Egy szerelem megváltoztathatja az életed. Egy élet megváltoztathatja a világot.

A két fantasztikus történet már előjegyezhető!

Miért kezdtél el írni? Volt egy meghatározó pillanat, amikor eldöntötted, hogy író leszel?

Már gyerekkoromban is írtam, de mint a legtöbb gyerek első regénykezdeményei, az enyém is végül az egyik kedvenc filmem amatőr verziója lett. A meghatározó pillanat, amikor végül komolyabban is írni kezdtem, 14 évesen jött el, egy nehezebb időszak közepén, amikor az álmatlan éjszakákat azzal töltöttem, hogy kiírtam magamból az aktuális érzéseimet és élményeimet. Néha az írás tényleg segít a gyógyulásban. Ennek az eredménye lett az a történet, ami megannyiszor átírva, de végül tíz évvel később megszületett egy kiforrott, érett verzióként, ami a Búcsúszimfónia címet kapta, és az első regényemként fog megjelenni hamarosan. Ez alatt a hosszú idő alatt ugyan megannyi változáson átesett a szöveg, de minden változtatás a lelkem fejlődési szakaszait jelöli; egyszer azt olvastam, majdnem minden jó szöveg vacaknak indul, de valahol el kell kezdeni. Olykor egy üres, rég nem használt vonalas füzetbe, egy agyonhegyezett, megkopott ceruzával, olyankor, amikor egyszerűen csak szabadulni szerettél volna a benned felgyülemlett gondolatoktól. 

 Mi inspirált az első könyved megírásakor?
Azt gondolom, minden történet, amit megírunk, a mi történetünk; és minden történettel adunk valamit magunkból. Minden, amit megteremtünk, elkezdi a saját életét élni, és hagyni kell, hogy a történet, amit megalkottunk, tegye a dolgát. Mert nem csak az író küzd a benne lévő érzésekkel és gondolatokkal, hanem az olvasó is. Többnyire ezért is menekül egy másik világba, amiben otthonosan mozog, vagy felismeri benne önmagát, olykor tükröt tart elé, és amiből aztán felismerésre, gyógyulásra és megnyugvásra lelhet. Akinek talán pont azokra a sorokra van szüksége, amit mi íróként papírra vetünk; arra a fejlődési útra, amit mi egyszer már végig jártunk. Egy üzenetre a sorok között, ami számára reményt, hitet és gyógyulást ígér. Az igazán meghatározó pillanat tehát azt hiszem, nem 14 évesen, hanem tíz évvel később jött el, az az most; amikor az írással már nem magamnak szeretnék adni, hanem másoknak. Valakinek talán majd semmit mondó lesz a történetem, de lesz, akinek ez lesz a minden. Mindenkinek a története fontos, és ha akárcsak egy embernek is megváltozik az élete az enyém által, akkor már minden megérte. 

 Tervezel más történetet is publikálni?
Természetesen, tele vagyok ötletekkel. Minden történet, amit megírunk, a saját, belső világunk része, történetek, amiket már valaha, valamikor, valamilyen formában már megéltünk, és amik megihlettek minket, hogy papírra vessük őket. Minden szereplőben ott vagyunk mi is, és azok az emberek, akikkel valaha találkoztunk életünk során. De a lényeg talán nem is az, hogy pontosan úgy adjuk át az általunk megtapasztalt eseményeket, ahogyan azok valóban megtörténtek velünk. Életünk legfontosabb motívumai, ami akárcsak egy érzés vagy egy szó, mégis mind a történet szerves részei. Egy különleges lenyomat a belső világunkról. Ugyanígy nekem is erős kötődésem van a Búcsúszimfónia történetéhez. De egy idő után a szereplők már maguktól tovább viszik a történetet, és megelevenednek a lapokon, az író pedig csak figyeli az általuk megélt eseményeket. Az író és az olvasó sokszor soha nem találkozik a való életben, de a történet világában, amiben mindketten felismerik önmagukat, mégis egymásra találnak. Számomra egy jó történet olyan, ami elindít az olvasójában valamit, elgondolkoztatja, és megváltoztat benne dolgokat. Mindenki számára egyéni üzenetet hordoz. És ad. Mindenképpen ad. Ebben a filozófiában szeretném írni a többi történetet is, ami egykor engem is eltalált és megihletett az életben. 

 Kinek ajánlanád az első könyved?
Annak az embernek, aki most ezt az interjút olvassa:
Minden fejlődés a komfortzónánkon kívül kezdődik, és az alkotáshoz is nagy bátorság kell. Én kiléptem a komfortzónámból, hogy megmutassam Neked a lelkem fejlődési útjának mozzanatait, és elhoztam Neked ezt a történetet, hogy általa Te is gyógyulhass, fejlődhess, merj kilépni a komfortzónádból – kezdj el élni! Felismerd benne a félelmeidet, amikkel nap mind nap kegyetlenül megküzdesz, az érzelmeket, amiket megannyiszor átélsz, a fájdalmakat, amik miatt annyit szenvedtél, és a reményt, ami a mai napig életben tart.
Azoknak a fiataloknak ajánlom, akik úgy hitték, töröttek a szárnyaik: ne csak repüljetek, hanem szárnyaljatok!

Villámkérdések:

Kutya vagy macska?
Közel tíz évig volt egy egészen különc természetű macskám, de ezért is szerettem annyira. Miután elment, sokáig azt gondoltam, most majd egy kutyus lenne a legmegfelelőbb választás házikedvencnek, végül az idei szülinapomon két barátnőm és az egyik tesóm megleptek egy mentett cicussal, aki egy igazi tünemény.

 Kávé vagy tea?
Sokáig egyáltalán nem kávéztam, az elmúlt időszakban azonban néha én is megiszok egy-egy csésze kávét a barátokkal. De igazán páratlan élményt nyújt egy nagy bögre, forró teával és egy jó könyvvel vagy csupán a laptopommal egy új fejezet reményében bekuckózni a hűvösebb napokon, kikapcsolni a külvilág zaját, elmerülni a történetben, miközben gyümölcs illat terjeng.

Olvasás vagy írás?
Mint minden írói pályáról álmodozó fiatalt, engem is arra buzdítottak, hogy először olvassak annyit, amennyit csak tudok. Mindig is érdekelt az irodalom, már gyerekként is írtam, gimnazista koromban pályázatokon is indultam, később újságnál is dolgoztam, irodalomból és angolból emelt érettségiztem is. Mostanában kevesebb időm van olvasni a munkám mellett, amit sajnálok, bár magán angoltanárként szintén sokszor tanítok élményalapon különböző történetekkel; filmekkel, sorozatokkal, könyvekkel és zeneszövegekkel. Viszont így az olvasásra szánt időmet az írásnak szentelem, ami az életem egyik legfontosabb része. De ahogy Fodor Ákos kiválóan megfogalmazta: „Mindig legyen két jó könyv kezedügyében: ezt írd, azt olvasd.”

 Korai pacsirta vagy éjjeli bagoly típus vagy?
Határozottan éjjeli bagoly típus vagyok. Sokáig, a napi nyüzsgést követően az éjszaka csendjében, nyugalmában és homályában találtam meg azt az időszakot, amikor elvonulva, elcsendesedve, kilépve a hétköznapok őrült zakatolásából, elvonulva a külvilág elől, leülhettem a laptop elé, hogy azzal foglalkozzak, ami a leginkább kikapcsol: írjak.

Kedvenc író/költő?
Rengeteg olyan történet van, ami mély nyomot hagyott bennem, és a versek is képesek magukkal ragadni, de úgy igazán egy írót/költőt nem tudnék és nem is szeretnék kiemelni. Mindegyik író, aki megírt egy történetet, valami olyan üzenetet adott át, ami egyedi, amitől több lettem és a mondanivalója egészen különleges a számomra, a többivel össze sem hasonlítható; ezért képtelenség lenne rangsorolni őket.

Kedvenc idézet?
Hasonlóan tudnék erre a kérdésre is válaszolni, akárcsak a kedvenc íróm/költőm kapcsán. Ezt a meglátást talán legjobban Neil Gaiman író fogalmazta meg egyszer a legpontosabban: „Mert van valaki a világban, akinek erre a történetre van szüksége. Valaki, aki egészen más környezetben fog felnőni, és akiből e nélkül a történet nélkül más ember válna. És akinek ez a történet reményt, bölcsességet, jóságot vagy vigaszt nyújthat. Hát ezért írunk mi.”

Mi már nagyon várjuk a Búcsúszimfónia köteteit! A Miután elmentél és a Miután visszajöttél már előjegyezhető!

Wermeser Lívia írása