Bródy Sándor 1907-ben írta meg A tanítónõt, e falusi életképet
három felvonásban, melyet legkiérleltebb színpadi mûvének tartanak.
Õsbemutatója 1908-ban volt a Vígszínházban, mégpedig nem kevés, a darab
terjedelme, s fõleg pesszimista lezárása miatti huzavona után (Bródy
végül beletörõdött abba, hogy happy endinggel kell zárulnia a darabnak,
amit maga azonban limonádés-nak nevezett), a bonyodalmak még késõbb
is folytatódtak a magyar faluról. Tóth Flórának, a friss diplomás,
lelkes eszméktõl vezérelt tanítónõnek a társadalmilag vele szembenálló,
õt erkölcsileg megalázó poros faluban, ahonnan végül hogy emberi
tartását megtarthassa mindenképpen mennie kell, csupán egyetlen hozzá
hasonló, a tanítónõ pártájára álló szellemi-lelki társa akadhat, a
szegény és kilátástalan sorsú Tuza tanító. Komoly embernek vallja magát,
tudósnak, aki huszonkét évesen kapta meg középiskolai tanári oklevelét,
de aki kénytelen vidéki tanítónak állni, ha meg akarja keresni a
kenyerét. Szürke, nekikeseredett fiatalember, beválthatatlan tudósi
reményekkel. Bródy novellák sorában és színpadi mûveinek is nem egy
darabjában foglalkozik a tehetséges és lelkes fiatal értelmiségiek
pályájának indulásával, sorsukkal. Hõsei között azonban alig akad olyan,
akinek életpályája így vagy úgy ne fulladna kudarcba, nem egyszer
tragédiába.
(Forrás: www.nyest.hu)
Õ volt az egyetlen nagy író, aki igazán, testtel, lélekkel modern volt. (
) Hatalmas, eredeti egyéniség volt, aki a ma legnagyobb problémáin töprengett (
) Csupa tûz, csupa láz, csupa élet volt. A korhadt, régi irodalom mellett mindig a finom pszichológiát, az eredetiséget képviselte. Igen, Petõfi óta ily érdekes magyar írói egyéniség nem élt még!
(Kosztolányi Dezsõ)