Szerelem és kard

Bányai Júlia alakját ma már kevesen ismerik, pedig hazaszeretete (a kor kifejezésével élve: honleányi hűsége) ma is példaértékű. Életéről kevés a megbízható történeti adat: a visszaemlékezések romantikus mázzal vonták be az 1848-as forradalom és szabadságharc korát, illetve annak alakjait - így Bányai Júliáét is. Miklya Luzsányi Mónika életrajzi regényében a korabeli forrásokra támaszkodva, szakértők bevonásával egy olyan Bányai-portrét igyekszik megalkotni, amely lefejti ezt a romantikus mázat, és Bányai Júliát mint önmagát kereső és megvalósító, saját (sokszor idealisztikus) céljaiért küzdő nőt mutatja be. A könyv árnyalt, részletes képet fest a ma már alig ismert szabadságharcos nőről, akinek férfiruhába kellett bújnia azért, hogy harcolhasson saját maga és a népe szabadságáért. Részlet a könyvből: Hiába mindez, nőket csak ápolónőként láttak szívesen a fronton, Kossuth Zsuzsanna keze alatt, vagy markotányosnőnek sorozták be, hogy főzzön, mosson a bakákra. Júlia egyikhez se értett, bár a cirkuszban megtanulta a ficamok és a rándulások kezelését, ha kellett, még törést is ellátott, de hogy cselédmunkát végezzen? Azt még a férjének se cselekedte meg, nemhogy idegen bakák kapcamosója legyen! Ráadásul meg se ennék a főztjét, mert bizony nemigen értett ehhez a női mesterséghez. - Nincs szüksége a hazának arra, amihez én értek - panaszolta nem egyszer a férjének. - Nem tudhatod, mit hoz még a sors - szólt Gyula. - S mondok valamit. Tán nem is szeretném, hogy szükségét lássa a mi édes hazánk a te képességeidnek. Mert akkor nagy lesz a baj bizonnyal, ha az asszonyoknak is kardot kell ragadniuk. A baj megtörtént. Alighogy Gyula eltávozott, a császár seregei megindultak a szabad Magyarország ellen. Nem élt ember a földön, kit Gyula jobban szeretett volna nála, ám a nemzetért még inkább hevült a szíve. Igaza volt Matthieu-nek. Ha nem akar gyászos özvegységben elemésztődni, ha hű kíván maradni férje érzeményeihez, akkor nem ülhet ő sem ölbe tett kézzel, nem tarthatják kiskorúságban a Döme-félék meg az ilyen-olyan politikusok. Hiszen micsoda alávalóság! Pont a forradalmi kormány infantilizálná? Hisz akkor sem tartották gyermeknek, amikor valósággal kiskorú volt! Laura asszony mindig felnőttként kezelte, a cirkuszban az első pillanattól kezdve a maga ura volt, magának kellett hordozni döntései súlyát, hát most sem engedi, hogy holmi kormányzótanácsok döntsenek a feje felett! Ha a haza honvédeket kíván, ha a szabadságot meg kell védeni, hát ő odaszánja a kardját, akkor is, ha nőként nem tartanak rá számot! Akkor is, ha a halált kockáztatja, s nem csak a csatamezőn. Mert ha napvilágra jön a csalása, akkor kivégzik a saját felettesei. Azonban úgy érezte, nincs mit vesztenie. A cirkusz, bár az otthona volt, és artistatársai jóban-rosszban kiálltak mellette, nem nyújthatott többé menedéket a megtört szívének. Annak harc kellett, háború és beteljesülés. Gyula végakaratának beteljesülése.