• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
1989
ISBN: 9789632785899
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 236
Kategória

1989

0 (0)
Az 1989 a magyar rendszerváltás műfaji határokon átívelő regénye

"Könnyen elképzelhető, hogy néhányan emlékeznek még a nagy francia forradalom 200. évfordulójára rendezett közép-európai ünnepségsorozatra. Ebben az évben, mely e könyv címoldalán négy számjegyben fejezi ki önmagát, az embernek hirtelen olyasféle érzése támadt Magyarországon, hogy bár ugyanabban a darabban játszik, mint korábban, de nemcsak a színpad és a nézőtér változott meg, de az ő szerepe is. Pedig csak felkapcsolták rá valahogy a villanyt. 1989-ben egy évnyi időre láthatóvá lett az, ami eddig láthatatlanul üzemelt. És mindenki a maga módján tette ki magát a meglepetésnek. E dokumentumregény szerzője a fordulat évének nevezett átmeneti hangsúlyeltolódást aképpen mutatja be, mint egy napot a történelemből. Amikor látszik.
Vágvölgyi  írásainak különlegessége ebben a művében is egy nagyon egyszerű tényre vezethető vissza, arra, hogy ért ahhoz, amiről beszél, hogy tájékozottsága a tárgyalt anyagban mindig meggyőző, hogy adatai megbízhatóak, hogy stílusban a könnyű látványosság helyett a pontosat kedveli, egyszóval már a választott eszköz lefegyverez, hogy figyelmünket végképp megnyerje a választott tárggyal, ami végső soron minden szövegében ugyanaz az ijesztően szánalmas alak, az, akit, ki tudja, milyen joggal, már alteregónknak mondanak: az aljasul aktuális, a múltját a jövőjében felzabáló történelmi állat, a nagy, a névtelen, a félelmetes alattvaló."
Krasznahorkai László
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard