Bár az Álomgyárnál most jelenik meg az első könyved, sokak számára ismerős lehetsz a blogodról és korábbi könyveid által. Mesélsz egy kicsit arról, hogyan alakult a pályafutásod?
Bár egész életemben kötődtem az íráshoz, az ún. pályafutásom az internet megjelenésével indult el. Óriási lehetőséget láttam a blogolásban, úgyhogy nagyjából a kezdetektől írtam nyilvános blogokat, amiket olvastak is néha többen, máskor kevesebben. Aztán az ismertséget a 2015-ben induló Gumiszoba hozta meg, ha nem is feltétlen pozitív értelemben. Az, főleg a kezdeti időszakban finoman szólva is karcos, időnként pedig sokak szerint agresszív módon kritizálta a patriarchátust. Máig sokan vitatják, és használják, amikor hitelteleníteni akarnak, de tagadhatatlan, hogy sok olyan témát átvert a közbeszéden, amik ezelőtt 10-15 évvel tabunak számítottak. Ez a blog mostanra szép lassan elaludt, mert az esszenciáját megírtam a 10 okom a haragra című könyvemben, és ezzel egyidőben a figyelmem is másfelé fordult. Ma már inkább a szerzői oldalamon írok, a harag is kevesebb, a stílusom is sokat alakult. A 10 okom mellett két önéletrajzi regényem jelent meg a Libri kiadó gondozásában. A Mikor feltámad a szél című könyvemben a 2016-ban váratlan tragédiában meghalt fiamnak állítok emléket, míg az Ich bin aus Ungarn a 2018-as emigrációnkat meséli el. 2023-ban megjelent az Anya szív című kötetem, ami tulajdonképpen a 10 okom a haragra folytatása. Ebben a modernkori anyaság embert próbáló rendszerét mutatom meg. 1700 kérdőívet dolgoztam fel és számos interjút készítettem anyákkal, valamint átfogó kutatómunkát végeztem a témában, ebből születtek végül a következtetéseim. Ez a könyv még az útja elején van, tavaly novemberben jelent meg. A visszajelzések szerint felkavaró, egyben felszabadító sok nő számára, akik igazolást találnak benne az érzéseikre.
Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen tabutémáról írj regényt, mint ami a Bossa novában megjelenik?
Mindig azok a témák érdekeltek, amiket titok, tabu, szégyen övez. Szeretek a dolgok mögé nézni, megrázni az embereket, hogy kezdjenek el gondolkodni. A világ nem fekete és fehér, és ha valaki a belénk nevelt közhelyekkel gondolkodik, az semmit nem lát a valóságból.
A hűtlenség, a megcsalatás is egy ilyen nehéz téma. Azt látom, hogy bár születnek írások róla, de azokban ki vannak osztva a szerepek. A szegény feleség, a szívtelen szerető, akik persze gyűlölik egymást és versenyeznek a férfiért, vagy összetörve próbálnak túlélni. Mi van akkor, ha egy ilyen történet más irányt vesz, mint amihez szokva vagyunk? Mi van, ha egyszer csak nem a versengés fontos, hanem a szereplők elkezdenek önmagukra figyelni és egy új világot építenek fel maguknak. A Bossa nova az első fiktív regényem, teremtett szereplőkkel, akik fantasztikus utat járnak be, és bebizonyítják nekünk, hogy a nehéz helyzetekben is tudunk növekedni, bölcsebbé válni.
Hogyan kapcsolódik a cím a történethez?
Bár a klasszikus értelemben senki nem táncol a regényben Bossa novát, de valójában mindenki azt járja. Táncolják az életet. A Bossa nova szigorú szabályok szerint működik. Be kell tartanod a lépéseit, nincs kecmec. Viszont ha ezt megtanulod, akkor teret ad arra, hogy belevidd az egyéniséged, egyedi és megismételhetetlen módon táncold. A szereplőim is tartják a szabályokat. Amit vállaltak, tisztességgel csinálják. Gondoskodnak azokról, akiket szeretnek, miközben érzik, hogy a keretek, amik közt élnek, túl szűkek. Nekik ez nem elég. Az alaptörténeten túl, ami a hűtlenség, illetve a megcsaltak szenvedése, fontos szála a történetnek ez az útkeresés, ahogyan a szerepeikbe szorult nők végül megtalálják elveszett önmagukat.
Kiknek ajánlod elsősorban a regényt?
A szereplőim negyvenes éveik elején járó nők, ezért azt gondolom, ez a korosztály tud majd leginkább azonosulni a problémáikkal. Sokat adhat a Bossa nova azoknak a nőknek, akik voltak már szeretők, és szeretnék megérteni magukat. A megcsalt nők együttéreznek majd Jankával, és örülhetnek annak, ahogyan kimászik a romba dőlt életéből. Talán lesz olyan férfi, aki szívesen elolvassa, és tud azonosulni valamelyik szereplőmmel. Az én férfijaim nem a most divatos hősök, mert én nem szeretem a Christian Grey típusú macsókat, inkább az árnyalt, érezni tudó, intelligens férfiakhoz vonzódom, ezért csak olyanokat engedek a történeteimbe. Aki nem olyan, az azt is kapja, amit érdemel.
Milyen témákra számíthatunk tőled a jövőben?
Ezt a sorozatot szeretném folytatni. Most írom a Chachachát, a fejemben pedig van még legalább öt történet. Mind nőkről szól, és egytől egyig olyan témákat dolgoz fel, amikről nehéz beszélni. Érdekel az abortusz, a különböző nációk közötti szerelem, a zaklatás, az újrakezdés húsz év anyaság után, vagy az, amikor egy anyából lesz vasárnapi szülő. Annyi izgalmas történet van, annyira érdekes a világ. Ez a sorozat számomra egy kísérlet arra, hogyan lehet nehéz helyzeteket sodró, könnyen olvasható történetekkel elmesélni. A Bossa nova már készen van, majd látjuk, hogy a Chachacha, a Samba, a Rumba, a Paso doble vagy a Charleston sikerülnek-e legalább ilyenre.
Angela Murinai Bossa nova című regénye már kedvezményesen előrendelhető.