Barna Evelin: A Misszió című könyved más műfaj, mint az eddigiek. Honnan jött az ihlet és az, hogy szerepeljenek a történetedben az afrikai gyerekek élete?
Borsa Brown: Már régóta szerettem volna írni az afrikai gyerekek sorsáról, mindig is a szívem csücske volt ez az ügy. A gyerekek védtelenek, nem tudnak magukért kiállni, ezért a mi feladatunk nekik segíteni. Alapvetően egy orvosi misszióról szerettem volna írni. Egy barátnőmnek meséltem a tervemről, ő mutatott be dr. Steiner Józsefnek. Az első találkozás után tudtam, hogy ez egy különleges dolog lesz. Minden könyvemnek más üzenete van, de most sincs azért hiány szerelemből és erotikából. A fő irány a társadalmi szerepvállalás. Számomra ezek az igazi problémák most a világban, talán azért is lett ilyen mélyreható a könyv. Illetve nem utolsó sorban anya és nagymama is vagyok, szentimentálisabb lettem az elmúlt időszakban. Sajnos túl sok szerettemet veszítettem már el életem során, ilyenkor az ember más viszonyba kerül az igazi probléma definiálásával és az elmúlás fogalmával. Ez egyfajta feldolgozás is számomra, ilyen formán kiírhatom magamból a fájdalmat.
BE: A két főhősödön túl van egy mellékszereplő is, aki nagyon fontos szerepet tölt be a könyvben. Mit kell tudni róla?
BB: A főhősök, dr. Budai Donát és Zelda mindketten fiktív személyek. Szeretem én kitalálni és tulajdonságokkal felruházni a szereplőimet. Ellentétben velük, dr. Steiner József nagyon is valós. Teológus, missziológus, a TCM Nemzetközi Teológiai Intézet professzora. Így találkozik a könyvben a fikció és a valóság. Józsefen keresztül még érzékenyebben érintett engem ez a téma, képeket, videókat mutatott és mesélt a missziói során átélt tapasztalatairól és sikereiről. Ő igazán tudja milyen ott az élet: mélyszegénység, vízhiány, gyermekek kizsákmányolása, oktatás problémája, vallások keveredése és az ebből adódó konfliktusok. Nélküle ez a könyv nem jöhetett volna létre, ettől lett igazán sokszínű. Így talán nem titok, hogy a leírtak nagy része valós esemény. Nagy köszönettel tartozom neki ezért!
BE: Miről szól a könyv?
BB: A vezérszál a magyar orvos és a kenyai-magyar lány szerelme. Budai Donát egy magyar orvos, aki gyakorlatilag menekül a múltja elől, amikor is lehetősége adódik részt venni egy afrikai misszióban. Fogalma sincs arról, milyen jellemfejlődésen megy majd keresztül és talál vissza újra önmagához. Józsefnek köszönhetően nem egy hagyományos orvoscsoporttal érkezik Afrikába. Betekintést nyer az afrikai emberek mindennapjaiba, a taníttatásukba, az életmódjukba, a misztikus vallásukba. A hit sokkal nagyobb hatást gyakorol majd Donátra, mint azt valaha is gondolta. Zelda, a magyar-kenyai származású lány nagyon sokat segít neki a misszió során, igazán mély benyomást tesznek egymásra. Képtelenek parancsolni érzelmeiknek. Hogy mi lesz a sorsuk, kiderül a könyv végére.
BE: Mikor kezdted érezni, hogy Te is segítenél a gyerekeken?
BB: A könyv írása már folyamatban volt. Józseffel egy kávézóban ültünk, mesélt nekem a missziókról, nézegettük a képeket és videókat. Felkerestük a Missions of Hope International hivatalos oldalát és tanulmányoztuk, hogyan lehetne támogatni a gyerekeket. Itt pár kattintással meg lehet ezt tenni, de egyszer csak belém vágott, hogy én máshogy akarok segíteni és valami kézzelfoghatót tenni értük. Arra jutottam, hogy minden egyes eladott könyvem után járó bevételem egy részét felajánlom a Missions of Hope International és a TCM szervezeteknek.
BE: Hogyan lehet segíteni az afrikai gyerekeknek a könyved által?
BB: Tudom, hogy a mai világban nehéz arra ösztönözni az embereket, hogy adjanak, hiszen mindenkinek kevesebb van. Ezért nem indítottunk külön adományozó kampányt. Együtt teszünk jót, ugyanis csupán a könyvet kell megvásárolni ahhoz, hogy egy afrikai nyomornegyedben élő gyermek egészségügyi ellátásához, élelmezéséhez és taníttatásához hozzájárulhassunk. Nem az a cél, hogy egyetemre menjen minden gyerek, de kitanulhatnak egy szakmát, például varrónő, vagy kovács. Az európai embernek ez nem egyenértékű a csodával, de nekik a mindent jelenti. Ezzel a lehetőséggel biztosíthatják a saját megélhetésüket és kitörhetnek a szegénységből. Józsefnek van olyan régi tanítványa, aki ma már egy európai cégnél egy 50 fős csapatot vezet.
BE: Hogyan tud segíteni a Missions of Hope International és a TCM szervezet?
BB: dr. Steiner József és csapata a TCM segítségével szokott kiutazni Afrikába, kint pedig a MOHI-val működik együtt. A taníttatás mellett József és csapata, beemeli a keresztény nevelési módszereket, és azt a tudatot, hogy a szeretet mindenre gyógyír. Ha arra van szükség kutakat fúrnak, felvilágosítják a gyerekeket, ápolják a lelküket és a nehéz időkben kapaszkodót nyújtanak. Ezek együtt már képesek igazi csodákra, csak akarat kell hozzá. Az pedig a legtöbbjükben megvan, mivel látják az ellenpéldát, mi történik, ha nem élnek a lehetőséggel. Bűnözés, kábítószer, gyermekprostitúció.
BE: Izgatott vagy a megjelenés és a fogadtatás miatt?
BB: Mindig izgatott vagyok. Annak ellenére, hogy nem a megszokott, teljes mértékig borsás könyv, szerintem pozitív lesz a visszhang. Nem valós cél, hogy mindenkinek minden könyvem tetsszen. Én elégedett vagyok és nyugodt a lelkem, hogy ezt megírhattam és segíthetek. Biztosan lesz majd olyan ember, akiben felmerül a kérdés, hogy miért nem magyar rászorulókat támogatok, de a könyv kapcsán most ezt érzem helyesnek. Véleményem szerint mindenki tegye ott és azt, amit csak tud.
Az interjút készítette: Barna Evelin
A Misszió című könyvet az alábbi linken rendelheted meg: https://alomgyar.hu/konyv/misszio