„– Mama, szeretem Medát!
– Szép dolog a szerelem, csak ne hanyagold el a jövődet miatta – mondta, ahogy közelebb lépett hozzám.
– Magyarázd el, hogy mi köze a kettőnek egymáshoz! – kértem őt, és leültem az ágy szélére.
– Még nem is mondtam, hogy jó munka vár majd rád az Ogrevben, ha visszajössz a seregből.
Meglepett, hogy nem tudta elintézni azt, hogy Meda közelébe kerüljek, munkahelyet viszont máris talált, Szabadkán. Megszoktam, hogy mindent előkészít, helyettem gondolkodik, cselekszik, ami az igazat bevallva legtöbbször kényelmes volt, de most úgy éreztem, megkérdezhetett volna, hogy én mit szeretnék. Végül is az én életemről volt szó. Gondoltam, elmagyarázom neki.
– A jövőmet vele tudom elképzelni, és ő ugyanígy érez. Képzeld, arról is beszéltünk, lennék-e a gyermeke apja – feleltem, és kacsintottam. Azt hittem, érteni fogja, hogy ez utóbbi mégsem annyira kiforrott elképzelés.
Az arca megnyúlt, és kapkodta a levegőt. Aztán leült mellém, és amikor már tudott venni egy mély lélegzetet, szembe fordult velem, és kezét a vállamra helyezte.
– Ezek női trükkök – mondta, miközben néhányszor gyorsan pislogott, aztán folytatta. – Ne higgyél neki! Minden lány ilyen férfira vágyik, mint amilyen te vagy. Még annyi közül válogathatsz.
Ekkorra átláttam, attól félt, rám nem lehet többé hatás- sal, és hogy az életemet egy másik nő veszi majd a kezébe.
– Meda nem olyan, és különben is vele akarok élni – jelentettem ki.
Akkor felállt.
– Te megőrültél! – mondta kissé előre dőlve, ahogy a fejéhez kapott. Aztán az ablakhoz lépett. Háttal állt nekem, és láttam, kihúzta magát, és amikor megfordult, újra az a régi szelíd anya volt, akinek addig ismertem.
– Gondold csak meg, jó munka, jó fizetés, és majd szépen fogsz előrehaladni – győzködött, és újra megjelent egy halvány mosoly az arcán. Olyan mesterkélt, mint amikor apámra nézett mások jelenlétében.”
Pap Éva Szerelmek a Miljacka két partján-sorozata elérhető az Álomgyárnál!