• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Létkérdések (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789633762165
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 0
Formátum: e-könyv
Kategória

Létkérdések (e-könyv)

0 (0)

Az 1962 májusában Budapesten született Pivárcsi István huszonöt éve gyakorló tanár a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, emellett bõ tíz éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem külsõ vezetõtanára. Majd húsz éve idegenvezetõ, és íróként mintegy ötven szakcikk mellett tizenkilenc eddig megjelent könyvet is jegyez. Diákjai rendkívül színes egyéniségnek tartják, nemcsak elõadásmódja és gyakorlati módszerei miatt, hanem azért is, mert gyakorta meglilul, vagy elfeketedik a feje a méregtõl. Ez utóbbiak miatt egyik fõ oktatási erényének tartják, hogy mindig mindent azonnal kiordít magából, és utána „szent a béke”. 1995-ben kezdett el rendszeresen publikálni, kezdetben pedagógiaioktatási szakmunkákat írt, majd 1997-tõl humoros és ismeretterjesztõ-kultúrtörténeti könyveket kezdett megjelentetni. Mûvei tematikailag három csoportra oszthatók: pedagógiai szakmunkák, az iskolai életbõl merített humoros gyûjtemények, illetve ismeretterjesztõ tárgyú kultúrtörténeti és néprajzi könyvek. Szerinte „bármit olvass el, mert ha csak egyetlen új szót vagy fogalmat sikerült is közben megtanulnod, máris megérte”.

Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Magyar hadvezérek kalandjai (e-könyv)
5%
e-könyv
Pivárcsi István

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Híres magyar asszonyok kalandjai (e-könyv)
5%
e-könyv
Pivárcsi István

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Magyar zeneszerzők kalandjai (e-könyv)
5%
e-könyv
Pivárcsi István

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Kannibálok könyve (e-könyv)
5%
e-könyv
Pivárcsi István

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Boszorkányok könyve (e-könyv)
5%
e-könyv
Pivárcsi István

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Angéla (e-könyv)
5%
e-könyv
Thury Zsuzsa

Borító ár:

Akciós ár:

1 254 Ft
Kosárba
Lovak a ködben (e-könyv)
5%
e-könyv
Száraz Miklós György

Borító ár:

Akciós ár:

1 416 Ft
Kosárba
Egy régi udvarház utolsó gazdája (e-könyv)
5%
e-könyv
Gyulai Pál

Borító ár:

Akciós ár:

361 Ft
Kosárba
Burokban születtem (e-könyv)
5%
e-könyv
Kosztolányi Dezsőné

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Az elfeledett kert (e-könyv)
5%
e-könyv
Kate Morton

Borító ár:

Akciós ár:

4 274 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard