Pedig olyan szépen éltek

„A gyerek egészséges. Azt mondják, hogy csak ez a fontos, az nem

számít, hogy szép vagy csúnya. Ennél a mondatnál iszonyú dühöt

érzek: hát hogy ne számítana, hogy egy gyerek, pláne, ha lány, szép

vagy csúnya.

Egész gyerekkoromban azt hallgattam apámtól, hogy a csúnya lány

eláshatja magát, mert a csúnya lány az még annyira se jó, mint a

szép lány.”

„Nem tudom eldönteni, ez tényleg a boldogság már, vagy a boldogság majd csak akkor jön el, ha

beköltöztünk a bézs színű házba.”

A hétéves Mari mást sem hall otthon, mint hogy ő csúnya, buta, semmirekellő. Alkoholista apja és

rideg anyja mellett nemhogy Barbie babát vagy szép ruhát, de egy kedves szót, egy szerető pillantást

sem kap soha.

Kamaszként a Tisza-menti kisvárosból Nyíregyházára megy tanulni, ahol összejön „a rendes fiúval, egy

normális családból”. Mari homályosan érzi, hogy hiányzik valami a kapcsolatukból, de igazán csak az

számít neki, hogy végre tartozhat valakihez. Különösen amikor kiderül, hogy babát vár.

Hiába a szép ház, a gyerek, a kedves és gondoskodó férj: a hiányérzet, a zavar és saját

alkalmatlanságának érzése egyre csak növekszik benne. Mari elkezdi kutatni, miért nem teszi

boldoggá az anyaság, miért nem képes szeretni, és elfogadni a szeretetet – ám jóval sötétebb

válaszokat talál, mint amire számított.

Szentesi Éva regényét új, javított és átdolgozott kiadásban veheti kézbe az olvasó.