Thomas Mann kabátja

Milyen egy zseniális regény vagy zenemű? Érezni rajta, hogy szerzője akarva vagy akaratlanul szerződést kötött az ördöggel? Ha Goethe a nagy politikai karrierre szomjas tudós és az ördög kapcsolatát mutatja be, Mann egy nagy zeneszerző zsenialitásának árát, akkor ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy egy egyedileg szabott nagykabát ára is lehet a zsenialitás. És a zsenialitás eléréséhez szinte mindig külső segítség kell. Az ördögtől? Akár. De lehet máshonnan is. Ez a regény a kabátszabás túlvilági kalandjait úgy próbálja feltölteni a szükséges mértékű zsenialitással, hogy segítséget kér egy másik kabát, egy magyarországi gyerek kabátjának történetétől. És ha ezek nem alkothatnának együtt regényt, ahogy, mondjuk, a fekete és a fehér alkotja bizonyos mintázat mellett a pepitát, akkor jön a történetszabó, és e történet kiszabásakor egy emberinél zseniálisabb világ és társadalom képe is földereng. Az elefántoké. De csitt, a titokra csak a könyvből derülhet fény. Mert van titok, és van fény, ami ezt a derűt ránk szórhatja.

„Kabát nélkül mentek haza a vásárból. Az, hogy nem volt kabátja, valósággal melegítette. Eddig ez eszébe se jutott. Hogy a meleg ruha miatt fázik az ember. Hozzászokik, nem állja meg a helyét egymaga a hideggel, a természettel szemben.”