„A fikcióban átélhetünk egy kis adrenalint, amit a való életben a szerelemnek nem kellene magában hordoznia.” - Interjú Ángyán Patríciával

A Jeges villanás már a címével is feszültséget kelt. Honnan jött az ötlet, hogy a történetet egy havas, zárt környezetbe – az Eplényi Síarénába – helyezd?

Mivel tudtuk a kiadóval, hogy az idei második könyvem év végén fog megjelenni, megbeszéltük, hogy téli tematikájú lesz. Emiatt mindenképpen havas tájat képzeltem el hozzá. Ráadásul még nem volt olyan könyvem, amely Magyarországon játszódna, így arra gondoltam: minek tovább húzni az időt? Nem szeretek túlságosan sokáig várni, hiszek abban, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Így született meg az ötlet, hogy a könyv téli, és Magyarországon játszódik.

Ekkor kezdtem el gondolkodni azon is, hogy a „téli” fogalom mennyire tág, és mi legyen az, ami igazán meghatározza ezt a könyvet. Már egy ideje nagyon vonzott a síelés, így ez szinte adta magát, nem is volt kérdés. Utánanéztem, hol lehet Magyarországon síelni, és így bukkantam rá az Eplényi Síarénára, és megszületett végül a történet helyszíne.

 

A könyv középpontjában a bizalom és az árulás áll. Miért pont ezt a két témát szeretted volna körbejárni? Van ennek személyes vonatkozása is?

A szerkesztőmmel kezdtünk el gondolkodni azon, mi állhatna a történet középpontjában, és ezek a témák mindig nagyon izgalmasak: hiszen mindennek az emberi lélek áll a középpontjában – a szeretet, a bizalom, a szenvedély, a szerelem. Ezekből pedig természetesen adódnak az ellentétek is, amelyek miatt félünk: a bizalom elvesztése, az, hogy valaki elárul, elhagy minket. Mert emberek vagyunk, kisebb-nagyobb mértékben mindannyian hibázunk – ez a mi keresztünk, az emberiség keresztje.

Ezért szinte mindenki tud azonosulni ezzel, és ha van egy pont, amivel az olvasók azonosulni tudnak, a történet mindig személyesebbé válik számukra. Ráadásul szerintem kifejezetten izgalmas is feltenni a kérdést: vajon ki lehet az a valaki? 

A regényben a félelem és a szerelem kéz a kézben járnak. Te hiszel abban, hogy a legmélyebb érzelmek mindig egy kis veszéllyel is járnak?

Nem. A való életben nem hiszem, hogy a legmélyebb érzelmeknek együtt kellene járniuk a veszéllyel. Ahogyan a Biblia is tanítja, a szerelemnek és a szeretetnek tisztának, bizalmon és önzetlenségen alapulónak kell lennie.

Viszont mivel ez egy könyv, egy regény, egy fikció, lehetőségünk van kicsit kiszabadulni a valóságból. Átélhetünk egy kis adrenalint, amit a való életben a szerelemnek nem kellene magában hordoznia. Persze a kiszámíthatóság a valós életben gyakran jobb: nem arról van szó, hogy a szerelem legyen unalmas vagy ne legyen spontán, de a veszéllyel járó intenzitás a való életben legtöbbször csak stresszt, bizalmatlanságot és folyamatos agyalást szülne.

 

Egy regényben viszont ezek az érzelmi hullámvasutak fenntartják az olvasók figyelmét: folyamatosan ott van a kérdés, hogy „vajon mi fog történni?” vagy „mi lesz a történet kimenetele?”. Így átélhetjük ezt az izgalmat, de közben tudjuk, hogy nem a saját életünkről van szó. Ez a fikció varázsa: intenzív élmények és érzelmek, veszély és szerelem, mindezt biztonságos távolból.

Hogyan alakult ki Elizabet és Nataniel kapcsolata írás közben? Már az elején tudtad, milyenek lesznek, vagy ők is megleptek időnként?

Az elején már tudtam, mit szeretnék kihozni a karakterekből, milyen legyen a személyiségük, így ezt tisztáztam magamban, mielőtt papírra vetettem volna. Ugyanakkor voltak olyan jelenetek, amelyek csak menet közben jutottak eszembe, és ezek további mélységet adtak a karaktereknek.

Van olyan jelenet vagy mondat, ami valamiért különösen közel áll hozzád – akár azért, mert nehéz volt megírni, akár mert benned is maradt valami utána?

Az a jelenet, amikor kiderül, ki a fenyegető, és ki teszi tönkre a baráti társasági életét, az az egyik kedvenc jelenetem… Legalábbis most az ugrott be először. Külső szemlélőként láttam magamban, mint egy filmes jelenetet: hogyan zajlik minden, ki mit csinál, miért úgy, ahogy, milyen a felállás, és milyen színekben pompázik az egész. Ez az egyik olyan kedvencem, ami igazán mélyen megmaradt bennem.

De ezen kívül vannak még kisebb jelenetek is, amiket most spoiler miatt nem árulok el, majd talán később a közösségi oldalaimon osztok meg kulisszatitkokat. Annyit azonban elárulhatok, hogy van néhány huncut pillanat Nataniel és Elizabet között.

 

Ha most visszanézel erre az egész útra – az első ötlettől a megjelenésig –, mi az, amit legszívesebben megőriznél ebből az időszakból?

Az elmúlt időszakban nagyon sokat tanultam a kitartásról. Amikor először elkezdtem írni a történetet, még nem volt benne annyi plusz, ezért nem volt a legtökéletesebb – nem volt rossz, de nem is a legjobb. Ezért szakértői tanácsok segítségével gyakorlatilag újra kellett kezdenem az egészet. Bár rövidebb időm volt befejezni, mégis sikerült, és ebből az időszakból főleg azt a tapasztalatot szeretném megtartani, hogy ha türelmesen és szorgalmasan dolgozik az ember, előre lehet jutni.

Örülök, hogy az élet adott egy ilyen kihívást, mert rengeteget tanultam, új tapasztalatokat és bölcsességet szereztem – persze kemény éjszakák árán. Most úgy érzem, hogy kiálltam a próbát, és pozitívan zárhatom az évet, miközben izgatottan várom, mit hoz a következő.

 

Ángyán Patrícia Jeges villanás című könyve elérhető az Álomgyárnál!