Az aranyhajú (e-könyv)

„– Ne higgyenek neki! Csirkefogó, szélhámos, a haja sem igazi. Fodrászhoz jár. Isten bizony festeti, és tartós hullám van benne. Száradjon el a nyelvem, ha hazudok. Eddig nem árultam el, de most csak tudják meg!… Nem is volt kombájnos sohasem.  Másnap a tél hírnökeként leszállt a köd. Azt hiszik az emberek, a ködben kiabálhatnak, mintha falak vennék körül, pedig inkább még szárnyakat kapnak ilyenkor a szavak. Az asszonyok megint összefutottak nálunk a kút körül. Összefutottak, és lett olyan csiripelés, mintha seregélyek szállták volna meg a szõlõnket. Az állami gazdaságból idehallatszott a férfiak kapájának harsogása, a ködbe bújt asszonyok mégis úgy beszéltek, mintha szavukat senki nem hallaná. De hallották az emberek. Kapával a vállukon feljöttek olyan magasra, hogy kilátszottak a ködbõl. Az asszonyok még ekkor sem hagyták abba, sõt, egyre jobban nevettek, összecsapkodták a kezüket, úgy csodálkoztak a kombájnos aranyhaján.”