„Hiszem, hogy minél többet olvasunk, annál nyitottabbá, empatikusabbá válunk.” - Interjú Elena Honoriával

Mit tudhatunk rólad? Mesélj egy kicsit magadról, kérlek!

Budapest külvárosában élek a családommal, két csodálatos gyermek édesanyjaként. Ha éppen nem az ő mindennapjaikat szervezem, akkor az írásban találok menedéket és önkifejezést.

 

Az írás számomra nemcsak hobbi, hanem egy belső késztetés, amely segít rendet tenni a gondolataim között.

 

Mindezek mellett a civil munkám és az élet sokszínűsége tölti ki a napjaimat, egyensúlyt keresve anyaság, munka és önmagam között.

Mikor kezdtél el írni? Nem feltétlen hivatásszerűen, hanem csak úgy bármit.

Amit már érdemben ki lehetett adni, meg lehetett osztani a nagyközönséggel, 2020-ra datálom. Ezzel szemben az első szárnypróbálgatásom még alsós koromban volt, a Bobó és Góliát keményfedeles füzetekbe jegyzeteltem a saját kis “gyerekes” történeteimet. A középiskolában irodalmi pályázaton is indultam a magyartanárom támogatásával. Írtam egy ifjúsági novellát, be is köttettük, mintha szakdolgozat lenne. Minden igyekezetem ellenére nem értem el helyezést, ami akkor nagy csalódás volt. Ebből arra következtettem, hogy ez mégsem az én utam, akkor abba is hagytam az írást. De azért a magyartanáromtól kaptam egy jutalom ötöst.

Sokáig nagy szerelem volt az életemben a jazzbalett, így inkább afelé fordultam, de cserébe onnantól kezdve rengeteg könyvet kiolvastam. A mai napig nagyon szeretek olvasni! Aztán 2020-ban jött a Covid, írtam egy-két szösszenetet, novellát, és megmutattam őket egy barátnőmnek, aki erre azt kérdezte, hogy hol a következő rész? Én persze visszakérdeztem, hogy tényleg? Tetszett? Húsz év alatt a középiskolás évek óta persze sokat változik az ember és az íráskészsége is, ezért úgy gondoltam egye fene, belevágok, lesz ami lesz. Csináltam egy Facebook-oldalt, egy weboldalt és később egy blogot, így indult el az egész, oda töltöttem fel minden új novellámat. Ekkor még mindig nem gondoltam könyvkiadásra!

 

Aztán bekerültem egy írócsoportba, ahol az írótársak javasolták, hogy adjam ki könyv formájában is a történeteimet, legalábbis azokat, amik a szívemhez nőttek. Így lett A varázslónőből regény.

 

Hiszel abban, hogy minden okkal történik? Talán nem volt véletlen, hogy akkoriban elment a kedved az írástól?

Igen! Szerintem ehhez lelkileg is meg kell érni, megerősödni. Sokáig azt hittem az írói világ ilyen kis aranyos, rózsaszín dolog, tudod? Megírod, lelkes vagy, szereted, szakemberekkel dolgozol együtt, hogy tényleg jó legyen a munka gyümölcse, mert csak úgy van értelme. És akkor hirtelen jön egy moly, ahol aztán nagyon keményen kapod a pofonokat.

 

 

Mikor van időd írni? Van civil foglalkozásod is?

Szívem szerint sokszor “csak” írnék, remélem ez egyszer majd be is következik. De addig is értékesítési asszisztensként dolgozom egy cégnél. A gyerekek mellett szuper, hogy home officeban dolgozhatok! Előtte könyvelőként is dolgoztam, de a határidőkkel nagyon nehéz volt boldogulni anyukaként. És hogy mikor van időm írni? Hú...

Nagyon nehéz, mert 2025 nem úgy indult, ahogy terveztem, így még annyi időm sincs, mint korábban volt. Ha nem vagyok fáradt, este vagy éjszaka, illetve ahol éppen van egy kis szabadidőm.

 

Van, hogy a buszon jegyzetelek a telefonba, vagy amikor várom a gyereket az úszáson. Gyakorlatilag ahol éppen vagyok. Alapvetően azt gondolom, hogy mikor jól állnak a csillagok, akkor le kell ülni a gép elé és akár azt a fél órát is ki kell használni!

 

Szerinted is igaz, hogy egy író valamilyen szinten beleírja saját magát a műveibe?

Tudatosan igyekszem elkerülni, nem akarok ebbe a hibába esni, ezért próbálok teljesen más karaktereket kitalálni. Apróságokat mint például, egy kávézó, vagy azt, hogy egyik szereplőm kávét iszik, mint én, persze szeretek elrejteni a regényeimben. Igyekszem a szereplőktől hátrébb lépni, tudatosítani, hogy ez nem én vagyok és ők tényleg külön személyiségek. Teljesen kibújni a bőrömből nem tudok, hiszen a szívem-lelkem beleteszem. Hiába jönne valaki, és mondaná azt, hogy írjak egy thrillert, nem tudnám megcsinálni. Van egy barátnőm, aki olvasta mindegyik könyvemet és mondta, hogy még a harmadik regényemben is vannak Elenás megszólalások. Ilyenkor szoktam mondani, hogy na, akkor megint nem sikerült teljesen a történeten kívül maradnom.

Mi az, ami feltölt, amivel kikapcsolódsz?

Írás közben azt tud feltölteni, hogyha jön az ihlet, és csak úgy siklanak az ujjaim a billentyűzeten. A hétköznapokban egy jó könyv, vagy egy film szokott segíteni kikapcsolódni és kicsit megszökni a hétköznapokból.

Miből tudsz inspirálódni?

Nagyon sokszor tudok inspirálódni az életből, például amiket hallok magam körül. De szeretek beszélgetni is, leülni bárkivel, megismerni új embereket, akik nyitottak, nagyon szívesen meghallgatom mindenki történetét. A tényleges sport sajnos már nem fér bele az életembe, viszont gyalogolni sokat szoktam. Ha jó az idő kihasználom és gyalog indulok útnak, közben jönnek olyan ötletek, amik meg is maradnak és történet lesz belőlük. Illetve ugye sokat olvasok.

Mesélsz arról, hogy miről is szól a Szívembe zárva című regényed?

A Szívembe zárva alaptörténete volt az első novella, amit kiraktam a weboldalamra. Azt szerettem volna átírni, de a végén annyira jól sikerült és olyan más lett, hogy egy egész regény kerekedett belőle. Sőt a végén ugye három részes sorozat lesz belőle.

 

Műfaját tekintve nem fantasy, de nem is teljesen realisztikus, inkább misztikusnak mondanám, mert van benne természetfeletti dolog. A két szereplő, egy férfi, Alexander, és egy nő, Darina, akik lelki társak, oly módon, hogy mindig újjászületnek.

 

Tehát több életen át tart ez a szerelem kettejük között. A férfi mindig tudja ezt, ő mindenre emlékszik, de a lány minden újjászületéssel kap egy tiszta lapot. A férfi mindent elkövet azért, hogy valóban újra beteljesedjen szerelmük, de közben van pár akadályozó tényező, többek között a saját anyja, mivel ő is újjászületik, és egyaránt mindenre emlékszik, kivéve a lányra. Tudat alatt mégis valahogy sokszor meg tudja akadályozni, hogy a fia újra rátaláljon élete szerelmére. Az első részben inkább a lány szemszögéből látjuk a történetet.

Hogy találtad ki a címet?

A cím érdekes kérdés, mivel egyik pillanatról a másikra villant be, de úgy, hogy mind a három résznek megvan már a címe. Persze mindegyik rezonál ám egymással. Úgy örültem, mert valamikor vért izzadok a címadással.

Ki a kedvenc karaktered?

Nekem Alexander most a kedvencem. Nagyon érdekes, váltott szemszögű a regény, hol az ő fejében vagyunk, hol Darináéban. Nagy kihívás volt megírni a karakterét. Egyrészt mert férfi, másrészt Darina teljesen mást lát benne. Alexander elsőre talán túlságosan flegmának és irányításmániásnak tűnhet, amellett hogy folyton az anyjával keveredik összetűzésbe.

Mi az üzenete a könyvednek?

 

Hogy létezik igaz szerelem és mindenkinek megvan a lelki társa! Ezt én kislánykorom óta így gondolom, már akkor is hittem a szerelemben és abban, hogy mindenkinek megvan a másik fele.

 

Fontosak neked az olvasói visszajelzések, az olvasótáborod?

Igen, nagyon fontosak! Igyekszem tartani is velük a kapcsolatot az online térben, már amennyire lehet a rohanó hétköznapokban. Arra nagyon ügyelek, hogy ha az oldalamon kirakok egy posztot, és bárki kommentel, mindenképp reagáljak! Senkit nem szeretnék megbántani, aki szeretettel fordul felém, viszonzásképp ugyanezt várhatják tőlem is! 

Bármilyen gondolat, amit még megosztanál?

Az elfogadás az egyik legnagyobb ajándék, amit önmagunknak és másoknak adhatunk. Elfogadni azt, ahol éppen tartunk az életben, a hibáinkkal és a fejlődési lehetőségeinkkel együtt – ez az igazi belső béke alapja. Hiszem, hogy minél többet olvasunk, annál nyitottabbá, empatikusabbá válunk – és talán egy kicsit jobban értjük egymást is.

Elena Honoria Szívembe zárva című regénye elérhető az Álomgyárnál!