„Szerintem mindaddig amíg az embernek van célja és akar valamit az élettől, addig képes felállni és továbbmenni” - Pap Éva interjú 1. rész

Hogy vagy mostanában?

Megjöttek az első olvasói vélemények az új könyvem apropóján, már két könyvbemutatón „túl vagyok” és még sok vár rám. Ez nagy lelkesedéssel tölt el! A megjelenéskor azért elbizonytalanodik a szerző, nem tudja mi vár rá, izgatott a fogadtatás miatt. De amikor jönnek a visszajelzések, az már egy nagyon jó és megnyugtató érzés. Most pontosan így érzem magam.

Honnan jött számodra az írás gondolata?

46 éves korom körül, amikor lakberendezőként már több, mint 20 éve benne voltam a szakmában, és sikereket is értem el. Kicsit a kiégés szélére kerültem, és azt éreztem, hogy már nem fogom tudni ezt a hivatást olyan lelkesedéssel csinálni, mint az elején. Akkor jött az ötlet, hogy szeretnék egy szakkönyvet írni a frissen végzett lakberendezőknek, magáról a szakmáról. Ezért beiratkoztam egy kreatív írókurzusra és ezt követően gyors fordulatot vett a dolog, a novellaírás irányába fordultam. Nem sokkal később meg is érett bennem az elhatározás, miszerint írnék egy regényt. A kezdeti szövegekkel kapcsolatban nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, ez bátorított arra, hogy folytassam az írást. Így született meg 2020-ban az első regényem, az És újra felkel a nap.

A te esetedben hobbinak indult a regényírás?

Én személy szerint nem döntöttem el az elején, hogy ebből szeretnék-e élni, vagy csupán hobbi lesz belőle. Csak az vezérelt, hogy megalkossak egy olyan történetet, amit remélhetőleg minél többen olvasnak és élményt ad az embereknek. Ha azt mondanám, hogy ebből szeretnék megélni, az már egy más jelentéstartalom. A saját magam vállára is súlyt helyeznék, elvárást állítanék fel magammal szemben, mert teljesítenem kell. Szerintem egy kreatív szakmában ez nem hat pozitívként az ember alkotói folyamatára. Csak azt szeretném, hogy egyre többen olvassák a könyveimet, ha már idáig eljutottam.

Megmaradt emellett a lakberendezői karriered is?

Igen, de az alapvetően egy családi vállalkozás. A mai napig részt veszek a folyamatban, de már jóval kevesebbet. Az időm nagy részét írással töltöm.

Mikor vagy a leghatékonyabb, mely napszakban szoktál írni?

Nálam ez nagyon változó. Többnyire este jutok el oda, hogy nyugodtan leüljek és elkezdjek írni, vagy folytassam azt a gondolatsort, ami már a nap 24 órájában ott kavargott a fejemben. Vannak olyan periódusok is, amikor hajnalban állok neki és írom meg azt, ami éjszaka fogalmazódott meg bennem. Összességében a meglévő munkám és kötelezettségeim mellett gyakorlatilag folyamatosan írok, ha ténylegesen nem is, fejben biztosan. Például vasalás közben annyira el tud lazulni az elmém, hogy csak úgy jönnek a gondolataim egy-egy megoldandó kérdés kapcsán. Gyorsan leteszem a vasalót és legépelem az ötletet, ami jött, aztán folytatom a vasalást. Számomra ez egy relaxációs tevékenység is.

Honnan merítesz ötletet a regényeidhez?

Általában jönnek maguktól, vagy ráfutok a témára és kiderül, hogy már jóval korábban is bennem volt, csak mélyen. Az első regényem valós családi eseményeken alapult, de természetesen abban sem minden igaz. Ahhoz, hogy egy könyv olvasható és élvezetes legyen, számos fiktív elemet be kell építeni, továbbszínezni, vagy éppen halványítani. A második könyvemnél már csak a családi levelezésből kivett adatok, az akkori történelmi kor leírásai voltak valósak, a többi fikció. A harmadik regényem, a Megbocsátás. Megjelenés után két évvel vállaltam fel, hogy az alapja saját történet, ami azóta nagyon sok olvasónak jelent segítséget, vagy akár megerősítést. Szakemberek és pszichológusok támasztják alá, hogy az, amin ilyenkor végigmegy egy házaspár és a válságból együtt akarnak kijönni, az példaértékű folyamat. Nagyon büszke vagyok és örülök, hogy megírtam ezt a történetet. Egy életvezetési tanácsadó például a párkapcsolati előadásaihoz is használja a könyvet, hogy példákat hozzon fel belőle.

Hogy találtad ki a könyvcímeket?

Az első könyvem, az És újra felkel a nap jelentése, hogy történjen bármi, az élet megy tovább és mi döntjük el, hogy megyünk vele vagy ott ragadunk a múltban a probléma kellős közepén. A nap holnap is fel fog kelni. A nap szimbóluma a második könyvhöz is jött, annak ellenére, hogy az egy teljesen önálló történet. Azt fejezi ki, hogy mi történik az előtt, hogy az ember élete végére ér. Hogyan tud elszámolni önmagával, a múltjával, olyan terhekkel, titkokkal, amiket magával hordoz egy fél életen keresztül. A Megbocsátás címet talán nem nagyon kell magyarázni. A Mielőtt újrakezdeném esetében a főhős elérkezett egy olyan pontra, amikor az élet térdre kényszeríti és fel kell állnia, hogy rendbe hozza az életét. Szerintem mindaddig amíg az embernek van célja és akar valamit az élettől, addig képes felállni és továbbmenni.

Általában vázlatokból dolgozol, vagy egyszer csak elkap a hév és sorvezető nélkül írsz?

Inkább az előbbi jellemző rá. Nagyon tudatosan írok, szinte képletszerűen. Ha megvan a történet, tudom miről fog szólni, kik a főszereplők, hogyan jutunk el A-tól a Z-ig, nagyon pontosan kidolgozom, szinte fejezetekre bontom és azon belül is meghatározom, hogy mik a fordulópontok, amik berobbantják a cselekményt és onnan hogyan, milyen akadályokon keresztül jut el a végéig a történet. De a vége előtt még egy utolsó gyomrost is érdemes adni a szereplőnek, mielőtt tényleg megoldódik a sztori. Ha esetleg vannak hiányzó képletek, fehér foltok, azt nagyon kreatívan ki kell találni. Valójában akkor kezdek el írni, ha ezek megvannak, így sok esetben 3-4 hónap, vagy akár fél év míg eljutok az írásig. Vannak olyan művészek, akiket a káosz, a cetlik inspirálnak. Én ezzel szemben akkor tudom csak folytatni, ha rend van a fejemben és körülöttem is. Szeretem átlátni a dolgokat, engem inkább a rend éltet.

Mélyen érintenek a kritikák, olvasói vélemények?

Nem befolyásolnak, vagy nincs arról szó, hogy olvasói ráhatásnak akarnék megfelelni. Mindemellett engem ezek építenek, úgy hiszem, ez egy nagyon erős töltetet, üzemanyagot tud adni! Én nem magamnak, vagy a fióknak írok, hanem azt szeretném, hogy olvassák, ezért nyilván megtisztelem az olvasókat azzal, hogy érdekel a véleményük.