Olvass bele! - Angela Murinai: Bossa nova - 2. rész
Hamarosan érkezik Angela Murinai első fikciós regénye, a Bossa nova. Olvass bele!
Késő délelőtt ébredt. Lefőzött egy kávét, felhívta Lorit, aki nem túl lelkesen szólt bele a készülékbe. Éppen így járt Hannával és Miskával is. Megy az életük, peregnek a percek, úgy tűnik, Janka nélkül sem áll meg a világ. Viktorral nem akart beszélni. Nem is fogja hívni, nem is hiányzik neki. Újra betette az előző napi utolsó zenét. Ezt hallgatta aztán a kávéja mellé. Később kiment a boltba, vásárolt öt napra való élelmet, délután pedig lesétált a partra. Közben megtalálta a házban Lori ottfelejtett fülhallgatóját, bedugta, és rányomta az egész nap hallgatott Bossa novát, így sétált végig a tó partján. Szomorú volt. Szomorú. Az előző nap érzett felszabadultság eltűnt. Magányos volt, elveszett. Senki nem venné észre, ha most eltűnne, senki nem is keresné. Nem akar magányosan élni. Kiült a mólóra, onnan nézte a vizet. Nem vette észre, hogy Rudi feltűnt a háta mögött. A férfi alig akart hinni a szemének, amikor meglátta a nő sziluettjét. Tényleg Janka az, vagy csak képzelődik? Rudi ősz végén kezdett rendszeresen futni, délutánonként, és mire eljött a tél, már olyan szenvedéllyé vált neki a mozgás, hogy a hideg sem tartotta vissza. Most is a szokásos tókörét rótta, már a másodikat, amikor meglátta a nőt. Messziről megismerte, ahogy karjával megtámaszkodott a háta mögött. Barna copfja lazán összefonva kilógott a sapka alól, a fehér kabát pedig a hátára simult. Nőtt a haja nyár óta. Szeme a távolba néz. Milyen szép, gondolta Rudi. Most hátradől, elfekszik a móló falécein. A térdét felhúzza, miközben az eget nézi. Persze az is lehet, hogy a szeme csukva van. A férfi megállt, és azon töprengett, megzavarhatja-e a nőt. Talán szeretne egyedül lenni, és cseppet sem hiányzik neki, hogy valaki odatolakodjon. Ekkor azonban Janka felült, majd fel is állt. Ahogy megfordult, meglátta Rudit, akinek a szíve nagyot dobbant. Szégyenlősen intett, a nő viszonozta. Nem mozdult, csak nézte őt. Majd Janka eldönti, mit szeretne. Bárcsak idejönne! És akkor Janka elindult felé. Közben kivette a fülhallgatókat a füléből, és mire Rudihoz ért, már a telefont is lekapcsolta. Régen gondolt már a férfira, vagy ha mégis, akkor is a macskájára koncentrálva. Sőt, mintha álmodott is volna már Szellemmel. Talán éppen tegnap éjjel a delíriumos, boldog álomban jött el hozzá. Most maga is meglepődött azon, milyen öröm árasztotta el, amikor észrevette a férfit. Amikor mellé ért, vidáman üdvözölte:
– Hát te, itt? Ilyen sportosan? Csak nem futni vagy?
– De, de – válaszolt Rudi mosolyogva.
– Akkor menj csak nyugodtan, nem akarlak zavarni! – szabadkozott Janka, miközben arra gondolt, csak ott ne hagyja őt. Rudi csóválta a fejét.
– Te? Soha. Örülök neked. – Sétáltak tovább együtt. Rudi elmondta, hogy egy ideje rendszeresen jár futni, hogy dolgozik, hogy a macska jól van, amióta hideg lett, ritkán jár el. Meg aztán nem is megy be akárhová. Neki két otthona van. Az egyik Rudinál, a másik pedig Jankánál. Janka pedig elmesélte a nőt, a balhét, és azt, hogy talán életében most először tölt egyedül néhány napot. És hogy szereti ezt. Zenét hallgat. Elővette a kis fülhallgatót, az egyik dugót odaadta Rudinak. Rövid babrálás után bekapcsolta a zenét. Sétáltak egymás mellett, a földet nézve, zenét hallgatva. Janka valami keserű boldogságot érzett. Csodálatos, gyönyörű pillanat, gyönyörű zene, meg kell a szívnek szakadni. Tisztára, mint egy romantikus regény. Kissé elfordította a fejét, Rudira nézett, aki visszatekintett rá. Megálltak, a férfi felé fordult, a karját nyújtotta, mintha táncba hívná Jankát. Ő pedig jobb kezét belefűzte Rudi baljába, a másik karját pedig feltette a vállára. Rudi könnyedén megfogta a nő derekát, és ringatózni kezdtek a zenére. Csak a zene volt, a lemenő téli nap fénye, és valami haloványan csillanó szál kettőjük között. Janka gondolni sem mert arra, mi lehetne az. Hogy mi az. Már nem feltételes mód. Ez már itt van, és bár olyan vékony, mint az őszi erdőt behálózó pókfonál, de van. A kezét Rudi mellkasára fektette, homlokával pedig megtámaszkodott rajta. Amikor a dal véget ért, ők is megálltak. Janka felnézett. Érezte a férfi lélegzetét, érezte a hívást, hogy megcsókolja. Talán ha Rudi megteszi, fogadta is volna, de ő nem kezdeményezett, hanem várta, hogy Janka megérezze, mit akar, és eldöntse, mi legyen a tánc vége. A nő elengedte, hátrébb lépett.
– Köszönöm – mondta –, lélekmentő volt. Sétáltak tovább, beszélgettek. A tánc otthagyta köztük azt a fénylő, vékony szálat. Amikor hazaértek, Janka egy pillanatra átölelte Rudit, majd úgy búcsúzott: – Köszönöm. Majd egyszer egy pohár borra is behívlak, de nem most. Most nem. Ez a délután olyan szép volt, hogy szeretném így eltenni, ahogy most véget ér.
Még megszorították egymás kezét, aztán Janka bement. Nem sokkal később a macska állt meg az üvegtábla előtt. Szokás szerint úgy jelent meg, akár egy szellem. Janka beengedte, majd írt Rudinak egy üzenetet, hogy ne várja, Szellem nála éjszakázik. Kicsivel később jött a válasz, amelyben a férfi jó éjt kívánt, és megkérdezte, Janka elmenne-e másnap vele futni egyet a tó körül.
– Futni? Sétálni, legfeljebb. Gyerekkorom óta nem futottam – válaszolt a nő.
– Nem baj, majd belejössz. Néhány hónapja még nekem sem ment.
– Hát jó – állt rá Janka.
– Akkor holnap délután – búcsúzott Rudi.
– Holnap.
Angela Murinai Bossa nova című regénye előrendelhető a Librinél!
