11+1 érdekesség Lontai Lénáról, amit tuti nem tudtál!

1) Van rossz tulajdonságod?

Bőven, mennyit soroljak? Az egyik, hogy ha benne vagyok valamiben, mindent kiterítek magam körül, és ezt a káoszt csak én látom át, a környezetem nem kis bosszúságára.

2) Meséld el egy meghatározó pozitív gyerekkori emlékedet!

Anyukám esténként ott ült mellettem az ágyam szélén, és olvasott nekem. Az ő és a nővérem jóvoltából az átlagnál hamarabb megtanultam olvasni, és szeretni, tisztelni a könyveket. Nem csoda, hogy a beszédképességét időközben elveszítő anyukám ágya mellett esténként én is felolvasok neki.

3) Melyik a legnehezebben, legtovább írt megírt könyved, és miért?

Ez a legelső könyvem, a Könnyező liliomok. Mivel a saját történetem és a családomé, nehéz volt megindulni vele. Plusz az első részét, Lili történetét, azaz a sajátomét, vagy négyszer teljesen átdolgoztam, mert túlságosan objektíven, igazságosan akartam mindenkivel szemben eljárni, ezzel hideg és távolságtartó maradt.

4) Fordítasz is még?

Az alzheimeres anyukám mellett szinte egyáltalán nem vállalok már fordítást, mert ezek a munkák mindig határidősek, és az alvásból tudom csak elvonni erre az időt. Hosszú távon viszont erre rámennék, és a családom sem akarna egy ideges Lénával együtt élni.

Ha ritkán vállalok, akkor főként nonprofit bibliaoktató szervezeteknek teszem ezt, de korábban volt már mindenféle fordítói munkám, például szabványosítás, esküvői helyszín prospektusa és marketinganyaga stb. A tolmácsolás az már izgalmasabb kérdés.

5) Covid előtt dolgoztál idegenvezetőként. Hol? Szeretted csinálni?

Ez az egyetlen munka, amit megtartottam minimálisan, mert rendkívül szeretem. Hétvégenként, amikor a férjem nem megy dolgozni, akkor ő vigyáz anyukámra. Szeretné, ha kiszakadnék a négy fal közül, és szárnyalhatnék, mert ezt élem meg, amikor idegenvezetőként dolgozhatok. Hálás lehetek, hogy eddig csak olyan munkáim voltak, amiket nagyon szerettem.

Hogy hol? Inkább Magyarország területén, mert ahogy szoktam mondani: nagyon jó a családom, és szeretném, ha ez így is maradna. A legfelkapottabb helyszínek: Budapest, Gödöllő, Esztergom, Szentendre és Visegrád.

6) Bármi, amit megbántál utólag életed során?

Ezzel a kérdéssel megfogtál. Kutatok az emlékeimben, és nem találok. Nem azért, mintha nem hoztam volna rossz döntéseket, de végül sosem úgy éltem meg, hogy megbántam, hanem inkább úgy, hogy tanulságos helyzetbe keveredtem, és végül igyekeztem a legjobbat kihozni belőle.

Egy apró példa erre, hogy vettem egy rendkívül drága, tartósnak feltételezett aprító- és botturmixgépet. Az első használat után tönkrement a kés, és elég messzire kellett vinnem szervizbe. A javítás után helyben kipróbáltuk, jól funkcionált, viszont odahaza az újabb használat után megint nem működött a kés. Vissza kellett mennem, kiderült, hogy a kést tartó rész sem volt jó. Pár használat után megint nem működött a készülék, mert a teteje is hibás volt. Ekkor már igazán bosszankodtam, mert annyit költöttem benzinre a szervizig meg haza, mint amennyibe került maga a nem túl olcsó gép.

A szervizesek egyszerűen nem értették, mi történhetett a gépemmel, mert sosem fordult elő még ezekhez hasonló ezzel a készülékkel. Végül kicseréltek mindent a gépemen, amit csak lehetett, plusz adtak mindenből egy teljes szettet, és felhatalmaztak, hogy nekem többé nem kell hozzájuk mennem személyesen, csak e-mailben küldjem, mi a gond, és azonnal küldik a cserét. Azóta semmilyen baja nincs a gépemnek, és ha netán elromlana bármi, van egy másik belőle.

7) Hogyan kezeled a hazugságot, igazságtalanságot?

Nagyon nehezen. Felforr a vérem, és alig tudom türtőztetni magam. Pedig dühösen nem lehet békeszerzőnek lenni, márpedig nálam ez rendkívül fontos.

8) Biztos vagy magadban?

Sajnos nem. Ezért vártam vagy tíz évet, mire kiadtam az első könyvet.

9) Mi a legjobb rész számodra az írásban?

Nem tudnék egyetlen fázist kiemelni, mert minden részletébe szerelmes vagyok. Amikor kipattan egy ötlet, és lepereg filmként előttem; amikor kutatok, és a mélységeiben megértek egy témakört, sőt, akár magamat is. Vagy amikor végre leülök a gép elé, és a képzeletem szárnyal téren és időn túl; amikor a béta olvasóimtól jönnek a visszajelzések, és kívülről látom a művet; amikor a borítótervezővel megbeszéljük a könyv testet öltött szimbolikáját és célját; és amikor a szerkesztő szakértelemmel jobbá formálja a könyvet. Mindet szeretem.

Talán egyet emelnék ki, amihez nem értek és nehéz nekem: a marketing. Szívem szerint a háttérben írogatnék, csak ne kelljen azon agyalnom, milyen fogással tudom rávenni az embereket, hogy akarjanak Lontai Lénát olvasni. Ez nem az én világom. De tisztában vagyok vele, hogy ez szükséges ahhoz, ha szeretném, hogy a könyveim sokaknak segíthessenek. Plusz bónuszként így csoda embereket ismerhettem meg eddig.

10) Ha választhatnál melyik nagy íróval innál meg egy kávét?

Anne Frankot hívnám meg egy forró csokira a kedvenc RomKafémban. Tizenhárom évesen olyasmit vetett papírra, ami rengeteg emberben maradandó nyomot hagyott. Más gyerek is átélte ugyanazt, mint ő, de benne volt indíttatás arra, hogy megörökítse. Egyszerű nyelvezetével bárkihez eljuthat, a szofisztikált réteghez és a szürke hétköznapok hőseihez egyaránt.

11) Mennyire tartod fontosnak az olvasókkal való személyes kontaktust?

Meglepő módon ez rendkívül pozitív hozadéka a marketingnek. Olyan emberek követnek be, akik jóindulatúak, egymást segítik, pozitív a kisugárzásuk. Ilyen emberekkel öröm kommunikálni. Vannak olyanok is, akik azért keresnek, hogy segítsek, mert az elevenjükre tapintottam valamelyik könyvemmel. Ez megtisztelő és nagyon hálás feladat. Szeretetet kapok vissza cserébe.

+1) Milyen apropóból éltél kint a Dél-Afrikai Köztársaságban?

Ez még a rendszerváltás előtt volt. Abban az időszakban nagy dolognak számított, hogy kikandikálhattam a nyugati világra. Szerettem volna szabadon élni egy másik világban, eredetileg nem terveztem, hogy hazajövök. Ám az élet más lapokat osztott, amit utólag megint csak nem bánok.

Lontai Léna könyvei elérhetőek az Álomgyárnál!