• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Napok romjai (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789636203825
Megjelenés: 2024
Oldalszám: 276
Formátum: e-könyv
Kategória

Napok romjai (e-könyv)

0 (0)
Ishiguro 1989-ben megjelent, immár klasszikussá vált regénye a feljebbvalóihoz, a hatalomhoz és a mindenkori elvárásokhoz vakon igazodó ember szívszorító története. 
Stevens, a főkomornyik egyszer csak lehetőséget kap, hogy beutazza Angliát - s egyúttal életének emlékeit. Nemcsak varázslatos, hanem zavarba ejtő is ez az utazás: Stevensszel együtt tűnődhetünk az igazi "méltóság" mibenlétén, az élet elveszett-elvesztegetett lehetőségein, s egyúttal az 1930-as évek Angliájába is bepillantunk, legalábbis annak az angol arisztokráciának a világába, amely oly sokáig mint úriemberekkel próbált tárgyalni és barátkozni a náci Németország vezetőivel. 
„Ez csak egy érzelmes szerelmi történet” - mondja a regény egyik szereplője, éppen azt sugallva, hogy a regény sokkal több annál: a történelmi vakságról, gyávaságról és az erkölcsösségnek álcázott meghunyászkodásról szóló örökérvényű történet. 

Kazuo Ishiguro ezzel a könyvével robbant be a világirodalomba, elnyerte vele a Booker-díjat, s film is készült belőle Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével. 

„Nézze meg Németországot és Olaszországot, Stevens! Nézze meg, mire képes a határozott, erőskezű vezetés. Ott aztán nem volt szó ilyen ostobaságokról, hogy általános választójog.”
 
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Vigasztalanok
15%
Kazuo Ishiguro

Borító ár:

Akciós ár:

4 249 Ft
Kosárba
A dombok halvány képe
15%
Kazuo Ishiguro

Borító ár:

Akciós ár:

1 699 Ft
Kosárba
Napok romjai
15%
Kazuo Ishiguro

Borító ár:

Akciós ár:

4 249 Ft
Kosárba
Klara és a Nap (e-könyv)
5%
e-könyv
Kazuo Ishiguro

Borító ár:

Akciós ár:

2 849 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Mazel tov (e-könyv)
5%
e-könyv
Margot J. S.

Borító ár:

Akciós ár:

2 849 Ft
Kosárba
A város és kiszámíthatatlan falai (e-könyv)
5%
e-könyv
Murakami Haruki

Borító ár:

Akciós ár:

5 691 Ft
Kosárba
Normális emberek (e-könyv)
5%
e-könyv
Rooney Sally

Borító ár:

Akciós ár:

2 366 Ft
Kosárba
Mr. Vertigo (e-könyv)
5%
e-könyv
Auster Paul

Borító ár:

Akciós ár:

2 366 Ft
Kosárba
Baráti beszélgetések (e-könyv)
5%
e-könyv
Rooney Sally

Borító ár:

Akciós ár:

2 366 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard