Tollseprű

Éreznek-e a takarítónők bármiféle vonzódást a munkaadóikhoz? Vagy csak a fizetség iránt? Tény, hogy legalább kültaggá válnak a famíliában. Nellike, Mártás, Ágica, Rozika és Lilike próbálja rendben tartani férfi főhősünk otthonait egy életen át. Akarnak-e, képesek-e segíteni rajta? Kérdés, miként hat a külső rend a belsőre, és viszont. Vámos Miklós Karcsú Könyvek-sorozatának nyolcadik kötetében a tollseprű művészei az alhősök. Karcsú Könyvek - Pontos történetek A Karcsú Könyvek kisregényei elég tömörek ahhoz, hogy beleférnek az erre a célra tervezett szilfid kötetekbe. Belecsúsztathatók retikülbe, zsebbe, autóstáskába, és erőfeszítés nélkül tarthatja őket a legkisebb női kéz is, nemcsak otthon, hanem vonaton, autóbuszon, villamoson, strandon, repülőn, de akár sorban állás idején is. A vastagkönyvfóbiában szenvedő olvasók minden bizonnyal örülnek nekik. A rövidebb terjedelem fokozott pontossággal párosul, ezekből a szövegekből a szerző mindent kihúzott, amit emberileg és művészileg lehetségesnek ítélt, s kifejezik mindazt az értéket és örömöt, amivel a korszerű próza kedveskedhet a befogadóinak. A sorozatban megjelent: Ötvenhét lépés (2022) Palackposta (2022) Visz a vonat (2023) Teendők halálom után (2023) Ki vinné haza (2024) Cím nélkül (2024) Utána tánc (2025) Részlet: JÓ NAPOT, KÉREM, KAPHATÓ ITT TOLLSEPRŰ? – a kérdés hebehurgyán lebegett abban a semmiben, amelyben senki nem figyelt rá. A két eladó – vagy ahogyan ilyen bevásárlóközpontokban hívják: árufeltöltő – arra összpontosított, hogy a különféle vajakat besorakoztassák a nyitott jégszekrény középső polcaira, a targoncán lévő kartondobozból. Egymást akadályozták, s ezen röhögcséltek. Gimnazistakorúak lehetnek. Hagymagerezd fenekükön kőzúzott farmer, mintha egy számmal kisebbet hordtak volna a kelleténél, a tangák körvonala kirajzolódott. Negyven körüli hímeknek, már ugye, túl a csúcson, ennyi is izgalmas. Mit keresel? – vetette oda a világosabb szőke, a lófarkas, hátra se fordulva. Igen, ez a nemzedék már tegez boldogot-boldogtalant. Tollseprűt! Erre odanéztek a válluk fölött, majd egymásra. Várták, szólaljon meg a másik. A hajuk töve a fejtetőn sötétlett, ideje festetni. Hát, asszem, a konyhai cuccoknál! – a melírozott bizonytalanul mutatott a háztartási részleg felé. Ekkor azért már érlelődött a gyanú, hogy ezeknek a lányoknak fogalmuk sincs, mi az a tollseprű. Nyilván arra a kis tollkötegre gondolnak, amivel a sütésre váró tésztákat keni be a háziasszony izével… valamivel. Olívaolajjal? Margarinnal? Mindegy. József mutatni próbálta: Amivel a pókhálózni szoktak! Pókháló? – kérdezett vissza a lófarkas. Azt se tudják, mi a pókháló? Na ne. Takarítani csak szoktak! Legyintett, megköszönte, indult arra, amerre a melírozott irányította. Konyhai cuccok… Ahogyan távolodott, még hallotta, hogy a két csaj hadarós párbeszédbe fog. Éneklős hangsúlyokkal. Talán romák? Attól még tudhatnak magyarul. Vagy Erdélyből települtek át? De ott is a mi nyelvünket beszélik. Tollseprű nincs sehol. Szokott lenni, mondta egy idősebb asszony az áruház egyenruhájában, de mostanába nem kűdenek. Aha. Ő meg vidéki. Mártásra emlékeztetett. Senkinek se könnyű. Istenem, szegény Mártás… biztos a faluja temetőjébe került. Ki tudja, milyen régen. Jól jönne most nagyon, villámsebesen összekapná a lakást, és főzne finomakat. Mmm. Egy idősebb eladó a műszaki osztályon azt tanácsolta, menjen piacra vagy kirakodóvásárra, ott lehet kapni. Kiss József úgy döntött, inkább hazatér. Söprűvel is lehet pókhálózni, ha az ember vigyáz, hogy ne karcolja meg a vakolatot. Az ő garzonjában különben már ideje volna festetni. Azt is halogatja. Ahogyan mindent, amióta egyedül él. Sejtette, hogy ez így lesz, amikor beadta a derekát, és Anna ismételt – egyre nyomatékosabb – kérésére aláírta a válással kapcsolatos iratokat. A francba… nem nekem való a magány.