„Úgy tudnám magam jellemezni, hogy a lélektani ábrázolás mestere” - Pap Éva interjú 2. rész

Milyen az úgymond civil Éva, ha nem írói minőségben van jelen?

Érdekes, hogy hova helyezem el saját magam. Manapság azt látom a marketing szakemberektől, hogy aki úgymond normális, az unalmas. Azt mondják szélsőségesnek és megosztónak kell lenned ahhoz, hogy felfigyeljenek rád. Akkor azért néha elbizonytalanodom, mert tudom, hogy én az előző csoportba tartozom és nem a hivalkodó emberek közé, hanem az emberi életből inkább a pozitívumot szeretném kiemelni. Én a magánéletben is ugyanaz az Éva vagyok, akit az olvasóim íróként látnak a közösségi felületeimen. Józan gondolkodású, pozitív nő, kreatív, akit érdekelnek a művészetek, a képzőművészet, a színház. Ezek meghatározzák az életemet és ez az egész az írásban teljesedik ki. Majden egy vagyok Pap Éva Ivkovica íróval, aki itthon szívén viseli a magyarok sorsát, de jelen van a határ túloldalán is.

Jut időd olvasásra?

Mindig olvasok, amikor írok. Általában olyan könyvet fogok a kezembe, ami akár egy vezető is lehet a regényírás során. Ha drámaszerű történetet írok, akkor olyasmit olvasok, ami valamilyen módon kapcsolódik az én könyvemhez. A mielőtt lemegy a nap esetében például Nádas Péter Emlékiratok könyvét. Mielőtt elkezdek írni, először leülök olvasni, hogy az irodalmi szöveg ott legyen a fejemben. Mire a saját könyvemet elkezdem ír, már bele tudok helyezkedni a szöveg stílusába. Nekem ez nagyon jól bevált. Az van, hogy aki ír, annak olvasnia is kell. Ez egy olyan folyamat, mint egy sportolónak a bemelegítés. Nem utolsó sorban bővíti a szókincset is.

Magamnak szabom meg a leadási határidőt, így nálam bele van kalkulálva az olvasás. A megjelenés időszakában egyébként sokkal kevesebbet tudok olvasni, ilyenkor az ember euforikus állapotban van. 1-2 hónapig nem is tudok másra koncentrálni, csak az új könyvemmel vagyok elfoglalva, hogy minél több olvasóhoz eljusson, és kíváncsian figyelem az olvasói véleményeket.

Hiszel az újrakezdésben és a megbocsátásban?

Örök optimista vagyok. Azt gondolom, hogy mindenbe bele kell tenni a munkát, az időráfordítást és majd megtérül. Ha elromlott valami, megjavítani, vagy egy újat elkezdeni ugyanazzal a nehézséggel jár. Épp ezért azt vallom, hogy amíg van esély, érdemes megpróbálni. Ezzel szemben a negyedik könyvem a példa arra, ha valami már nagyon megromlott, akkor mondom azt, hogy érdemes kilépni, magunk mögött hagyni és tiszta lappal újrakezdeni!

Véleményed szerint mi lehet az a titkos fűszer, ami kell egy olyan régóta tartó házassághoz, mint amilyen a tiétek is?

Szerintem az, hogy az eset, ami megtörtént velünk megtanított számos olyan dologra, amit az emberek hibaként követhetnek el egy párkapcsolatban. Amikor azt érzik, hogy most a legjobb és ideális minden, egyből elengedik a fókuszt valahova máshová és eltávolodnak egymástól. Vagy egyszerűen csak nem akarnak tudomást venni bizonyos dolgokról és a szőnyeg alá seprik. Azt gondolom, ha ezekre odafigyelünk, vagy tudatosan kezeljük az ilyen helyzeteket, nem pedig egyből eldobjuk és keresünk egy újat, megelőzhetjük a jövőbeni problémákat. Az odafigyelés, a kommunikáció nagyon fontosak. A mai stresszel teli világban hol egyikünk, hol másikunk rohan. Abban az esetben, ha egy kapcsolatban picit megbillen az egyensúly, legalább egyikünknek nagyon résen kell lennie, hogy helyretegye a dolgokat. Egy pillanatra sem lehet azt mondani, hogy minden rendben van, vagy megy a maga útján. Nagyon oda kell figyelni egymásra, ápolni a kapcsolatot, mert az soha nem kész. Mint ahogyan a világ is folyton változik, alkalmazkodnunk kell. Ha meg akarjuk tartani, mert vannak közös értékeink, érdekeink akkor igenis gondozni kell. Azt pedig senki sem mondta, hogy ez könnyű feladat!

Hol éltek a férjeddel?

Kezdettől fogva Szegeden, de most már egy ideje második otthonomnak tekintem Szabadkát. Ott is van egy kis bázisunk, már a városban is úgy érzem magam, mintha otthon lennék. Az elmúlt időben sok barátom lett onnan. Szegedet és Szabadkát is nagyon szeretem.

Szabadidődben mi az ami feltölt?

Szeretem a színházat, aktívan látogatom Szabadkán és Újvidéken is a színházakat. Nagyon szeretek koncertekre járni, a balkáni zenészek dalait hallgatni és utazni. Nem feltétlen turistaként, inkább utazóként. A turista megnézi a leglátogatottabb nevezetességeket, míg az utazó nyitott szívvel, szemmel és lélekkel jár, elmélyülve keresi a valóságot, az ottani élet mélységeit és emberekkel ismerkedik, amiből később ihletet merít az alkotói folyamata során.

Tervezel még újabb könyvet?

Igen, persze. Van is már ötletem. A következő történet Szegeden fog játszódni és az is egy picit visszamegy a múltba a 70-80-as évekig, de mégis a jelenben játszódik. Nekem a szerelem mindig egy központi téma, de az én főszereplőimnek ezek már nem az első szerelmeik, hanem a 30-40-50-es éveikben megélteket mutatja be. Gyerekkorban kezdődött, sok hányattatás után a férfi és a nő, a viszonylag kései éveikben jönnek össze újra, végleg, egy kiteljesedett kapcsolatban.

Az olvasók visszajelzései alapján egyébként nagyon életszerűek ezek a karakterek, akiket részben élő emberek inspiráltak. Az új regényben van több olyan pár, akik életét egy kardinális esemény, például a háború határozta meg, abban akár személyes veszteségeik is vannak. Az bennük a közös, hogy mindannyian fel tudtak állni és egy magasabb szinten folytatni az életüket. Mindemellett kirajzolódnak olyan női sorsok is, akik maguk mögött tudtak hagyni egy bántalmazó kapcsolatot és akár ezzel mutattak példát.

Bármi, amit szívesen megosztanál magadról?

Olvasói visszajelzésekre alapozva, illetve az összes könyvemet szemügyre véve azt hiszem mostanra körvonalazódott, hogy mi is a védjegyem. Szeretem a könyveimben az emberben lejátszódó folyamatokat mélyen belülről is megmutatni, ábrázolni, nem csak az akciójeleneteket. Épp ezért úgy tudnám magam a legjobban jellemezni, hogy Pap Éva, a lélektani ábrázolás mestere.

Pap Éva könyvei elérhetőek az Álomgyárnál!