1

WITTE

Még a parti mozgalmas káoszában is érzem egy kiemelkedően fontos személy jelenlétét – a munkaadóm feleségéét, aki már sok-sok éve halott. A toronyház alatt Manhattan szikrázik az éjszakában. Felhők gomolyognak az üvegfalakon túl, hol eltakarják, hol felfedik lent, a mélyben a Central Park és a mesterséges tó alvilági táját. A torony nyikorogva meginog az esti széllökésben, a panaszos hangot elfojtja a zene és a beszélgetés háttérzaja.

Az üvegfalakon belül lüktet a feszültség. Serceg a levegő a veszedelmes elektromosságtól, ami az egy fedél alá gyűlt riválisok elkerülhetetlen következménye. Visszafogják magukat, az önérzetnek és a megszégyenüléstől való félelemnek köszönhetően a felszín alatt forr a harag, a karmok és agyarak csupán rövid időre, kénytelen-kelletlen húzódtak vissza.

Az elegáns fogadást egy új kozmetikai termékcsalád tiszteletére rendezték. Manhattan ifjú elitjének legismertebb szereplői vesznek részt rajta, a túl szépek és túl gazdagok kollektív csoportja. Híres barátságok és hírhedt viszályok tették ismertté őket. Mr. Black becsületére szól, hogy ilyen sokszínű – és megosztott – társaságot tudott összehozni az otthonában.

Akár a sakkozók, a vendégek az előnyök figyelembevételével választották ki a pozícióikat. Mr. Black legrégebbi barátja, Ryan Landon a tágas nappali túloldalán áll Mr. Black üzlettársával, Gideon Cross-szal – a két férfi a felmenőiktől megörökölt ellenségeskedésben tobzódik. Bármennyire is sajnálatos a viszályuk, mégis csodálom az egymás iránti nyílt ellenszenvük tisztaságát.

Ezzel szemben Mr. Blacket a legnagyobb ellenfelei – a féltestvérei, Ramin és Darius – mindig hátba támadják, amikor lehetőségük adódik rá. És ott van Amy, Darius felesége, az egyetlen nő a teremben, aki makacsul rá se néz Mr. Blackre. Még egy lopott pillantást sem vet rá.

A kulcsszereplők közötti teret valóságshow-sztárok és influenszerek, modellek és zenészek töltik ki. Csillognak- villognak a koktélruhák és a széles ablakok a villanó mobilvakuk végeérhetetlen szelfiáradatában, amelyeket több milliónyi követővel osztanak meg. A legtöbb cég busás díjat fizet az ilyen fotós hírverésért, de ma este nem ez a helyzet. Egy meghívás ide társadalmi puccsnak számít, akárcsak Cross és a felesége, Eva jelenléte. Úgy tűnik, ők a világ legnépszerűbb párja, ha a médiaszereplések alapján mérjük a hírnevet.

Körülnézek a nappaliban, és meggyőződöm arról, hogy a felszolgálók diszkréten, de végzik a dolgukat, szendvicsekkel és itallal kínálják a vendégeket, miközben eltakarítják a használt kristályüvegpoharakat és limoges-i porcelán tányérokat.

Az  ébenfa  asztalok  ezüstözött  lapjait  fekete  liliomokból készített, extravagáns csokrok díszítik, amelyek szín és illat nélkül kölcsönöznek hangulatot és ragyogást a környezetnek. Dallamos zene szól, lendületes, alkalomhoz illő. Az énekes is a vendégek között van, a falnak támaszkodik, átkarolja egy nő derekát, az ajkai az állához simulnak. Mr. Blacket figyeli, majd rám pillant, amikor a csuklómon lévő okosóra egy jelzéssel értesít az új vendégek érkezéséről.

Az előcsarnok felé indulok.

Amint a karcsú barna lány besiklik a bejárati ajtón a tűsarkújában, már tudom, hogy a munkaadóm el fogja csábítani. Egyelőre egy vonzó úriember karján csüng, de ez lényegtelen. Be fog hódolni; mindannyian beadják a derekukat.

A hölgy hasonlít a néhai Mrs. Blackre: sötét haj, átható, zöld szempár, bíborvörös ajkak. Igazi szépség, természetesen, de csupán halovány mása annak a nőnek, akinek a portréját Mr. Black kincsként őrzi. Mindannyian azok.

Egy biccentéssel üdvözlöm az újonnan jötteket, és felajánlom, hogy elveszem a nő kendőjét, ám figyelmes kísérője megelőz, így udvariasan várok.

– Köszönöm – dorombolja a barna hajú nő, miközben a kísérője átadja nekem a csillogó kendőt. Nekem mondja, de már Mr. Blackre figyel, megtalálta a tekintetével. Annak ellenére, hogy a munkaadóm szándékosan a falhoz húzódik, magas termete miatt lehetetlen figyelmen kívül hagyni a jelenlétét. Pokoli energia árad belőle, amit csak a hatalmas akaratereje tart kordában. Olyan ember, akinek kimért mozdulatai mögött érezhető, hogy legbelül valójában tombol. Látom, hogy új vendégünknek mekkora erőfeszítésébe kerül, hogy levegye róla a szemét, és felmérje az ünneplők seregét.

Mr. Black húga, Rosana elfoglalta a legtekintélyesebb pozíciót az ablakok előtt. Magas, sötét szépség, gyöngyökkel kirakott, türkizkék ruhában. Mahagóni színű, fényes haja a vállára omlik, éles kontrasztot képez a mellette álló Eva Cross ezüstszőke hajával és elegáns, rózsaszín selyembe burkolt törékeny alakjával. Eva Rosana társnagykövete az új vállalkozásban; annyira különbözik egymástól a két nő, mégis mindketten a bulvársajtó és a közösségi média kedvencei.

Mr. Blackre pillantok, várom a reakcióját a legújabb vendégre. Azt látom, amire számítottam: elgondolkodva nézi. Megfeszül az állkapcsa, ahogy a nőt vizsgálja. Alig észlelhető, mégis érzem a csalódottságát és az ebből fakadó önvád fellobbanását.

Egy pillanatig azt remélte, hogy ő az. Lily. A nő, akinek rendkívüli szépségét egyetlen kép örökítette meg, mely a hálószobájában függ a falon, de akinek mélységes hordereje lankadatlanul kísérti ezt az otthont és a férfit, aki uralja. Szívszorító, hogy azóta is őt keresi minden nőben.

Lily már nem volt jelen Mr. Black életében, amikor a szolgálatába álltam, így csupán az emlékét ismerem, de a pozíciómból adódóan sok mindent hallok. Azt, hogy kimondhatatlanul szép volt, mindenki elismeri; sokak szerint a legszebb, akit valaha láttak. Habár a keresztneve finomságot és törékenységet sugall, akik ismerték, független, éles eszű és merész nőként jellemezték. Kedves és segítőkész, szórakoztató és mások iránt mélységesen érdeklődő emberként emlékeznek rá, ez utóbbi szerintem ezerszer jobb tulajdonság, mint ha valaki csupán „érdekes”.

Egy ideig csak ezek a másodkézből kapott benyomások és vélemények maradtak meg bennem, egészen addig a gyötrelmes éjszakáig, amikor Mr. Black megvadult az italtól, az őrület határára sodródott, és nem bírta tovább elfojtani dühöngő bánatát. Akkor értettem meg, milyen rendkívüli hatást gyakorol rá a néhai felesége; érzem a hatalmát, valahányszor a hatalmas portréra emelem a tekintetemet, mely az ágyával szemközti falat uralja.

Ez a kép az egyetlen színfolt az egész szobában, ám nem ettől olyan lenyűgöző ez a fotó. Hanem Mrs. Black lázas és metsző tekintetétől.

Bárki is volt Lily, a Kane Black iránti szerelme mindkettőjüket felemésztette. Ez a megszállottság jelenti a mai napig a legnagyobb veszélyt a munkaadómra.

Nézem, ahogy legújabb vendégünk átvág a színes tömegen, elválik a kísérőjétől, és Mr. Black felé tart. Bíborvörös ruhájában ragyog, mint a tűz, pedig most ő a molylepke, a házigazda pedig a láng.

Egy népszerű folyóirat nemrég a legszexisebb élő férfiak közé választotta. Mr. Black közeledik a harmincháromhoz, és elég gazdag ahhoz, hogy megengedhesse magának, hogy alkalmazzon engem, egy brit származású, hetedik generációs komornyikot, aki kifogástalan kiképzést kapott arra, hogy a hétköznapi semmiségektől kezdve a rendkívüli válságokig minden helyzetet kezelni tudjon. A házigazda távolságtartó és kifürkészhetetlen, a nők mégis az önvédelmet sutba dobva vonzódnak hozzá. Minden igyekezetük ellenére Mr. Black továbbra is elérhetetlen marad. Egy özvegy, aki makacsul ragaszkodik a házasságához.

Leggyakoribb kísérője, a közelben ácsorgó karcsú szőke asszony elefántcsont ruhában és gyöngyökben tündököl. Ő az édesanyja, bár senki sem gyanítaná a kapcsolatot, ha nem lenne olyan széles körben ismert. Nem a kor miatt, amit Aliyah egyébként mesterien rejteget. Ragadozó természetére egyedül a manikűrje utal, a karmokra emlékeztető, elegáns mandula formára reszelt körmei.

Ahogy elfordulok a kabátszekrénytől, egy pezsgősdugó pukkanását hallom. Kristálypoharak vidám csilingelését, csevegés moraját. Egy kisebb vagyonnal felérő mennyiségű dizájnercipő kopogását az obszidián padlócsempén, mely olyan fényes, mint a legtisztább éjszakai víztükör. Mr. Black otthona a maximalizmus bizonyítéka: sötét fafelületek, természetes kő, szemet gyönyörködtető bőrhuzatok… mind a legsötétebb árnyalatokban, melyektől olyan elegáns és férfias a hely, mint a tulajdonosa.

A lányom biztosított arról, hogy a munkaadóm szokatlanul jó megjelenéssel van megáldva, és az állítása szerint valami még lenyűgözőbbel van megátkozva: búskomor, lobbanékony tűzzel. A tény, hogy egykor olyan mélyen szeretett, és még mindig ennyire belemerült a gyászba, leküzdhetetlen vonzerővel bír. Éppen az elérhetetlensége miatt olyan ellenállhatatlan, mondja a lányom.

Ez nem megjátszott tulajdonság. Számos szexuális viszonyát félretéve, Mr. Black a mai napig gyászol. Lily emléke szó szerint a sírba viszi. Meghasonlott, mégis úgy szeretem, mint apa a fiát. Egy nő túl harsányan nevet. Nyilván túl sokat ivott. És nem ő az egyetlen, aki túlzásba viszi az élvezeteket. Egy óvatlan marokból kicsúszik egy pezsgőspohár, és összetörik a padlón, a csilingelő üvegszilánkok félreismerhetetlen, diszharmonikus kakofóniájával.

2

WITTE

– Kikísérted a hölgyet, Witte?

Másnap reggel Mr. Black belép a konyhába, Savile Row öltönyben és tökéletesen megkötött nyakkendőben; egyik sem volt jelen a ruhatárában, mielőtt engem alkalmazott. Én tanítottam az úriemberek számára készült ruházat  finomságaira, ő pedig odaadó tanítványnak bizonyult.

Kívülről alig látni azt a csiszolatlan fiatalembert, aki hat évvel ezelőtt alkalmazott, miután megözvegyült és majd belerokkant a gyászba, és az volt az első dolgom, hogy eligazítsak mindenkit, aki megkörnyékezte kérdésekkel vagy részvétnyilvánítással. Idővel tüzes ambícióvá formálta a fájdalmát. Ez – és rendkívüli intelligenciája – újjáélesztette a gyógyszeripari vállalatot, amit az apja sikkasztása a csőd szélére sodort.

Csodák csodájára sikerrel járt – zseniális volt.

Megfordulok, és a reggelijét a fekete márványlapos konyhaszigetre helyezem, ahol tökéletes harmóniát alkot a korábban kikészített ezüst evőeszközökkel. Tojás, szalonna, friss gyümölcs – a kedvenc reggelije.

–  Igen, Ferrari kisasszony távozott, amíg ön zuhanyozott.

Felvonja sötét szemöldökét.

–  Ferrari? Tényleg?

Nem lep meg, hogy meg sem kérdezte a nevét, csupán elszomorít. Hogy kik ezek a nők, semmit sem jelent számára; neki csak az számít, hogy Lilyre emlékeztették.

Soha nem láttam még, hogy a húgán, Rosanán kívül más nő iránt őszinte gyengédséget mutatna. Mindig udvarias a szeretőihez. Figyelmesen udvarol. De a kapcsolatai egyetlen estére korlátozódnak. Soha nem küldött virágot a szeretőinek, soha nem engedett meg magának egy pikáns telefonhívást, és soha nem hívott meg vagy kísért el egy nőt vacsorára. Nincs tudomásom arról, hogyan bánik azzal a hölggyel, akivel éppen intim viszonyban van. Talán soha nem fogom megtudni.

A kávéért nyúl, amit leteszek elé. Gondolatban nyilvánvalóan a napi programját futja végig, legújabb szeretőjét örökre kitaszította a fejéből. Keveset alszik, és túl sokat dolgozik. A szája két szélén mély barázdák vannak, amiknek nem kéne ott lenniük egy ilyen fiatal emberen. Láttam már mosolyogni, sőt nevetni is hallottam, de a szeméből mindig hiányzik a derű. Nem éli az életet, csupán elviseli.

Biztatom, hogy egy pillanatra élvezze az eredményeit. Azt mondja, jobban fogja élvezni az életet, ha már halott lesz. Az egyetlen vágya, hogy újra találkozhasson Lilyvel. Minden más csak időtöltés.

–   Kitűnő munkát végeztél a tegnap esti partin, Witte – jegyzi meg szórakozottan. – Mindig jól csinálod, de akkor is. Nem árt, ha kimondom, milyen nagyra értékelem, ugye?

–  Dehogy. Köszönöm.

Hagyom, hogy falatozzon és olvasgassa az újságot, és átmegyek a hosszú, tükörfalú folyosón a lakás privát részébe, ahová senki másnak nincs bejárása. A bájos Ferrari kisasszony a lakás túlsó végén lévő hálószobában töltötte az éjszakát, egy hófehér és steril lakosztályban, amit szándékosan úgy alakítottak ki, hogy semmiben se hasonlítson a ház többi részéhez. Lily nem kedvelné ezt a helyiséget, mintha ez önmagában elég lenne ahhoz, hogy a kísértete ne figyeljen és ne tudjon a funkciójáról.

Nem sokkal azután, hogy felbérelt, Mr. Black megvásárolta ezt a tetőtéri lakást, amikor a torony még építés alatt állt. Gondosan felügyelte a belső tér kialakítását, a falak és az ajtók elhelyezésétől kezdve az anyagok kiválasztásáig. Mégsem mondhatom, hogy a tér az ő személyes stílusát tükrözné. Minden bútordarabot és kiegészítőt úgy választott ki, hogy imádott Lilyje ízlését tartotta szem előtt. Nem akarta újrakezdeni az életét, megszabadulni az emlékétől; csak egy lakást akart a városban, és ügyelt arra, hogy elhunyt felesége is benne legyen. Mindenhol, szinte mindenütt jelen van az emléke. Ebből a szempontból úgy érzem, ismerem őt.

Elegáns volt. Drámai. Érzéki. És sötét, mindig sötét.

Megállok Mr. Black hálószobájának küszöbén, és megcsap a zuhanyból áradó pára. A házastársi lakosztályok elfoglalják a lakás egyik teljes oldalát, szobányi ruhásszekrényekkel, egymáshoz illő márványlapos fürdőszobákkal és egy közös nappalival.

A feleség lakosztályából a széles, mély ágy sarkától a Billionaires’  Row-ra  és  a  Hudsonra,  jobbra  pedig  Lower-Manhattanre nyílik kilátás. Az alkonyi fényben szinte lángolni szokott a pazarul berendezett és gazdagon bútorozott szoba, a naplementék melegséget kölcsönöznek a tengermélyi dekorációnak, amit a munkaadóm kérésére néhány naponta friss csokrokkal egészítek ki. A szoba mindig készenlétben áll – egy olyan nőre vár, aki már elment, mielőtt az övé lett volna. Az LRB monogram szinte mindenen jelen van, dombornyomással vagy hímzéssel, mintha arról akarná biztosítani Lilyt, hogy ez a helyiség csak az övé. A ruhái megtöltik a szekrényt és a fiókokat. A fürdőszobája teljesen felszerelt.

Az elhagyatottság üres visszhangjának be kéne árnyékolnia a gyönyörű lakosztályt, mégis körbelengi egy különös energia, magának az életnek az előfutára.

Lily itt van, nem látni, de érezni.

A férji lakosztály ehhez képest visszafogott. Mr. Black egy keskeny ágyon alszik, amit úgy választottak ki, hogy ne törje a hatalmas kép hatását, mely a falat uralja, közvetlenül szemben azzal a hellyel, ahol éjszaka álomra hajtja a fejét. Liliomminta díszíti a fiókjait, liliomokat hímeztek az ágyneműjére. New York úgy terül el a lábai előtt az ablakokon túl, mint egy ajándék, ám az ágy elhelyezéséből adódóan a kilátás a háta mögött, Lily képe pedig vele szemben van. Ez is azt jelképezi, ahogyan az életét éli: közömbös a világ iránt, és egy rég eltávozott nő megszállottja.

Mr. Black Lilyvel fejezi be a napját. A portré az utolsó, amit lát, és az első látvány, ami ébredéskor fogadja. A feleség szobájával ellentétben a munkaadómé olyan, mint egy kripta: hűvös és kísértetiesen csendes, az élet nyomaitól mentes. Elfordulva a Central Park északkeleti részére nyíló kilátástól, az asszony, akinek halhatatlan tökéletessége megragadja a figyelmet, magára vonzza a tekintetemet. Intim és profán kép. Lily teljes életnagyságban fekszik egy szétdúlt ágyon; felsőtestét fehér lepedő takarja, hosszú fekete haja a karcsú karokra omlik. Ajkai csóktól duzzadtak, az arca kipirult, a szeme csillog a vágytól és a mohóságtól. A hamuszürke falszín előtt a szépség, a megszállottság és a pusztítás szirénénekével hívogat.

Gyakran rajtakaptam magam, hogy bámulom, hogy megragad makulátlan arca és lehengerlő érzékisége. Néhány nő már a puszta megjelenésével be tudja hálózni a férfiakat.

Olyan fiatal volt, alig múlt húszéves, mégis mély benyomást tett mindenkire, aki csak ismerte. Szenvedő férjét hátrahagyta a kétség, a bűntudat és a szívszorító kérdések börtönében… a válaszokat pedig magával vitte a vízmélyi sírba.

3

WITTE

Ahogy bekanyarodom a Range Roverrel a forgalomba, Mr. Black szűkszavú utasításokat vakkant a mobiljába. Még reggel nyolc óra sincs, ő máris mélyen belemerült a gyarapodó dinasztia különféle aspektusainak irányításába.

Manhattan körülvesz minket, autók és emberek sietnek minden irányba. A járdákon helyenként több méter magasra feltornyozott szemeteszsákhalom várja, hogy elszállítsák őket. Amikor New Yorkba jöttem, elborzasztott a látvány, de már csak része a tájnak.

Kezdem élvezni ezt a várost, mely annyira különbözik hazám zöldellő dombvidékeitől. Amit itt nem lehet megtalálni, az nem is létezik. Az itteni emberek energiája, sokszínűsége és összetettsége egyszerűen páratlan.

A tekintetem ide-oda cikázik a forgalom és a gyalogosok között. Előttünk egy teherautó zárja el az egyirányú utcát. Balra a járdán egy szakállas férfi egy csapat nyugtalan kutyát visz reggeli sétára, gyakorlott mozdulatokkal kezeli a fél tucat pórázt. Jobbra sportosan öltözött anyuka tolja maga előtt a babakocsit a park felé. Süt a nap, de a felhőkarcolók és a fák sűrű lombja elfojtja a fényt.

Elhúzódik a dugó.

Mr. Black magabiztosan folytatja üzleti ügyeit, a hangja nyugodt és tekintélyt parancsoló. Lassan elindulnak az autók, majd felgyorsulnak. A belváros felé vesszük az irányt. Egy ideig szerencsénk van a zöld lámpákkal. Majd a szerencse elpártol tőlünk, mielőtt elérnénk az úti célunkat, és megállunk egy piros lámpa előtt.

Elsuhan előttünk az emberforgatag, a legtöbben lehajtott fejjel, néhányan fülhallgatóval, amelyek, gondolom, átmeneti kikapcsolódást nyújtanak a városi nyüzsgés kakofóniájában. Az órámra pillantok, meg kell győződnöm arról, hogy a menetrend szerint haladunk.

Hirtelen megfagy az ereimben a vér egy fájdalmas hangra. Egy fojtott nyögésre, mely szinte embertelennek tűnik. Gyorsan hátrafordulok, és riadtan a hátsó ülésre pillantok.

Mr. Black kővé dermedt, a szeme sötét, mint a szén, az arca hamuszürke. A gyalogátkelőt nézi, egy járókelő útját követi. Én is arra fordulok.

Egy magas, barna hajú nő siet át előttünk. A haja rövid és sima, bubifrizurára vágva, mely előnyösen keretezi formás állkapcsát. Nem Lily dús sörénye, egyáltalán nem. Ám amikor elkanyarodik a járdán, mintha az ő páratlan arcát látnám.

Kivágódik a hátsó ajtó. Mögöttünk egy taxisofőr bőszen káromkodik a lehúzott ablakból.

–  Lily!

Ahogy a munkaadóm a felesége nevét kiáltja, összerezzenek, mintha puska dördült volna. A tüdőm elszorul a sokktól. A nő ránk pillant. Megtorpan. Majd földbe gyökerezik a lába. Kísérteties a hasonlóság. Hátborzongató. Felfoghatatlan.

Mr. Black abban a pillanatban ugrik ki a kocsiból, amikor a lámpa zöldre vált. A reakciója ösztönös, én pedig összezavarodom. Csak azt tudom, hogy a munkaadóm kivetkőzött önmagából, én pedig csapdába estem a Range Rover volánja mögött, miközben minden oldalról tombol a New York-i ingázók reggeli tömege.

A nő arca, mely egyébként is fehér, mint a porcelán, elsápad.

Leolvasom a buja, vörös száj mozgását. Kane!

A megrökönyödéssel vegyes felismerés bensőséges és félreérthetetlen.

Akárcsak a nő félelme.

Mr. Black a forgalomra pillant, majd egy robbanás erejével beveti magát a mozgó járművek közé. Amerre megy, fülsiketítő dudálás követi.

A nő szemmel láthatóan feleszmél az éles hangokra. Futásba lendül, átverekszi magát a járdán tolongó tömegen, smaragdzöld ruhája fel-felvillan az emberek között.

A munkaadóm, aki üldözés nélkül szokta megkapni, amit akar, üldözőbe veszi. Ám egy fekete autó, mely túl gyorsan hajt, előbb éri utol a nőt.

Az egyik pillanatban Lily egy elmosódó zöld csík a városi dzsungel rideg szürkeségében. A következőben egy ékszerfényű tócsa a koszos New York-i utcán.

4

AMY

A pincérre pillantok, lusta, könnyed mosolyra görbül a szám.

–  Kérek még egy Manhattant.

–    Jóságos ég! – nyög fel Suzanne színpadiasan, a halántékát dörzsölve. Fényes, göndör fekete fürtjei fellibbennek a mozdulattól. – Nem is értem, hogy csinálod. Ha ilyenkor innék, itt helyben elaludnék.

Sóvár pillantást vetek a koktélvillájára, és elképzelem, hogy beleállítom a szemgolyójába. A szavaimmal ugyanez a hatás a célom.

–  Hogy halad a könyved?

Összerezzen, és lepleznem kell a mosolyomat. Elkezd locsogni a kreativitás szabad folyásáról meg a kút újratöltéséről, én pedig elképzelem a bájos pofikáját egy tátongó lyukkal a szemgolyója helyén, mögötte a sötét űrt, ahol az agynak kéne lennie.

–  Óriási rajongód vagyok! – áradozik Erika Ferrari.

Viccel velem? Igyekeznem kellett, hogy kapcsolatba lépjek Erikával és meghívjam ebédre, mielőtt Kane elrángatta a tegnap esti buliból, hogy belemerítse a farkát. A felismerés, hogy Erika csak azért fogadta el a meghívásomat, hogy megismerkedjen Suzanne-nel,    feldühít.   Annak   a   hülye   picsának   volt   pofája kihasználni engem!

Erika a nyomaték kedvéért előrehajol seggnyalás közben.

És ezzel Suzanne szorongása varázsütésre eltűnik, a helyét ragyogó mosoly veszi át. Neki vannak a legszebb ajkai – bársonyos, a széle természetesen sötétebb, a belseje lágy rózsaszínű, mint egy természetes ajakceruza.

–  Jaj, köszönöm! Annyira örülök, hogy tetszik a munkám.

Elnézek a zsúfolt asztalok fölött a bárpult felé, hátha megpillantom a csapost, amint az italomat készíti. Még egy korty, és az üres pohár feneke fog visszanézni rám. Alkohol nélkül egy perccel sem bírom tovább nézni, ahogy Suzanne és Erika körbenyalja egymást. Hál’ istennek van egy olyan képességem, hogy a sületlenségek automatikusan törlődnek a memóriámból. Ha szerencsém van, vacsoraidőre a feledés homályába vész ez az ebéd.

Tudod, mi kell neked, Amy? – mondta egyszer az anyósom az ő jellegzetes, negédes piszkálódásával. – Kultúra. Olyan barátok, akik kihívások elé állítanak. Írók, művészek, zenészek… Akiktől tanulhatsz valamit.

Mintha én nem tudnék semmit. Igaz, állami iskolába jártam, és két évet töltöttem egy főiskolán, mielőtt elvégeztem a marketing szakot az egyetemen. Igaz, fogalmam sem volt, hogy a vizespohárnak jobb oldalt a helye, a villának meg bal oldalt. De ettől még nem vagyok egy semmirekellő.

Aliyah szerint nem vagyok elég jó az ő drága Dariusának. Ha tudná… mindhárom fiával lefeküdtem.

Így aztán Suzanne – aki szimpla Susan néven született – lett az én kis irodalmi projektem. Giccses romantikus regényeket ír milliárdosokról, akik minden puncit megdugnak, és nőkről, akik betörik őket. Ő a tökéletes középső ujj az én ribanc anyósomnak.

Aliyah – és Kane – miatt két órát vesztegetek el az életemből két olyan nőre, akiket ki nem állhatok. Erika és Suzanne jelenleg kitalált emberek szexuális kalandjairól beszélgetnek olyan lelkesedéssel, amit én a valóságnak tartogatok. Nyilvánvaló, hogy Ferrari kisasszony titkon arra gondol, ahogy Kane eszméletlenre kefélte, és azt képzeli, hogy egy könyvbe illő élményben volt része. Próbálja diszkréten megnézni a telefonját, kétségtelenül hátrahagyta a számát, mielőtt Witte a maga brit hidegvérével kitessékelte az ajtón.

Szinte látom magam előtt a jelenetet. Udvarias kopogás az ajtón. A csillogó-villogó ezüsttálcán elegáns kávéskészlet és egy szál fehér rózsa. Fehér selyemköntös a fürdőszobában, ahol minden van, amire csak szüksége lehet egy nőnek, hogy leplezze az éjszaka nyomait, mielőtt hazakullog. És amikor Erika zuhanyzás után visszatér a hálószobába, a Kane által lehámozott ruhákat takarosan kiterítve találja a fehér bársonypadon, a sietve lerúgott cipőjét pedig a frissen megvetett ágy lábánál.

Witte hátborzongatóan hatékony tud lenni.

És Kane. Annyira kiszámítható. Már abban a pillanatban tudtam, amikor Erika megjelent, hogy az ágyhoz szegezi. A halott feleségére és rám hasonlít. Szerencsétlen még nem tudja, de ő a legújabb alanya annak a kimerítő tanulmánynak, amit csak úgy becézek: A nők, akiket Kane Black megbaszott, majd átbaszott.

Egyelőre úgy tűnik, hogy Kane-nek elég némi felszínes hasonlóság ahhoz, hogy rávesse magát egy nőre. Nem komplett a fickó. Suzanne-nak könyvet kéne írnia róla. Sőt, szívesen átengedem neki a tanulmányom címét a következő regényéhez. Tudok én nagylelkű lenni, ha nem egy hasonmás mellett kell ülnöm, akinek ragyog a képe, duzzadt a szája, és majd elalszik a sok szextől.

Istenem, de rossz hangulatban vagyok!

Erika Ferrari. Ilyen béna név nem lehet igazi.

Beleles a Chanel táskájába, ahol a telefonja lapul képernyővel felfelé. Suzanne jelentőségteljesen rám sandít.

Kétségbeesetten körülnézek a zsúfolt étteremben, az italom után kutatva. A legtöbb férfi elegáns. A nőknek menő a frizurájuk és dizájnerruhákat viselnek – de a smink itt ritkaságszámba megy. Nem értem, miből gondolják, hogy ez elfogadható. Miért veszik a fáradságot, hogy megcsináltassák a hajukat, ha nem vesződnek azzal, hogy kisminkeljék az arcukat? Semmi sem rosszabb annál, amikor félúton feladják.

–  Hogy ismerkedtél meg Dariusszal? – kíváncsiskodik Erika, és kivesz még egy zsemlét a kenyereskosárból.

–  Kane mutatott be minket egymásnak. A neve hallatán egyből felpezsdül.

–  És hogy ismerkedtél meg Kane-nel?

Várok egy másodpercet a hatás kedvéért, azután:

–  Éppen egy étteremből jöttem ki, amikor megállított az utcán. Úgy nézek ki, mint a felesége. Ez a mániája. Sötét haj, zöld szempár. A vörös rúzs is nagyon bejön neki.

Erika mosolya kissé elhalványul.

–  Hát, néhány pasinak megvan, hogy mi az esete.

Önkéntelenül a hajához nyúl, amely sötét hullámokban omlik a vállára, elérné a melltartópántját, ha hordana melltartót. Nem hord, de valójában nincs is rá szüksége; ugyanolyan kis mellű, mint én. És mint Kane felesége, aki belemélyesztette a karmait a tökeibe, és soha többé nem engedte el.

Kane senkivel sem törődik. Ha nem állsz az orra előtt, már el is felejtette, hogy létezel. Róla határozottan el lehet mondani, hogy a pillanatnak él. A tegnapot már kitörölte a fejéből, a holnapot nagy ívben leszarja, és csak az érdekli, hogy végigcsinálja a mát. Lily emlékéhez viszont megszállottan ragaszkodik.

Amit egyszerűen nem érek fel ésszel.

Nem az a típus, aki önként és dalolva átadja magát a szenvedésnek, ezért azt kell hinnem, hogy valamiféle élvezetet okoz neki, ha Lily halálára emlékeztetheti magát. Vagy ez egy trükk, hogy magához vonzza a nőket, mint egy szívdöglesztő pasi a cuki kiskutyával. Mennyire beteges ez?

–    Jól kijöttünk egymással – folytatom, megőrizve a könnyed hangnemet. Pontosabban jót dugtunk, és kész. Egész éjjel. – Aztán néhányszor összefutottunk. – Értsd: leskelődtem utána. – Az egyik alkalommal Darius történetesen vele volt.

A férjem pedig rögtön elfoglalta az üres helyet az ágyamban.

Itt véget is érhetett volna a történet, Aliyah viszont gondoskodott arról, hogy a középső fia megkapja, amit akart – hogy gyűrűt húzhasson az ujjamra. És ezzel az anyósom is megkapta,  amit  akart  –  a  közösségimédia-menedzsment cégemet, a Social Creameryt. Azóta megbánta az egészet. Ez az egy vigasztal.

–  Na és, milyen volt? – kérdi Erika. – A felesége.

–     Az írók világában Mary Sue-nak hívnánk – jegyzi meg Suzanne kuncogva. – De Amy inkább Mary Poppinsként emlegeti.

Erika értetlenül néz ránk. Örömtelen nevetés tör fel belőlem.

–  Gyakorlatilag minden szempontból tökéletes.

–  Ó!

–   Legalábbis ezt akarják elhitetni veled azok, akik ismerték. A családból senki sem találkozott vele, mert éveken át elhidegültek Kane-től. A barátai azt fogják mondani, hogy gyönyörű volt, okos, sikkes, tökéletes háziasszony, mindenhez értett és így tovább, bla-bla-bla… – sorolom maró gúnnyal. – Mindenki odavolt érte.

–   Senki sem szeret rosszat mondani a halottakról – jegyzi meg hűvösen, a hangjából csöpög az ítélkezés.

–    A tömjénezés nem hozza vissza őket az életbe. És furcsa módon Kane egyáltalán nem akar beszélni róla. Úgy értem, még a nevét sem szabad hallótávolságon belül megemlíteni, különben fagyossá válik a kedve.

–     Igen, nos… Talán még nem kész továbblépni – mondja önelégült mosollyal, és legszívesebben a hajánál fogva kirángatnám a székből, és szájon vágnám. Leküzdöm a késztetést, hogy megmutassam neki a szelfiket, amiket az összes nővel készítettem, akik a hasonmásaink lehetnének, de csak azért, mert nem akarom, hogy őrültnek tartson.

Viszonzom a nagyképű vigyort.

–     Biztos vagyok benne, hogy ezért hordja még mindig a jegygyűrűjét. Nem vetted észre a mintát a porcelánon? A virágokat? Lily volt a neve, és mindenen, amit Kane birtokol, ott a liliom.

Alig láthatóan vállat von. Na persze. Ezek az apró, de mégis annyira jellemző részletek elkerülték a figyelmét. Nem értem, miért nem veszi észre más is rajtam kívül. Mindenki olyan tudatlan, csak elbasszák a világot. Amikor megemlítettem a liliomokat Kane szarságain, Darius csak legyintett, hogy túlzok. Lányos az ízlése, na és?

Erika önelégültsége elpárolog. Mire befejezzük az ebédet, a vidámsága is el fog múlni. Kihasználtnak és sokkal kevésbé különlegesnek fogja érezni magát. Az önbizalma hosszú időre, talán örökre csorbát szenved. Utálom, hogy lefeküdt Kane-nel, de jó tudni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki elég önpusztító ahhoz, hogy bedőljön a sármjának.

A felszolgáló, aki jóképű, de leterhelt, őszinte mosolyt csal az arcomra, amikor kihozza az italomat. Belekortyolok, és lehunyom a szemem, hogy kiélvezzem az édes vermuttal kevert bourbon hűvös aromáját. Az alkohol keltette meleg bizsergés elveszi a keserűségemet, és hirtelen könnyek csípik a szememet.

Jézusom! Haragba fojtom a szomorúságot.

Szánalmas, hogy hagytam, hogy egyetlen éjszaka Kane Blackkel meghatározza az egész életemet. A pszichiáterem szerint apakomplexusom van, ami eltorzítja a döntéseimet. Ez csak  még  jobban  felbőszít.  Miféle  nő  engedi,  hogy  így helybenhagyják a férfiak?

Kane soha nem fogja megérteni vagy elismerni, milyen érzés volt, amikor egy olyan férfi, mint ő elragadott az utcáról, és felvitt a lakására. Azon az éjszakán kezdtem úgy érezni, hogy talán érek valamit egy rendkívüli ember számára, hogy minden álmom valóra válhat. Én leszek Mrs. Kane Black. A megrendítő szépségű lakásban élnék, és vendégként fogadnám az otthonomban azokat az embereket, akik előtt valaha meghunyászkodtam, hogy üzletet tudjak kötni velük. Nyilván ő is érezte a szikrát, amit én. Ezért választott éppen engem, majd bűvölt el annyira, hogy pár órán belül nyughatatlan teste alatt találtam magam.

Több mint egy évvel később Aliyah megmutatta Dariusnak a fotót, amit titokban készített Lily portréjáról, amit Kane a hálószobájában rejteget, és amit még egyikünk sem látott, mert Witte valahogy mindig felbukkan, amint valaki a lakás azon végébe téved. Átkukucskáltam Darius válla fölött, ahogy megnézte Lilyt, és az elmém egy félreeső szegletében olyan sikoltozás kezdődött, ami azóta sem maradt abba.

Erika megérinti a karomat, próbálja magára vonni a figyelmemet.

–  Kane-nel dolgozol a Crossfire épületében?

Zavar, hogy nem Mr. Blacknek szólítja. Kit érdekel, hogy lefeküdt vele? Kane már el is felejtette. Nem barátok, soha nem is lesznek azok.

–    A Social Creamery székhelye a Crossfire épületében van – válaszolom, és végighúzom a nyelvemet az alsó ajkamon, kiélvezve az utolsó korty minden cseppjét. Fellobban bennem a

harag ismerős lángja, amikor kiejtem a számon a vállalkozásom nevét. – De nem kell mindennap bemennem. Úgy alakítottam ki a céget, hogy olajozottan működjön.

Egy újabb fogaskerék a Baharan kozmetikai vállalat növekvő birodalmában.

Nem tudok úgy beszélni a cégről, amit a semmiből teremtettem, hogy ne szorítaná el a torkomat a neheztelés. A Social Creamery a függetlenségemet jelentette, azt bizonyította, hogy tudok kezdeni magammal valamit. Átfogóan tanulmányoztam a közösségi média trendjeit, kidolgoztam, hogyan használjam ki a platformok erősségeit és gyengeségeit, összeállítottam egy olyan influenszercsapatot, amely szinte bármit képes értékesíteni és eladni, olyan szövegírókat fogadtam fel, akik szellemesek és kurvára tudnak helyesen írni

–   tényleg tele van a világ tanulatlan idiótákkal –, és a lehengerlő modorommal házaltam, hogy meggyőzzem a potenciális klienseket arról, hogy bízzák rám a márkáikat.

Majd jött Aliyah, és felvetette: vonjuk be a Social Creameryt a Baharan égisze alá, hogy egyetlen közös családi vállalkozássá váljon, és még több erőforráshoz férjek hozzá. Darius úgy gondolta, csodálatos lenne együtt dolgozni, én pedig akkor még nem ismertem eléggé Aliyah-t ahhoz, hogy óvatos legyek.

Miután aláírtuk a papírokat, nem vesztegette az idejét, rögtön elkezdte aláásni a pozíciómat, és megkérdőjelezte az üzleti etikámat. Az alkalmazottaim lojalitását olyan ajándékokkal és bónuszokkal happolta el, melyeknek többsége az én ötletem volt, mégis ő zsebelte be értük az elismerést. A leendő szövetségesek    elhatárolódtak,    hogy    elkerüljék    a következményeket, mígnem az egész vállalat ellenem fordult.

Suzanne és Erika összedugják a fejüket, és elragadtatással csodálják egy nő ruháját, aki a mosdóba menet elhalad az asztalunk mellett. Testhez simuló, absztrakt mintás, érdekes ruhadarab, ezerszer jobban mutatna, ha alakformáló alsónemű szelídítené az alóla kibuggyanó dudorokat.

Újabb lassú korty következik, élvezettel dorombolok tőle. És várakozással.

Egy szép napon az egész életem megváltozik. A Social Creameryt és mindent, amit az úgynevezett „családom” elvett tőlem, visszakapom, méghozzá kamatostul. Ám addig a cégem Dariushoz, a testvéreihez és Aliyah-hoz láncol, még jobban, mint a házastársi eskü és a jegygyűrű, amit hordok. Inkább beledöglöm, mintsem átengedjem nekik.

A telefoncsöngésre Erika együgyű buzgósággal kap a táskájáért. Ám csalódnia kell, amikor mindannyian rájövünk, hogy az én mobilom csörög, és jót szórakozom rajta.

A jókedvem azonban elszáll, amikor megpillantom Aliyah nevét a képernyőn.

–      Szia, mama! – köszöntöm, jól tudva, mennyire utálja, amikor így szólítom.

–   Amy! – krákogja meglepően mély és rekedtes hangján, ami szokás szerint meglep, mintha most hallanám először. – Épp a férjedet próbáltam elérni, de aztán eszembe jutott, milyen nap van ma.

A finomnak aligha nevezhető emlékeztető, miszerint Darius a péntek délutáni légyottján van az asszisztensével, kioltja a jókedvemet. Keserű íz szökik fel a torkomon.