„Zenészként megtanultam, hogy egy alkotófolyamatot nem lehet befejezni, csak abbahagyni.” - Interjú L. T. Duke-kal

Mutasd be, kérlek, az új regényedet! Mire számíthatnak az olvasók?

A városi hiéna egy sötét hangulatú történelmi gengszterregény, amely a 19. század végének Amerikájába viszi az olvasót. A történet középpontjában Lucas Boone áll, egy egykori katona, aki fokozatosan sodródik át a törvény másik oldalára, miközben St. Louistól Chicagóig végigjárjuk vele az amerikai alvilág egy jóval kevésbé romantikus arcát.

Bár a történet fikció, rengeteg valós eseményt, helyszínt és történelmi részletet építettem bele. Engem elsősorban az érdekelt, mi történik akkor, amikor lehántjuk a vadnyugat és a híres törvényen kívüliek köré épült legendákat, és megnézzük az embert mögöttük. Boone ezért távol áll a klasszikus romantikus antihőstől: követ el súlyos hibákat, hoz rossz döntéseket, és ezeknek következményei vannak.

Az olvasók bűnözést, bankrablásokat, börtönt, szökéseket, erőszakot és egy meglehetősen nyers világot kapnak, de számomra A városi hiéna legalább ennyire egy ember története is, aki egész életében próbál valahová tartozni, miközben egyre messzebb kerül attól, aki valaha lehetett volna. Hangulatában a történelmi gengsztereposz, a noir és a déli gótika találkozik benne.

Mi inspirálta a történetet? 

A történet alapja valójában már közel tíz évvel ezelőtt megszületett. Akkor egy nagyjából harmincoldalas anyagot írtam belőle, amely egy korabeli sajtóból kikutatott cikksorozatra épült. A cikkek egy valóban létezett bűnöző életét és bűntetteit követték végig, és az ő alakja adta később Lucas Boone karakterének kiindulópontját is. Ez a korai változat aztán hosszú évekre félrekerült. Amikor újra elővettem, már azt éreztem, hogy sokkal több van benne egy harmincoldalas történetnél. Elkezdtem tovább kutatni a korszakot, új helyszíneket, eseményeket és figurákat kerestem, és fokozatosan egy egész világ épült az eredeti történet köré.

Régóta érdekel a 19. század végi Amerika, különösen az az időszak, amikor a klasszikus vadnyugat világa lassan eltűnt, miközben a nagyvárosokban már egy egészen másfajta bűnözés kezdett kialakulni. Engem főleg ez az átmenet fogott meg: mi történik azokkal az emberekkel, akik egy erőszakos korszakban tanultak meg életben maradni, amikor körülöttük megváltozik a világ? A kutatás során rengeteg olyan valós történetre találtam, amelyek néha vadabbnak tűntek, mint bármi, amit íróként kitalálhattam volna: bankrablások, börtönszökések, korrupt rendőrök, különös alvilági figurák, és persze azok a bűnözők, akikből a korabeli sajtó már életükben legendát kezdett gyártani. Ezekből sok minden bekerült a regénybe is, természetesen átalakítva és a fikcióhoz igazítva.

Így nőtt ki a régi, harmincoldalas történetből A városi hiéna. Egy olyan regényt akartam írni, amelyben még ott van a vadnyugat pora, de a horizonton már Chicago füstje látszik. Ahol a revolveres törvényen kívüli lassan átadja a helyét a modern gengszternek. Lucas Boone pedig valahol pontosan e két világ között rekedt.

Egy kiadott könyvvel a hátad mögött mennyiben változott vagy vált könnyebbé az írás folyamata?

Talán nem azt mondanám, hogy könnyebb lett, inkább sokkal tudatosabb. 

Az Árnyak angyalait például öt-hat alkalommal írtam át szinte teljesen. Sőt, elárulok egy titkot: az első változat még csak nem is a 19. században játszódott, hanem az 1920-as években. Aztán egy ponton úgy éreztem, hogy ennek a történetnek mégsem ott van a helye. Ahogy elkezdtem visszafelé menni az időben, a 19. század végi közeg sokkal inkább magával ragadott, és végül áthelyeztem oda az egész történetet. Ez persze jóval nagyobb változtatás volt annál, mint egyszerűen átírni néhány évszámot. Más volt a társadalmi közeg, a technika, a közlekedés, a kommunikáció, az emberek gondolkodása, és számtalan apró részletet kellett újragondolni. Ráadásul ezek közül sok csak később, írás vagy kutatás közben derült ki. Emiatt újabb és újabb részekhez kellett visszanyúlnom. Utólag viszont rengeteget tanultam ebből a folyamatból.

A városi hiénánál már sokkal jobban láttam előre a történet szerkezetét és azt is, milyen világot szeretnék felépíteni köré. Könnyebben észreveszem, ha valami nem viszi előre a történetet, és kevésbé ragaszkodom ahhoz, amit egyszer már megírtam. Talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit az első könyv megtanított: az első változat egyáltalán nem szentírás. Ugyanakkor bizonyos értelemben nehezebb is lett. Egy kiadott könyv után az ember pontosabban látja a saját hibáit, és a mércét is magasabbra teszi. A városi hiénánál ezért sokkal többet kutattam, rengeteget írtam át és jóval szigorúbb voltam magammal.

A legfontosabb tapasztalat talán az, hogy ma már kevésbé akarom mindenáron befejezni a könyvet. Inkább azt akarom érezni, hogy tényleg elkészült. A kettő között pedig elég nagy a különbség. Bár zenészként azt megtanultam, hogy egy alkotófolyamatot nem lehet befejezni, csak abbahagyni.

A 19. századi Amerika iránti rajongásod a regényeidben is visszaköszön. Jártál már személyesen azokon a helyszíneken, ahol a történeteid játszódnak?

Amerikában többször jártam, és több olyan helyen is megfordultam, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a történeteimhez. New Jersey-ben is jártam, ahol az Árnyak angyalai játszódik, bár New Belmont teljes egészében fiktív város. Szándékosan egy nyomasztó, sötét, gótikus 19. századi nagyvárost akartam létrehozni, ezért New Belmont szinte egyáltalán nem hasonlít a mai New Jersey-re. Hangulatában sokkal közelebb áll ahhoz, amit például London régi városrészeiben vagy Barcelona gótikus negyedében éreztem. Mindkét helyen jártam, és rengeteg vizuális és hangulati inspirációt adtak.

A városi hiéna ebből a szempontból egészen más, mert a történet államhatárokon és városokon ível át. St. Louis, Kansas City és Chicago is fontos állomása Lucas Boone útjának, és különösen izgalmas volt számomra, hogy több olyan konkrét helyszínt is beépíthettem a regénybe, amelyek ma is léteznek, sőt látogathatók. Ilyen például a joliet-i börtön vagy a Missouri State Penitentiary Jefferson Cityben. De említhetném St. Louis Soulard negyedét is, amelynek történelmi városszerkezete és épületei szintén sokat segítettek abban, hogy magam előtt lássam Boone világát.

Amikor kezdtem a történet végére érni, egyre többször jutott eszembe, milyen érdekes lenne egyszer végigjárni Lucas Boone teljes útvonalát. Megnézni ugyanazokat a városokat, börtönöket, utcákat és környékeket, amelyeken a regényben ő is keresztülmegy, és összevetni azt, ami ma ott van, azzal a világgal, amelyet hónapokon keresztül építettem magamban.

Úgyhogy ez a terv már megszületett. Talán hamarosan neki is vágok.

Van olyan másik történelmi korszak, amely különösen foglalkoztat, és amelyet szívesen feldolgoznál egy későbbi regényedben?

Egyértelműen az 1920-as és 1930-as évek. Gyakorlatilag minden szempontból rajongok ezért a korszakért: a zenéért, a divatért, a dizájnért, az irodalomért, az éjszakai életért és persze az alvilágáért is. Gengszterfilmeken nőttem fel, játszottam swingzenekarban, gyerekkoromban még szteppeltem is, úgyhogy valamilyen formában ez a világ szinte egész életemben elkísért.

Különösen sokat foglalkoztam a húszas-harmincas évek budapesti éjszakai életével. Hosszú időn keresztül kutattam a korszak mulatóit, lokáljait és szórakozóhelyeit, és közben egy kisebb gyűjteményem is kialakult. Vannak eredeti relikviáim egykori budapesti mulatókból és szórakozóhelyekről, illetve olyan ritka korabeli könyveim és kiadványaim, amelyeket az évek során antikváriumokban és árveréseken szereztem be. Ezek számomra azért különösen érdekesek, mert sokszor egészen más arcát mutatják a korszaknak, mint amit utólag a történelemkönyvekből ismerünk.

Talán ezért is érzem úgy, hogy előbb-utóbb regény formájában is vissza kell térnem ehhez az időszakhoz. A korszak éjszakai élete tele volt olyan figurákkal, helyekkel és történetekkel, amelyekhez íróként szinte hozzá sem kell nyúlni, már önmagukban regénybe kívánkoznak.

Szóval azt hiszem, nem az a kérdés, hogy írok-e valaha regényt erről a korszakról, inkább az, hogy mikor, hiszen a 19. századi Amerika még annyi mindent rejt magában.

Az Árnyak angyalaihoz hasonlóan a A városi hiéna is saját soundtracket kapott. Honnan jött az ötlet, hogy zenét is szerezz a könyveidhez, és milyen fogadtatásra talált az első album?

Az ötlet tulajdonképpen adta magát, hiszen zenész vagyok, és az elmúlt tizenöt évben számos zenét készítettem különböző nemzetközi zenei könyvtárak számára. Ezek úgynevezett produkciós vagy stockzenék, amelyeket filmekhez, reklámokhoz, online tartalmakhoz és gyakorlatilag bármilyen audiovizuális produkcióhoz fel lehet használni. Emiatt régóta foglalkozom azzal, hogyan lehet pusztán zenével hangulatot, helyszínt vagy akár egy történetet felépíteni.

Rám nagyon erősen hat a zene. Egy jól megválasztott zenei világ teljesen meghatározhatja, hogyan látok magam előtt egy jelenetet, ezért az Árnyak angyalainál valahogy természetesnek éreztem, hogy a regénynek saját zenéje is legyen. Számomra ettől vált igazán teljessé az a világ, amit a könyvben létrehoztam.

Fontos, hogy ez nem hagyományos értelemben vett zenei album dalokkal. Instrumentális soundtrackről van szó, amely elsősorban hangulatokat, helyszíneket, karaktereket és jeleneteket próbál zeneileg megfogalmazni. Minden kompozíció önmagában is megállja a helyét, ugyanakkor szerintem igazán a regény ismeretében nyerik el a teljes jelentésüket. Ha valaki tudja, melyik jelenethez kapcsolódik egy adott zene, egészen másképp kezdi hallgatni.

Az első soundtrack fogadtatása nagyon pozitív volt, és a visszajelzések alapján mások is érezték ezt a kapcsolatot a könyv és a zene között. Nekem pedig ez megerősítette, hogy érdemes továbbvinni ezt az ötletet. Így A városi hiénánál már szinte magától értetődő volt, hogy Lucas Boone története is saját zenei világot kapjon.

Korábban említetted, hogy sokat merítesz a zeneiparban szerzett tapasztalataidból a történeteid és karaktereid megalkotásakor. Elképzelhető, hogy egyszer egy olyan regényt is írsz, amely kifejezetten a modern éjszakai élet világában játszódik?

Nem tartom valószínűnek. Bár rengeteg élményem és tapasztalatom van a zeneiparból és az éjszakai életből, íróként sokkal jobban vonzanak a történelmi korok. Éppen azt szeretem az írásban, hogy olyan világokba léphetek be, amelyeket a hétköznapokban már nem lehet megtapasztalni. Persze a zeneiparban eltöltött évek ettől még folyamatosan beszivárognak a történeteimbe. Találkoztam rengeteg különös figurával, láttam érdekes emberi helyzeteket, konfliktusokat, sikereket és bukásokat, és ezekből karakterek, gesztusok vagy akár jelenetek születhetnek. Ehhez viszont nincs szükség arra, hogy maga a történet napjainkban játszódjon.

Ha egyszer közelebb jönnék a jelenhez, akkor is legfeljebb húsz-harminc évet mozdulnék előre az időben. A húszas-harmincas évek világa még el tudna csábítani, de a modern éjszakai életről szóló regényt jelenleg egyáltalán nem érzem magaménak. Sokkal érdekesebb számomra fogni azokat az emberi tapasztalatokat, amelyeket a saját életemből ismerek, és áthelyezni őket egy olyan korba, ahol egészen más szabályok szerint működött a világ.

Számíthatunk tőled újabb regényekre a közeljövőben? Már körvonalazódik benned a következő történet?

Igen, már alakul a következő regény, dolgozom rajta, és bizonyos értelemben továbbviszi azt a sötét, történelmi világot, amely az előző könyveimben is megjelent, ugyanakkor egészen más jellegű történet lesz. Ennél többet egyelőre nem szeretnék elárulni.

Emellett tervezek majd egy novelláskötetet is idővel, amelyben a 19. századi Dark Americana világa találkozik az abszurddal és a groteszkkel. Különös, olykor megbotránkoztató, máskor szándékosan teljesen logikátlan történeteket szeretnék egymás mellé tenni. Ezek között lesznek sötétebb, nyersebb darabok és a 19. századi kísértethistóriák világát idéző, egészen bizarr történetek is, de valamilyen módon mind ugyanahhoz a furcsa, kissé eltorzított világhoz tartoznak. Ezeket évek óta gyűjtögetem: van, ami csak egymondatos ötletként van feljegyezve, van, ami már vázlatos formában, és van néhány teljesen kidolgozott írás is köztük.

Úgyhogy történetből egyelőre nincs hiány. 

Milyen egyéb projekteken dolgozol jelenleg, és mi az, ami mostanában a leginkább leköt kreatív szempontból?

Jelenleg több zenei projektem is fut párhuzamosan, amelyek nemzetközi szinten is szépen teljesítenek. Ezekben nemcsak zenei, hanem produceri és kreatív feladataim is vannak, így a dalok elkészítésétől kezdve a vizuális világon át egészen a megjelenések koncepciójáig elég sok mindenben részt veszek. Ez most rengeteg időt és energiát igényel, ugyanakkor kreatív szempontból kifejezetten inspiráló.

Közben természetesen már dolgozom a következő regény anyagán is, úgyhogy az írás folyamatosan jelen van az életemben. Érdekes módon nálam a zene és az írás egyre kevésbé válik külön: sokszor egy zenei ötletből lesz valamilyen vizuális vagy történeti gondolat, máskor pedig éppen egy történet indít el zenei irányba.

Emellett zenei menedzserként a Candlelight koncertsorozat teljes magyarországi produkciójáért felelek, ami megint egy egészen más típusú munka, és a következő időszakban is komoly feladatot jelent.

Szóval jelenleg talán éppen az köt le a leginkább, hogy ennyire különböző kreatív területek között mozoghatok. Egyik nap egy regény világában vagyok, másnap zenét készítek vagy producerként dolgozom, aztán egy koncertprodukcióval foglalkozom. Nekem valószínűleg ez a folyamatos váltás adja a legtöbb inspirációt.

Forgatókönyvíróként megfordult már a fejedben, hogy valamelyik saját regényedet te magad adaptáld filmre vagy sorozatra?

Azt azért szeretném leszögezni, hogy nem vagyok forgatókönyvíró. Bár az írással annak idején forgatókönyvírói alapokon keresztül kezdtem komolyabban foglalkozni, és a mai napig nagyon sokszor filmszerű képekben gondolkodom – néha talán túlságosan részletesen is – és felvonásokban meg szekvenciákban, azért nem állítanám magamról, hogy meg tudnék írni egy igazán jó, professzionális forgatókönyvet. Ezzel kapcsolatban nem szeretnék hamis illúziókat kelteni. Ez egy külön szakma, saját szabályokkal és gondolkodásmóddal.

Érdekes módon az Árnyak angyalai megjelenése után többen is mondták, hogy nagyon jól működne sorozatként. Valószínűleg a terjedelme, az összetett cselekménye, a sok szereplő és a filmszerű jelenetek miatt. És ebben szerintem is van igazság: abból a történetből tényleg el tudnék képzelni egy jó sorozatot.

A városi hiéna talán még kézenfekvőbb ebből a szempontból. A regényt eleve négy nagy részre osztottam, a történet több városon és több életszakaszon keresztül követi a főhőst, így a szerkezete szinte kínálja magát egy sorozatadaptációhoz.

Ha egyszer valamelyik könyvből valóban film vagy sorozat készülne, nagyon szívesen részt vennék az adaptációban, hiszen ezeket a világokat és karaktereket én ismerem a legjobban. Magát a forgatókönyvet viszont szívesebben bíznám olyan profi szakemberre, aki kifejezetten ebben a műfajban dolgozik. Én pedig ott ülnék mellette, és valószínűleg idegesítően sokszor mondanám, hogy „én ezt egy kicsit máshogy képzeltem el”.