„Célom, hogy felnyissam az emberek szemét, lássanak, érezzenek és kerüljenek ki a nehéz helyzetükből.” Interjú Lontai Lénával

Az első regényed saját történeten alapszik. (Nagyon fontos társadalmi témák ezek, amik sajnos a mai napig tabuk, de nagyon remélem, hogy már nem sokáig!) Mi a helyzet a többi könyveddel? Egyébként nem „féltél/félsz” kiadni magad?

Mielőtt nekifogtam a regényírásnak a családom történetével kezdve, elfogadtam, hogy az emberek tudni fogják, mit éltem át. Már letettem arról, hogy ez az én szégyenem. Szégyellje magát az, aki meg akar rontani egy gyereket! (Bár érdekes módon egy kritikus olvasó azt írta, hogy az idő távlatában már csak fantáziáról beszélhetünk, mi történt egy gyerekkel, ez nem lehet igaz, amit írtam.) A családom kérésére azonban írói álnéven adom ki a regényeket, ami persze rendkívül megnehezítette, hogy az emberek megismerjék a történeteimet.

A négyrészes regénysorozat, azaz kvadrológia minden könyvével az a célom, hogy felnyissam az emberek szemét, lássanak, érezzenek és kerüljenek ki a nehéz helyzetből, illetve segítsenek a környezetükben azokon, akik bajba jutottak. Vannak könnyedebb témák is a tarsolyomban, de valahol mindig lesz benne olyan világ, ami zárt azok számára, akik nem élik át az adott helyzetet.

Véleményed szerint mihez kezdjen az az ember, aki transzgenerációs traumáktól szenved?

Szerintem a szakemberek hivatottak arra, hogy rendkívül mély traumákat segítsenek feldolgozni. Csak a magam tapasztalatát tudom elmondani, hogy nekem mi segített.

- Amikor szembesültem vele, hogy nem vagyok egyedül, és van, aki megért engem, mert hasonlókon ment keresztül, akkor a gigantikus problémám kisebbé zsugorodott. Nem hiába a mottóm: „nem vagy egyedül”.

- A negatív berögződések, düh, gyűlölet, harag csupán leszívta az erőmet. El kellett engednem ezeket, ami eleinte csupán közelített a megbocsátáshoz, végül azzá vált. Ez rendkívül felszabadító. A megbocsátás nem mindenki esetében járható út, tisztában vagyok ezzel, de a negatív érzéseket muszáj elengedni, mert egyébként rámegyek úgy, hogy a másik kajánul élvezi.

- Amikor már kikerültem a mélyből, az élet folyton olyan embereket sodort elém, akik hasonlókon mentek keresztül, és vágytak a segítségemre. Ez már az utolsó fázisa volt a gyógyulásomnak, mert megerősített a jó pályán.

- Megtanultam mélységesen szeretni az életet. Látni, hogy a legrosszabb napjaimon is az életem 90 százaléka jó, és csupán 10 százaléka a rossz. Ehhez viszont koncentráltan végig kell gondolnom, mi minden jó az életemben, azokat is beleszámítva, amik talán bagatellnek tűnnek. Ilyen például már önmagában az is, hogy ÉLEK. Már kétszer voltam azon a határon, hogy majdnem meghaltam. Ha jobban belegondolok, háromszor.

Neked sikerült már feldolgoznod a traumáidat, legyen az transzgenerációs, vagy a „saját életedből való”?

Úgy gondolom, hogy megtanultam együtt élni a saját és a családom múltjával. Ha azt vesszük, hogy teljes értékű, boldog életet élek, akkor igen, feldolgoztam a traumákat. Ha viszont arra gondolok, hogy a jellememet és a vészhelyzetekben előjövő automatikus reakciómat befolyásolja mindaz, amit átéltem, vagy anyatejjel magamba szívtam, akkor azt kell, hogy mondjam, van még min javítanom. Cseppet sem vagyok tökéletes.

Mi az ami téged feltölt? Mit csinálsz szabadidődben?

Nagyon szeretek írni, nekem ez a feltöltő szabadidős program. De ha időnként eljutok dolgozni, és a férjem vigyáz anyukámra, az idegenvezetés is feltölt, és az önkéntes munkám is. Ha több időm lenne, és az írás lehetne a fő profilom, akkor ezernyi egyéb tevékenységgel tölteném a szabadidőmet: kézműveskedés, zenélés (hegedű, furulya), kirándulás, úszás, utazás…

Szoktál olvasni? Ha igen, kedvenc íród, akinek a könyvétől kikapcsolsz vagy esetleg aki inspirál?

Nagyon szeretek olvasni. Már gyerekkoromban megfertőzött vele az édesanyám. Mostanában főleg olyasmit olvasok, ami szükséges a kutatási munkához, de lételemem, hogy mást is a kezembe vegyek. Magyar írók közül nagyon szeretem Bucsi Mariannt és Tapodi Brigittát, mindkettőjüket más miatt. Külföldi írók közül nem is azt mondanám, hogy kedvencek, hanem azt, hogy olyan műveket olvastam tőlük, amik életre szóló élményt adtak. Több könyv esetében az eredeti angolnál volt meg ez az élmény.

Top 10-es listám:

10. Graham Greene: A Burnt Out Case

9. Leon Uris: Exodus

8. Jung Chang: Vadhattyúk

7. Robert Merle: Malevil

6. Kate Hewitt: A szív hangja

5. Lion Feuchtwanger: A zsidó háború I-II.

4. Eleanor Porter: Az élet játéka

3. Anne Frank naplója

2. Wilkie Collints: The Woman in White

1. Biblia

Milyen a civil Léna, aki nem írói minőségben van jelen?

Azt hiszem ugyanolyan, mint az író. Egyszerű, megközelíthető embernek érzem magam. Nagyon szeretem, ha olyan légkör alakul ki, amiben mindannyian jól érezzük magunkat.

Van már új könyv a fejedben?

Nem egy, hanem vagy tíz!

Lontai Léna Gyilkos nárcisz című, legújabb regénye elérhető az Álomgyárnál!