásomat Quastl úrral. A dolog így történt: a napokban, egy esõs, kellemetlen délután a Harmincad utcánál beszálltam az omnibuszba. Kívülem nem volt senki más a kocsiban, s így döcögtünk a Deák utcáig. A templom elõtt, a kofáknál valaki megállítja a kocsit, s fölszáll egy pápaszemes, piros képû fiatalember, aki a jól nevelt emberek udvariasságával köszönti az idõsebb útitársat. Pár perc múlva már beszélgettünk, hogy honnét jön, hova megy ebben a rossz idõben, hogy mit szól a rossz kövezethez és így tovább. Útitársam, aki magát mint doktor Quastl fiskálist mutatta be, kijelentette, hogy a kalapkereskedõtõl jön...” (részlet)