• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Oblivion - Feledés (Luxen Daemonnal)
ISBN: 9789636753832
Megjelenés: 2025-07-14
Oldalszám: 381
Nyelv: magyar
Kötésmód: puhatáblás, ragasztókötött
Kategória

Oblivion - Feledés (Luxen Daemonnal)

0 (0)

Ha beleszeretek Katybe, talán mindannyiunk pusztulását okozom...

Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy gond lesz. Nem is kevés.

Gondokra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem innen való vagyok. A társaimmal a Luxról érkeztünk a Földre, egy sok milliárd fényévnyire lévő bolygóról. Ráadásul egy dologban biztos vagyok: az emberekben nem lehet megbízni. Hiszen félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk - mert azok is.

Kat azonban olyan közel került hozzám, mint még senki más, és képtelen vagyok lemondani róla - és arról is, hogy a képességeimmel megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a fenyegető ellenséggel, az arumokkal szembe kell szállnom - bármi áron

Éld át az Obszidián történetét Daemonnal!

"Ki gondolta volna, hogy a földönkívüliek szexik is lehetnek?" - YA Fantasy Guide

"Általában utálom, ha a szerzők ugyanazt a történetet írják meg egy újabb nézőpontból. De itt most DAEMON BLACKRŐL beszélünk, naná, hogy teljesen be vagyok gőzölve!" - Varsha, goodreads.com

Szereted a Vörös pöttyös könyveket? Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.

16 éves kortól ajánljuk!

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard