Ezt a novellás kötetét még Palotai Boris állította össze, de a könyv végleges formáját testvére halála után Palotai Erzsi adta meg. A kötet három ciklusra tagolódik: a legnagyobb, a Ki ismer engem? elbeszéléseket, a másik kettõ: Esendõ nagymama vagyok és Emlékek rendetlen fiókombõl, tárcákat tartalmaz. Írásait, személyiségét nem kell felfedeznünk: Palotai Boris ezúttal is imádja a történeteket, az élet furcsaságait, csúfondáros, melegszívû és kíváncsi. Amihez csak hozzáér: legyen az egy búbánatos férfi, egy öreg kredenc, egy vidéki korzó, egy töpörödött házikó: azonnal lélegzik, él. Az úgynevezett mindennapokból összegyûjtött elbeszélései a sokféleségtõl tömöttek mint egy teli szatyor, melyet gyakorta cipelnek elbeszéléseinek hõsei. Sikerének egyik titka talán, hogy amirõl ír, azt belülrõl ismeri és majdnem mindig szereti is. Nemcsak azokat, akiket valóban szeret azokat is, akiket kissé utál. Ez csak látszólagos paradoxon. Palotai Borishoz nemcsak a váratlanul özvegyen maradt és némi nyugalomra sóvárgó mama áll közel, hanem szépen felnõtt, életerõs gyermekei is, akik egy ádáz szópárbajban akarják megkaparintani a maguk számára a mama szabadidejét, nyugalmát, lakását. A besavanyodott vénlány, aki egy üvegcse fürdõsót talál és úgy érzi, kiszáradt teste, élete megújul a habos kádfürdõben. A férj, aki abban a hitben élt, hogy nevetõs, szerelmes feleségét egyedül õ tette boldoggá s halála után döbben rá, hogy az asszony nagyon is önálló, intellektuális, céltudatos ember volt, a fodrászlány, akinek külföldrõl hazatért udvarlója hiába rakja elé felhalmozott mûveltségélményét, de egybõl kigyullad, amikor a fiú közli, hogy megtakarított pénzén öröklakást vásárolt. Palotai Boris humora minden még tragikus írásában is jelen van, tartást sugall, amivel a sokszor elviselhetetlennek látszó körülmények közé szorult figurák kievickélhetnek, vagy egyszerûen kibírják, eltûrik, amit az élet rájuk mért. Szereplõinek humora, tartása része tehát Palotai Boris írói tartásának, ahogy az életben dolgozott, járt, segített, gyönyörködött, szenvedett, figyelt. Ezzel a rozsdafoltos kézzel hány kötet bánatot, csalódást írt már össze mondja egyik írásában. Igazán csúfolódó humorral leginkább mégiscsak önmagát látta. Mert Palotai Boris minden írói nagyképûségtõl mentes volt. És hatásának, az írásaiban összegyûjtött energiának talán ez egyik legfontosabb alkotóeleme.