Álomgyár
Hibridek
Kategória
Sci-fi
ISBN
9789634197102
Megjelenés
2018-04-24
Terjedelem
272 oldal

A szerzőről

Octavia E. Butler
(0 értékelés)

Hibridek

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Várható szállítás: 2–7 munkanap

Leírás

Az emberek és az oankálik azóta párosodnak egymással, hogy az idegen faj megmentette a nukleáris háború utolsó túlélőit. Az idegenek célja, hogy a hímek és nőstények mellett létező, harmadik nemű társaik, az ólojok – akik az alakváltás, gyógyítás és génmanipuláció képességével rendelkeznek – addig kísérletezzenek az emberi DNS-en, míg létre nem hoznak egy olyan hibridet, ami képes életben maradni a világűr legkegyetlenebb feltételei közt is.

Jodahs egy különleges óloj: ő az első földönkívüli, akit emberi anya szült meg. Ahogy felnő és a teste érettségi szakaszba lép, úgy fedezi fel különleges képességeit. Jodahs azonban a származása miatt idegennek számít az idegenek között is, és ha nem tanulja meg kontrollálni a félelmét, valamint nem veszi sikerrel a metamorfózisokkal járó kihívásokat, akkor nem a két faj megmentője, hanem végzete lesz.

A Xenogenezis-trilógia befejező részében minden benne van, amiről a sci-fi műfaja szól; Octavia E. Butler a képzelet határait feszegetve, méltó módon fejezi be lebilincselő és végtelenül elgondolkodtató történetét.

 

A szerzőről:

Octavia E. Butler 1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé. Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek a bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különféle mutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus. Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogesis-trilógia, illetve a Kindred és az Earthseed-duológia.

Az alkotó további művei
Teljes lista
A magvető példázata
-15%
Octavia E. Butler
A magvető példázata

Akciós ár:

4233 Ft

Borító ár:

Kosárba
A talentumok példázata
-15%
Octavia E. Butler
A talentumok példázata

Akciós ár:

4658 Ft

Borító ár:

Kosárba
Rokonság
-15%
Octavia E. Butler
Rokonság

Akciós ár:

4233 Ft

Borító ár:

Kosárba
Rokonság (e-könyv)
-5%
Octavia E. Butler
Rokonság (e-könyv)

Akciós ár:

3306 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
Fourth Wing - Negyedik szárny
-15%
Rebecca Yarros
Fourth Wing - Negyedik szárny

Akciós ár:

5941 Ft

Borító ár:

Kosárba
Énekesmadarak és kígyók balladája
-15%
Suzanne Collins
Énekesmadarak és kígyók balladája

Akciós ár:

4658 Ft

Borító ár:

Kosárba
A háromtest-probléma - A háromtest-trilógia 1.
-15%
Cixin Liu
A háromtest-probléma - A háromtest-trilógia 1.

Akciós ár:

5099 Ft

Borító ár:

Kosárba
Mad Max Hawkinsban - Stranger Things
-15%
Brenna Yovanoff
Mad Max Hawkinsban - Stranger Things

Akciós ár:

4844 Ft

Borító ár:

Kosárba
A siló - Wool 2. - Megfelelő méret
-15%
Hugh Howey
A siló - Wool 2. - Megfelelő méret

Akciós ár:

1274 Ft

Borító ár:

Kosárba
Álomgyár

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.