Ezért lett az Egy kis élet az elmúlt évtized egyik irodalmi szenzációja

Hanya Yanagihara Egy kis élet című könyve másodvirágzását éli, amit mi sem bizonyít jobban, hogy hetek óta kirobbanthatatlan a sikerlisták éléről. Cikkünkben bemutatjuk a szerzőt, a kötet hátterét és azokat a háttérinfókat, amelyeket talán még a leglelkesebb rajongók sem halottak ezidáig. 

Kicsoda Hanya Yanagihara?

Hanya Yanagihara amerikai író és szerkesztő 1974-ben született Los Angelesben, gyerekkorának jelentős részét azonban Hawaiin töltötte. Családjával sokat költözött: élt Honoluluban, New Yorkban, Baltimore-ban, Kaliforniában és Texasban is. Tizenhárom évesen visszatért Hawaiira, ahol egy ideig nagyszüleinél, majd egyik tanáránál lakott. Ez az időszak meghatározó élmény volt számára: olyan felnőttek vették körül, akik komolyan vették őt és az érdeklődését.

Szülei maguk is alkotó emberek voltak: édesapja fát faragott, bútorokat festett és kosarakat szőtt, édesanyja varrt, hímzett és kerámiával is foglalkozott. Yanagihara szerint az is fontos része volt íróvá válásának, hogy szülei engedték őt belehallgatni a felnőttek beszélgetéseibe, vagyis már gyerekként megtanulhatta megfigyelni az embereket.

1995-ben New Yorkba költözött, ahol a könyvkiadásban kezdett dolgozni, majd hamarosan a magazinok világába csöppent. Szerkesztőként a riportok strukturálása és a történetek felépítése lett az egyik legfontosabb erőssége – és saját bevallása szerint ugyanez az írói munkájában is központi szerepet játszik. Később a T: The New York Times Style Magazine főszerkesztője lett.

Első regénye, a The People in the Trees 2013-ban jelent meg, az igazi nemzetközi áttörést azonban a 2015-ös Egy kis élet hozta meg számára. Ezt 2022-ben követte A paradicsomba című alkotása.

Minek köszönhető az Egy kis élet-könyv elsöprő sikere?

Az Egy kis élet négy egyetemi barát – Malcolm, JB, Willem és Jude – évtizedeken átívelő történetét követi New Yorkban. Bár mindannyiuk életében fontos szerepet kap a karrier, a művészet és az ambíció, a regény valódi középpontja Jude St. Francis, akinek felnőtt életét kimondhatatlanul súlyos gyermekkora árnyékolja be.

A regény egyik legfontosabb kérdése, hogy képes-e a barátság és a feltétel nélküli szeretet ellensúlyozni a múlt traumáit. Yanagihara azonban nem egyszerű gyógyulástörténetet akart írni. Tudatosan vállalta a túlzást, a melodrámát és az érzelmi végleteket: olyan könyvet akart, amely nem marad távolságtartó, hanem arra kényszeríti az olvasót, hogy valóban átélje a szereplők fájdalmát.

Ennek azonban ára van. Az Egy kis élet rendkívül súlyos témákat dolgoz fel, többek között gyermekkori és szexuális bántalmazást, önsértést, függőséget és mentális összeomlást. Éppen emiatt a könyv a mai napig erősen megosztja az olvasókat: egyesek a barátság és a szeretet megrendítő történetét látják benne, mások szerint a szenvedés ábrázolása túlságosan végletes.

Érdekesség, hogy a regény terjedelméhez Yanagihara tudatosan ragaszkodott. Szerkesztője azt szerette volna, ha körülbelül egyharmadával lerövidíti a kéziratot, ő azonban nem engedett. A szerző szerint éppen az volt a cél, hogy az olvasó hosszú időt töltsön Jude világában.

A könyv vizuális világa szintén tudatos építkezés eredménye, aminek a legfontosabb eleme a borítón látható megrázó fotó. Yanagihara személyesen ragaszkodott Peter Hujar 1969-es, Orgasmic Man című fekete-fehér fényképéhez. A képen látható férfi arckifejezése egyszerre sugároz extázist és elviselhetetlen, kínzó fájdalmat – ez a kétértelműség pedig tökéletesen leképezi a főhős, Jude belső vívódásait.

Végszó

Az Egy kis élet már 2015-ben jelentős kritikai és kereskedelmi sikert aratott, többek között felkerült a Man Booker-díj listájára, évekkel később pedig a BookTok felületén új közönségre lelt. A közösségi média így nem létrehozta, hanem újra felerősítette a regény kultuszát.

Hanya Yanagihara könyve azért maradt ennyire beszédtéma, mert nem kínál könnyű válaszokat. A szeretet, a barátság, a trauma és a szenvedés határait vizsgálja, miközben azt kérdezi: meddig képes elkísérni valakit a másik ember szeretete?

Talán éppen ez az Egy kis élet legnagyobb ereje – és legnagyobb vitathatósága is: nem könnyű szeretni, de szinte lehetetlen közömbösen olvasni.