• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Majdnem összes - Válogatott novellák
ISBN: 9789630796682
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 652
Kategória

Majdnem összes - Válogatott novellák

0 (0)
"Majdnem az összes novellám olvasható ebben a könyvben. Kivétel a bár című 1998-as kötetem: mai szemmel is úgy látom, sikerült olyan szorosra szerkesztgetnem annak idején, hogy fájna szétszedni. Ugyancsak kihagytam a nyolc novellát, amelyek kettesével, ikerszövegként jelentek meg a Tiszta tűz -ben, mert... csak. Nem foglalkoztam továbbá azzal a két tucatnyival sem, amelyeket angolul írtam, amikor évekig a Yale-en időztem. Jó érzés, hogy vannak munkáim egy világnyelv fogságában. Hagyományosan a magyart tekintik irodalmi cellának, és tessék. Végezetül nem kerülhettek be azok, amelyek a bizonytalan jövőben készülnek el, fölteszem (remélem), várhatóak ilyenek."

"Válogatott novelláskötet: ez úgy hangzik, mint egy olyan kitüntetés, amelyet csak halála után kaphat meg az ember. Ennek szellemében én most másodszor kerülök a halálomon túlra. Jelent már meg válogatott novelláskönyvem (Magvető, 1981), pedig akkor még nevetségesen fiatal voltam az elmúláshoz. Live fast, die young? Utóbbiról szerencsére már lemaradtam."

CSÖNDES JUBILEUM:
AZ ÚN. ÉLETMŰSOROZATNAK
EZ A TIZEDIK KÖTETE.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard