Az oroszlán körülszimatol, felemeli az egyik mancsát, majd a másikat, vigyázva, lassan, lassan, még egyszer... Nyaka, törzse kinyúlik, elõrelendül, mintha egy láthatatlan karikán ugrana át. Egyszer, kétszer, háromszor... Utána elbõdül, s az oldalára heveredik. Ismét nekirugaszkodik, bõre alatt apró remegések futnak, farka a levegõbe suhint, nagyot csattan... Hatalmas, felborzolt teste gyámoltalanul zuhan vissza. Aha... gyakorol... próbálja azt a mozdulatot, amit pontosan érez. Ismerõs nyomás nehezedik a mellére. Te meg én... mi ketten... akarja mondani neki. Kinyitja a száját, becsukja. Valami dugó zárja el a torkát, attól nem jön ki a hangja. S azontúl mindennap kilátogat az oroszlánhoz.