Tizenéves voltam, amikor az első mesék kipattantak a fejemből. Emlékszem, ültünk a kisszobában, és az unokaöcsémmel meg az unokahúgommal dőltünk a nevetéstől.

Eltelt sok-sok év, mire újra megtaláltam a mesék fonalát. Nem kellett sokat keresgélni, ott volt, ahol valamikor leejtettem.

Próbáljátok ki! Egy hosszú autós utazás mennyivel gyorsabban elrepül, csak legyen kéznél a fantáziánk. De ezzel a módszerrel egy zsúfolt orvosi rendelőből is büntetlenül elillanhatunk.

Nagy levegőt vettem, és kísérletet tettem arra, hogy fülön csípjem a fantáziámban megelevenedett világot. Nagy szeretetben élünk, bevallom, sokszor nevetek együtt a figuráimmal, de van úgy is, hogy a könnyeim potyognak.

Ezúton is köszönetet mondok Fekete Hajnalnak, aki varázslatos színeivel és finom vonalaival új életet adott a történeteknek.