És mégis mozgok (e-könyv) | Álomgyár
  • Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Akciók
Könyvek
E-könyvek
Sikerlisták
×
e-könyv
ISBN: 9786156283436
Kiadó: Napkút
Év: 2021
Kategória
És mégis mozgok (e-könyv)
0 (0)

Az ezredfordulót néhány álmosan nyújtózó esztendővel már meghaladtuk, amikor egy tavaszi napon túl korán ébredtem, és ha már így alakult, felkerekedtem, hogy friss, kemencemeleg pékárut zsákmányoljak reggelire. A Keleti pályaudvar hajnali szürkületében a vadászmező, akarom mondani, pékség felé lopakodtam, amikor ismerős alak bukkant fel előttem. Többször megdörzsöltem a szemem, az észlelés azonban nem változott: ő az, a matematikus, könyvtáros, tanár, szakfordító, szolgálatmegtagadó, lelki vezető… Akivel eddig szinte mindig csak a Reáltanoda utcai kutatóintézet könyvtárának villany világította labirintusában találkoztam, amint a polcok közötti másfél méteres szakaszokon cirkál… A turista. Mert a mozgásán és felszereltségén egyértelműen látszott, hogy nem hirtelen ötlet lódította útnak, hanem rutinszerű tevékenység végzésére indul. Közel húszévnyi ismeretség után tudtam meg, hogy Merza József szakmai berkekben jól ismert teljesítménytúrázó, és írói munkássága felöleli túráinak elmesélését is. Milyen szerencsés vagyok, gondoltam, hogy ismerhetek egy embert, aki a reáliák Csendes-­óceánja mellett legalább olyan otthonos a humán beltengerekben, aki a lelki kérdések aggályos boncolása (megszenvedése) mellett, lám, a testét is próbatételek elé állítja, aki a próbatételek előtt és után (és közben!), lám, oda tudja magát adni az élet örömeinek – milyen gyakran ismétlődik MJ beszámolóiban a szófordulat, „és élveztem az életet”! –, és aki a nehézségek-kellemetlenségek és boldog pillanatok széles amplitúdójának bejárása közepette is figyelmes segítője az oldalán caplató társaknak. A túrós táska hamarabb fogyjon el, mintsem kihűl… Igen, mindannyian úton vagyunk, szeretnénk teljesíteni egy általunk vagy mások által kitűzött távot – az időjárásról ne beszéljünk, és ne felejtsük el élvezni az életet! Kállay Kotász Zoltán

Több mutatása
1 800 Ft
1 710 Ft
5%
Kosárba
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Ingyenes
szállítás 6000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
15% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Merza József
Feliratkozom a szerzőre
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
36-1-770-8701
(munkanapokon
9:30 és 16:30 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
Visa
Mastercard
Ez az oldal Teljesítmény sütiket használ a jobb böngészési élmény biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elfogadja ezeket a sütiket.