Disznótor

Hasas hófelhőkkel terhes ólomszürke ég borul a vidéki kisvárosra. Tóth János tanító

 

családjában disznóvágás lesz, s míg a toros vacsorára készülnek, váratlan események zúzzák

 

szét a hétköznapok nyugalmát, évtizedek óta felszín alatt lappangó ellentéteket robbantva ki.

 

Két nap leforgása alatt két család élete fordul föl fenekestül. Két családé, amelyek mindenben

 

különböznek egymástól, s amelyek sorsát mégis eltéphetetlenül egybefonja a huszadik század

 

történelme.

 

A szegénysorból származó Tóth Jánost özvegy édesanyja hihetetlen áldozatok árán

 

taníttatta. Tóth mégis elhagyja őt és két testvérét, mert belebolondul a valaha jómódú

 

földbirtokos Kémeryék ifjabbik lányába, Paulába. Őt nővérével és öccsével a fukar, szigorú

 

nagymama neveli, akitől a gyerekek több verést kapnak, mint szeretetet vagy ételt. Nem csoda

 

hát, hogy miután a gőgös Paula hozzákényszerül öccse házitanítójához, Tóth Jánoshoz, a

 

férfinak szüntelen megvetés és megaláztatás jut osztályrészül. Vajon meddig tartható fenn egy

 

kapcsolat, amely az egyik félnek mindent, a másiknak semmit sem jelent?

 

A Disznótor az eltemetett titkok regénye: egyszerre sötét tónusú bűnügyi történet és

 

megrázó, görög sorstragédia.

 

Régi, fájdalmas emlékeket ébresztett bennem a Disznótor elolvasása. Hiszen a vallásos,

 

puritán Hajdúság, ahol a regény játszódik, egyben saját gyerekkorom színhelye is, annak

 

minden szépségével és drámájával. Ahogy Szabó Magda is fogalmaz, a könyv „üzenet (…)

 

abból a hajdani világból emebbe”. A nagyszüleim múltba vesző világából, amelyben nem volt

 

virtualitás, az emberek „igazi” életet éltek, cselekedeteiknek súlyuk és következményük volt, a

 

becsületnek pedig nem volt alternatívája. – SÁNDOR ANIKÓ