„Szerintünk sokkal könnyebb együtt írni, mint egyedül.” - Interjú Sophie Garone szerzőpárossal

Hogy vagytok mostanában? Milyen időszak ez számotokra? Hogyan élitek meg, hogy úton van az első közös könyvetek?

Timi: Köszönjük, nagyon jól vagyunk – bár most minden egyszerre pörgős, izgalmas, félelmetes és tele van kihívásokkal. Rengeteg teendő van a könyv körül, és próbálunk mindent előkészíteni, minden helyzetre felkészülni, de az az igazság, hogy szerintem még nem is fogtuk fel teljesen, mi történik.

Ahogy közeledik a megjelenés időpontja, egyre kevesebb idő jut arra, hogy leüljünk és csak elmélkedjünk. Inkább csak sodor bennünket az események áradata és vele együtt az izgalom, meg az a kis gyomorszorító érzés is, hogy ez tényleg megtörténik.

Hiszen első könyve csak egyszer van az embernek. Most ismernek meg minket, most találkoznak azzal a világgal, amit annyi munkával és szívvel építettünk fel. És ezzel együtt mi is adunk valamit magunkból  egy darabot, ami innentől már nem csak a miénk, hanem az olvasóké is. Ez pedig egy teljesen új időszak kezdete.

Gábor: Kicsit felfoghatatlan még mindig. Hiszen ezért kezdtük el, és most tényleg itt tartunk. Az első beszélgetésünk óta nagyon felpörögtek az események, és minden nap foglalkozni kell a különböző feladatokkal. Izgalmas időszak ez, próbáljuk minden napból a legtöbbet kihozni.

Hogyan jött az ötlet, hogy házaspárként közösen írjatok? Ki vetette fel először, hogy ebből a közös ötletből akár egy regény is születhet?

Timi: Őszintén szólva, eredetileg nem is terveztük, hogy együtt írunk. Az egész egy teljesen hétköznapi, kellemes beszélgetéssel indult. Arról fantáziáltunk, milyen lenne, ha létezne egy őrangyalunk, aki súlyos hibát követ el, és büntetésként emberré válva kellene továbbra is vigyáznia ránk. Mennyi esendőség, konfliktus és érzelem születhetne egy ilyen helyzetből!

Ez a gondolat annyira megfogott, hogy elkezdtem leírni egy jelenetet, ami azonnal lejátszódott előttem. Ez lett végül az első részlet, ami megszületett a történetből. Megmutattam Gábornak, hogy mit gondol róla. Volt néhány ötlete, mire én azt mondtam: "akkor írd bele az ötleteid!"

Innen pedig nem volt megállás. Legközelebb már arról beszélgettünk, mi történhetett volna előtte, mi jöhetne utána és hogyan kellene egy harcjelenetet megírni. Engem teljesen lenyűgöztek Gábor ötletei. Új színeket és mélységet adott a történetnek és a küzdelemnek. Így mondtam neki, hogy akár meg is írhatnád… Aztán ahogy teltek a hetek, talán a könyv felénél járhattunk, amikor egyszer csak ránéztem és megkérdeztem: "Tényleg megírjuk? Tényleg lesz ebből egy regény?" Ő pedig csak nevetett: "Hát, nagyon úgy néz ki."

Gábor: Timi nagyon sok hasonló könyvet olvas és olvasott, ő fertőzött meg velük. Ő volt az is, aki elkezdte írni a regényünket. Én az első harci jelenetnél szálltam be a kérésére a küzdősportmúltam miatt. Amikor elolvasta, azt mondta, hogy baromi jó lett, és hogy folytassuk együtt. Szerencsére jól tudtunk együtt dolgozni és tovább görgetni a másik gondolatait és a történetszálat.

Mennyire könnyű – vagy épp nehéz – együtt írni, mint pár? Külön-külön dolgoztok a jeleneteken, vagy tényleg minden mondat közös munka eredménye?

Timi: Szerintünk sokkal könnyebb együtt írni, mint egyedül. Mert minden gondolatot azonnal meg tudunk beszélni valakivel, aki éppúgy ismeri a történetet, a karaktereket, az egész világot, mint mi magunk. Ez óriási előny, de pont emiatt minden apró döntés közös, így időnként nehezebb is. Vannak vitáink, amikor nem értünk egyet, és meg kell találni az arany középutat.

A jeleneteket alapvetően külön írjuk, majd átolvassuk egymás részeit. Megjegyzéseket fűzünk hozzá, átírjuk, vagy átbeszéljük őket, amíg mindkettőnk szerint jó nem lesz. Szerintem volt olyan jelenet, amit 4-5 alkalommal is átírtunk.

Gábor: Külön-külön dolgoztunk, mert együtt lassabb lett volna. Aki épp ráért, az írta a történetet egy közös dokumentumban. Persze egyeztettük a történetet, a mérföldköveket és az ötleteket, vagy csak feljegyzeteltük őket és később megvitattuk, maradjon-e és ha igen, hova szúrjuk be.

 Minden nap tudtunk egyszerre is írni, de akkor sem ugyanazt, hanem felosztottuk, ki mivel halad, aztán később elolvastuk a másik írását. Véleményeztünk, javítottunk, és mentünk tovább.

Milyen felosztásban dolgoztok a regényen?

Timi: Az alaptörténetet, a cselekményszálakat és a jeleneteket mindig együtt beszéljük át, mielőtt bármit leírnánk. De azt hiszem, nem okozunk nagy meglepetést, ha eláruljuk: a romantikus, érzelmi jelenetek főként az én asztalom, míg a harcjelenetek inkább Gábor keze munkáját dicsérik. Ez persze nem jelent merev határokat. Sokszor belenyúlunk egymás részébe, ötletelünk, formáljuk, finomítjuk. De van egy természetes ritmusa annak, ki melyik részben érzi otthon magát, és ez szépen kiegészíti egymást.

Milyenek a hétköznapjaitok az írás mellett? Mivel foglalkoztok civilben, amikor épp nem fantasy világokat építetek?

Timi: A hétköznapjainkban leginkább az örökmozgó kislányunkat próbáljuk utolérni – ez önmagában is teljes állás, higgyétek el! De, amikor épp nem Kyra és Matt kalandját egyengetjük, én fejlesztőként dolgozom.

Gábor: Én vagyok a gyermekünkkel, Timi pedig főállásban dolgozik webfejlesztőként, szerencsére full home officeban. Ezt még év elején így beszéltük meg, és jól is működik. Persze nem mindig alakul úgy egy nap, ahogy azt elterveztük, de igyekszünk alkalmazkodni.

Hogyan néz ki egy „Sophie Garone-munkanap”? Van valamilyen rituálétok, zenétek vagy italotok, ami segít ráhangolódni az írásra?

Timi: Nálam nincs konkrét írói rituálé, de gyakran hallgatok zenét írás közben. Kifejezetten szeretek olyan zenéket hallgatni, amik hangulatban összhangban vannak azzal a jelenettel, amin épp dolgozom.

Van is egy saját tracklistám a könyvhöz, amit kifejezetten ehhez a történethez állítottam össze. Néha elég egy dallam, egy zenei hangulat, és máris sokkal könnyebben bele tudok mélyülni egy-egy érzelmesebb vagy feszültebb részbe.

Gábor: Nekem a filmek és a zene szokott segíteni ráhangolódni, elvonatkoztatni kicsit, mert ha nagyon ráfeszülök, akkor nem megy az írás, vagy ha igen, akkor nem olyan a minősége. Amikor csak tudtunk, a könyvvel foglalkoztunk, de pihentünk is mellette, ha szükségét éreztük.

Mi inspirál benneteket? Van olyan film, könyv, zene vagy személyes élmény, ami hatott rátok íróként?

Timi: Ez nehéz kérdés, mert számomra az inspiráció nem egyetlen konkrét eseményből vagy műből ered. Inkább úgy képzelem, mint sok apró mozaikdarabot. Kedvenc írók stílusa, filmek hangulata, könyvek világa és a saját életünk tapasztalatai mind-mind hozzátesznek valamit. Könyvmoly vagyok, és imádom a filmeket is, de nem tudnék kiemelni egyetlen könyvet vagy alkotást, ami mindent meghatározott. Inkább úgy érzem, hogy amikor írunk, akarva-akaratlanul is beletesszük önmagunkat – csak egy kicsit kiszínezve.

Gábor: Mindketten nagyon sok filmet láttunk már, emellé Timi temérdek könyvet elolvasott, így volt bőven táptalaj, ötlet egy ilyen történethez. Konkrét inspiráció tehát nem volt, próbáltunk egy saját világot kialakítani. Egy olyat, amibe kicsit mindenki bele tudja képzelni magát, amivel azonosulni tud. Persze személyes élményeket is beleszőttünk itt-ott, de hogy mik azok, az legyen titok.

Első regényetek egy angyal és egy halandó szerelméről szól – mély, érzelmes és spirituális történet. Miért pont ezt a témát választottátok?

Timi: Mert senki sem tudja igazán bizonyítani a sors valószínűségét és mégis mindannyiunkat foglalkoztat a kérdés. Persze minket is. Mind a ketten elég spirituális beállítottságúak vagyunk és úgy éljük az életünket hogy semmi sem történik véletlenül, de vajon minek mi a jelentősége? Szerintem ez nagyon érdekes téma és ha megfigyeljük a körülöttünk zajló eseményeket, akkor észrevehetjük bennük az összefüggéseket és a miérteket.

Egy történeten keresztül meg tudjuk mutatni, hogyan találkozik a hit, a szerelem és a sors. Hogyan lehet ezekből tanulni, fejlődni, és talán egy kicsit közelebb kerülni ahhoz, hogy megértsük önmagunkat is.

Gábor: Talán mindenkinek az életében volt olyan eset, amikor úgy érezte, valaki vigyáz rá. Vagy olyan, hogy meg kellett küzdenie a démonaival. És ha még mindig itt van, az azt jelenti, hogy ez sikerült. Kicsit ezt próbáltuk meg visszaadni, és tudatni, hogy bár nem látszik mindig, de ahol rossz van, ott van jó is. Nem is a hit és a szerelem közötti küzdelem a lényeg, hanem az, hogy nem feltétlenül az a megfelelő, amiben éppen vagyunk, mert várhat valami sokkal jobb is. És néha ehhez az kell, hogy megkérdőjelezzünk mindent, amit addig természetesnek vettünk, mindazt, ami addig a pillanatig mi voltunk. Mert igenis lehet jobb. A kérdés csak az, hogy merünk e nyitni felé?

Mit jelent számotokra ez a világ, ez a küzdelem a hit és a szerelem között?

Ez a világ és ez a történet arról szól, hogy higgyünk benne, mindannyiunknak megvan a maga feladata ebben a világban, aminek a fejlődéséhez csak úgy tudunk igazán hozzájárulni, ha közben rátalálunk önmagunkra és azzal elfogadjuk a saját vágyainkat. Kyra és Matt története a kötelesség és a vágy ütközése, ahol egyik sem nyerhet anélkül, hogy a másikat ne áldozná fel, miközben el kell dönteniük, mit képesek megtenni azért, hogy önmaguk lehessenek és szerintem éppen ettől olyan emberi. Mert mindannyian ezekkel a feladatokkal és kérdésekkel küszködünk. 

Végül, ha Kyra és Matt most itt ülhetnének veletek, mit üzennétek nekik?

Timi: Azt mondanám nekik, hogy büszke vagyok rátok. Azért, mert hajlandóak voltatok kockáztatni. Hogy megtanultatok bízni egymásban és odafigyelni egymásra. Kyra, te megtanítottad, mit jelent az igazi kötelesség és azt is, hogy mindig van lehetőség változni. Matt, benned ott van az a kitartás, és az az elfogadás, ami legtöbbünkből hiányzik. A ti utatok nemcsak egy szerelem története. A szabadságról is szól. Arról, hogy jogunk van eldönteni, kik akarunk lenni, még akkor is, ha ezzel mindent kockára teszünk.

Gábor: Együtt bármi lehetséges. De erre majd ti is rájöttök.

Sophie Garone Ég és Föld között című könyve elérhető az Álomgyárnál!